Nyelvtudományi Közlemények 90. kötet (1989)
Tanulmányok - Varga László: Prozodémák a magyar beszédben [Prosodomes in Hungarian Speech] 47
Vegyünk egy példát. A szünetről és a szünetnélküliségró'l kimutatható, hogy prozodémákat képviselnek, mert könnyen találunk olyan minimális párt, ahol ezek egymással szemben állva értelmi megkülönböztetést végeznek. (A szünetnélküliséget nem jelöljük, a szünet jele: •. A többi jelet itt egyelőre még nem használjuk, mert még nem magyaráztuk meg őket.) (1a) Ezt már nem így mondta a tűzoltó. (1b) Ezt már nem így, D — mondta a tűzoltó. Mivel a szünet prozodémának bizonyult, ezentúl ott is jelöljük, ahol véletlen performanciajelenség, pl.: (2) ... úgy tudjon eljárni a körzet dolgai-D-ba, hogy ... (GR) Azt is újra le kell szögeznünk, hogy intonáción a dallam-, a hangsúly-, a szünet- és a magasságprozodémák rendszereinek a szerves egységét értjük. Ez szűkebb, mint a tág értelemben vett „intonáció" (Bolla 1980) vagy a „mondatfonetikai eszközök" (Deme 1970), illetve „szövegfonetikai eszközök" (Wacha 1973) köre; de emezeknek centrális elemeit tartalmazza. A beszédtempó, az átlaghangerő és a hangszínezet változásait — bármilyen fontos funkciót töltenek is be, és bármennyire igaz is, hogy kölcsönhatásba lépnek az intonációval —- itt nem tárgyaljuk, és lejegyzésükkel nem foglalkozunk. Anélkül, hogy megkísérelnénk eldönteni, hogy ezek az intonációhoz vagy a paralingvisztikához tartoznak-e, megkockáztatjuk, hogy az utóbbihoz állnak közelebb és lejegyzésük inkább a paralingvisztikai vizsgálódások feladata. Megjegyezzük még, hogy saját intonációs lejegyzési rendszerünk összes elemére sincs mindig szükség. A lejegyzés részletessége az elemzés konkrét céljától függ. Kétféle részletességi fokról is beszélhetünk. Az elsői okú intonációs elemzés célja csak annyi (és ez sem kevés), hogy a hanglejtést alapjaiban adó és különálló egységekre szabdaló prozodémákat azonosítsa. Tehát jelzi a főhangsúlyos szótagokat, a hanglejtésformákat és a szüneteket. A másodfokú intonációs elemzés már a hanglejtésfor-49