Nyelvtudományi Közlemények 89. kötet (1987-1988)
Szemle – ismertetések - Rédei Károly: Mikko Korhonen: Johdatus lapin kielen historiaan 226
Az első szótagi vokalizmus bemutatása után következik a második szótag vokalizmusának a története (98—105). A finnugor alapnyelvre három magánhangző-fonémát szokás feltenni: e, ä és a . Ezekhez járult a korai ősfinn folyamán keletkezett labialiás magánhangzó: o. Ez az illabiális szóvégi magánhangzó és egy szuffixális *v összeolvadása útján keletkezett. A *v deverbális névszóképzőként, valamint denominális és ^deverbális igeképzőként ismeretes (vö. E. Itkonen, in: Scandinavica et Fenno-Ugrica. Studier tillägnade.Björn Collinder den 22 juli 1954. 183— —191; Hakulinen, SKRK4 46, 47, 217, 271). A denominális névszóképzői o korai ősfinn *aji > késői ősfinn oi > finn o hangfejlődés útján jött létre (Hakulinen, i.m. 175). Néhány szóban az o nem utal korábbi diftongusra, pl. nato 'Schwägerin', pato 'Damm, Wehr ' ~" lapp budtfo. Ezekben az o nem tekinthető képzőnek, hanem a labiális magánhangzó az o deverbális névszóképzős szavak analógiájára került be a korábbi illabiális magánhangzó helyére (E. Itkonen, i. h. 190; Hakulinen, i. h.). Korhonen (98) a finn pato ~ lapp buodcfo szót is — feltehetőleg elírás következtében — az o / < *v/ képzősök közé sorolja. A második szótagi ősfinn magánhangzórendszer tehát az alábbi négy magánhangzót tartalmazta: e o ä a A második szótagnál hátrább a korai ősfinnben ugyanezek a magánhangzók fordulhattak elő. Mivel a harmadik szótagban elvben csupán szuffixális magánhangzók lehettek, ezért fejlődésüket nagyrészt morfológiai tényezők szabták meg. A harmadik szótagi abszolút szóvégi helyzetben álló magánhangzó mindig lekopott. Ugyanez volt a sorsa a negyedik szótagi szóvégi magánhangzónak is (105—108). A 108—114. lapon a szerző röviden összefoglalja az első és második szótagi lapp magánhangzórendszer fejlődését a korai ősfinntől kezdődően. Az őslapp magánhangzórendszereket négy fejlődési szakaszban mutatja be. A Vokaaliston história [A magánhangzó-rendszer története] című fejezetét az összevont magánhangzók vizsgálata zárja le (114—125). A mai összevont magánhangzók úgy jöttek létre az őslappban, hogy a hangsúlytalan szótag utáni intervokalikus j, továbbá bizonyos esetekben d (S), g (y), s (z), n£ vagy v zárt szótagban kiesett és az egymás mellé került magánhangzók egybeolvadtak. Pl.: praet. sg. 1K. sz.: korai őslapp *k%óónjcm > > késői őslapp *koécujgm > *koccuem > *kocéum > lpN goc'cum 'hívtam'. Az összevont magánhangzók tő + morfológiai elem(ek) egymáshoz kapcsolódása útján keletkeztek, így itt voltaképpen morfonológiai változásokkal van dolgunk. 3-2. A 125—200. lapon kerül sor a lapp mássalhangzórendszer történetének a tárgyalására. A szerző először Nielsen alapján a mai norvég-lapp mássalhangzórendszerrel ismertet meg bennünket (125). Ezután bemutatja a korai ősfinnre rekonstruálható mássalhangzórendszert. Ez alig tér el a finnugor alapnyelvre feltehető rendszertől. Az ősfinn rendszerből hiányzik a finnugorra kikövetkeztethető *2/, ezenkívül a FU bilabiális *w az ősfinnben már labiodentális hanggá vált. Ezzel kapcsolatban felvetném azt a kérdést, hogy a FP alapnyelvben *w vagy *v fo-229
