Nyelvtudományi Közlemények 89. kötet (1987-1988)

Szemle – ismertetések - Sz. Bakró-Nagy Marianne: Jacek Fisiak (szerk.): Historical semantics – Historical word-formation 246

jelentkeznek a mai nyelvtörténeti kutatásokban, ellenkező esetben ugyanis nem lehetnénk tanúi — a jelen kötet bizonysága szerint is — ama sokféle próbálkozásnak, amely a szinkróniából hív segítséget a maga megoldatlan, vagy hagyományos módszerekkel csak részben megoldható problémái számára. Némileg túlzó kifejezéssel élve azt is mondhatnánk, hogy a tanulmányokra általában az „útkeresés" a jellemző, amit egyfelől az bizonyít, hogy a kötet javarészt esettanulmányok sorozata (azaz egy-egy szűkebb területen demonstrálódnak a választott módszerek alkalmazási lehetőségei), másfelől pedig az, hogy a maga megoldását általában egyetlen szerző sem tekinti végérvényes igazságnak. Azt gondolom, hogy az eddig felhozott általános jellemzők együttesen már bízvást tekinthetők egyfajta tendenciának. Mindennek nem mond ellene az a tény, hogy a könyvben szerepel egy olyan dolgozat, amelyik elméleti — igaz, csak elő-elméleti — igénnyel, mégpedig a nyelvi változás okainak magyarázatát célzó elmélet igényével lép fel: H. LUdtke (Diachronie irreversibility in word-formation and semantics 355—366) — már első mondata is szívdobogtató: „The causes of language change (if the word "cause" is appropriate) are no longer unknown...* — abból indul ki, hogy ha a nyelvi változást egy eladdig nem létező nyelvi elem létrejötteként vagy egy eladdig meg nem történt folyamat lejátszódásaként fogjuk fel, akkor nyelvi változásról mint olyanról nem is beszélhetünk, ilyen előzménynélküliség ugyanis, a kölcsönzéseket leszámítva, nem létezik. A nyelvi változás, széles értelemben véve, nem más, mint a nyelvi variáció diakrón aspektusból tekintve. Később utalok arra, hogy még hol, s miként jelentkezik e felfogás, annyit azonban már itt érdemes megmondani, hogy ha van valami, amire egy diakrónia-elmélet felépíthető, akkor az kétségtelenül a változatnak-változásnak ilyen, jóllehet nem egészen új, értelmezése. Az már természetesen más, s a jelen ismertetéstől messzire vezető kérdés lenne, hogy vajon Lüdtkének mennyire sikerül a maga választotta kereteken belül kimerítő magyarázatot adni a nyelvi változásokra. Lássuk most már a dolgozatokat, és kezdjük a szemantikával ! A hatvanas években a transzformációs grammatika hatására hallatlan gyorsasággal elterjedő komponens-elemzés (azaz a szemantikai megkülönböztető jegyekkel való jelentés-leírás) némi késéssel és sporadikusan a történeti szempontú jelentés-elemzésekben is jelentkezett, ám a módszert általánosan illető kritikák hatására annyira visszaszorult, hogy mindaz, ami belőle megtartható lett volna, sem tudott sok hasznot hozni a történetiségben (vö. még Lüdi 1985). A kötetben E.-J. Baek cikke arra példa, hogy hol lehet — ti. (jelen esetben a koreai) méltóságnevek jelentésváltozásának leírásában — haszonnal alkalmazni (Semantic shifts in Koreán honorifications 23—31). Elemzésében a Lipkától (Lipka 1979) javasolt jegy-típusokra épít, amelyek általában két nagy csoportra oszthatók, nevezetesen a kötelező és a nem-kötelező (inferential ) jegyekre. Ez utóbbiaknak a jelentésváltozásokban való alkalmazhatóságát példázza maga L. Lipka is a kötetben (Inferential features in historical semantics 339—354), kizárólag olyan eseteken, amelyeket a történeti jelentéstani elemzésekből javarészt „klasszikusokként" már ismerünk. Nem vagyok biztos benne (bár ilyet a 247