Nyelvtudományi Közlemények 90. kötet (1989)

Szemle – Ismertetések - Csúcs Sándor: Újabb votják kiadványok 199

sen az értelmiség jelentős és tudatos erőfeszítéseire van szükség. 7. A legfrissebb néprajzi kötet 1985-ben jelent meg (CeMefó-Hblfl l/l OÖmeCTBeHHblfó 6blT y/lNiypTOB B XVIII. BB. 132 1.), és kilenc tanulmányt tartalmaz a votjákok családi és társadalmi viszonyairól a 18—20. században. A szerteágazd tematikájú könyvből ezúttal csak két olyan cikket ismertetnék, amelynek nyelvészeti vonatkozásai is vannak. M.G. Atamanov a votjákok névválasztásáról és a névadással kapcsolatos hiedelmekről és szokásokról ír (91—105). Cikkéből megtudjuk, hogy az első votják személyneveket 1557-ben jegyezték fel, s ettől kezdve egyre bővülő névanyag áll a kutatók rendelkezésére. A szerzőnek magának 40 ezer cédulából álló személynévgyűjteménye van. Atamanov itt csak a votják eredetű ősi (pogány) személynevekkel foglalkozik, amelyek napjainkban a hivatalos névhasználatból már többnyire kiszorultak, bár a falusi lakosság körében nem hivatalosan még használatosak. A régi névadási ceremóniák bemutatása után a szerző megismertet bennünket a régi votják személynevek típusaival. A leggyakoribbak voltak az állatnevek (pl. nők: D^dj.k 'galamb', Bod'ik 'fürjecske', öana 'csóka'; férfiak: Koj^k 'jávorszarvas', Pisl'eg 'cinege', Juber 'rigó' stb.), amelyek részben még ma is használatosak. Az ilyen nevek használata minden bizonnyal a totemizmusra vezethető vissza. A nevek egy másik csoportja a mezőgazdasági munkákhoz kapcsolódik, pl. Geri 'eke', Cabej 'búza', Sezaj "zab'. A votjákok is ismerték és használták az óvó-védő neveket: Sakta 'rossz', Zaga , Zagej (< ïag 'szemét'), Pun^ 'kutya', Kj,j 'kígyó', Sedaj (< sgd 'fekete, piszkos') stb. A továbbiakban megismerkedünk a névcsere szertartásával. Erre akor került sor, ha a gyerek beteges volt, mert úgy gondolták, hogy a régi névvel a betegségtől is megszabadulnak. A cikk befejező részét a név-tabunak szenteli a szerző. Ez abban nyilvánult meg, hogy a megszólítottat nem volt szabad vagy illő nevén nevezni. A családtagok egymást rokonságnevekkel szólították meg, s különösen szigorú szabályok uralkodtak a házastársak között. A feleség férjét a maga alkotta néven szólította meg, pl. S§tem, Tustem 'szörnyű, csúnya', Göndör 'medve' stb., a férj (és a férj rokonsága) a feleséget annak a nemzetségnek (vagy falunak) a nevével, amelyből a feleség származott. A másik ismertetendő cikkben M. I. Fedotov a beszermánok rokonságneveit mutatja be (116—131). A beszermánok ma Udmurtia északi részén élnek és az északi nyelvjárásoktól különböző votják nyelvjárást beszélnek. A beszermánok eredetének kérdése még ma sem tekinthető teljesen tisztázottnak, bár jól megalapozottnak tűnik az a feltevés, hogy eredetileg valamilyen török nyelvet beszéltek. Fedotov jó áttekintést ad a beszermán rokonságnevekről, de módszertanilag aligha helyeselhető, hogy a nyelvi adatokat a beszermán és udmurt ( = votják) alakokat szembeállítva mutat ja be és tárgyalja. Mivel a beszermán is votják nyelvjárás, ezért a többi votják nyelvjárást kellene vele szembeállítani, nem pedig a votják nyelvet. Ez a terminológiai bizonytalanság már Tyepljasina, Beszermán nyelv c. könyvében jelentkezett, s úgy látszik azóta is kísért. A cikk végén közölt összehasonlító táblázat részben pontatlan és félrevezető. Egy példa: 'nagymama' beszermán abi^ votják cuzanaj. A fentiekből