Nyelvtudományi Közlemények 88. kötet (1986)

Tanulmányok - Kemény Gábor: A nyelvi kép mibenléte és befogadásának mechanizmusa az újabb stilisztikai elméletek tükrében [The Nature and Perception of Linguistic Image in the Light of Recent Stylistic Theories] 39

A NYELVI KÉP MIBENLÉTE 49 olyan konkrét elem, melyre az író az általa előadott témán kívül tesz szert, hogy megvilágítsa vele valamilyen közlését, vagy hozzáférjen az olvasó érzékenységéhez a képzelet közvetítésével" (1969. 3 ; idézi Moreau 1982. 14). Vagyis a kép egy külső elemet hoz magával a szövegbe. Négy évvel később (talán az időközben megjelent liège-i retorika hatására) Le Guern már lényegesen korszerűbb terminológiával fejti ki ugyanezt a gondolatot : ,,a kép a közvetlen kontextus izotópiájába bele nem illő lexéma használata" (1973. 53 ; idézi Moreau: i. h.). Egyébként Le Guern úgy véli, hogy ez a meghatározás nem illik rá a metonímiák többségére, mivel a metonímia általában a kontextusnak az izotópiájához tartozik (i. m. 16, 104). Ebben valószínűleg téved, hiszen az RG egyetlen valamirevaló metonímia-példájában („Vegyétek elő a Caesarotokat!" ; értsd: a Caesar-köteteteket; i. m. 118) az állítmány és tárgya közötti szemantikai inkongruencia folytán éppúgy megvan a definícióbeli „bele nem illés", mint akármelyik „igazi" költői képben. Ennél a részletkérdésnél azonban sokkal fontosabb most a számunkra az izotópia fogalma, ill. az erre épülő szemantikai izotópiaelmélet, amely az eddigieknél alkalmasabb elméleti keretet kínál a nyelvi kép megkülönböztetéséhez. Az izotópiaelméletet A.-J. Greimas kezdeményezése (1966. 69 — 101) nyomán a liège-i /^-csoport dolgozta ki RG (1970) és Rhétorique de la poésie (1977; a továbbiakban: RP) című művében. A magyarországi stilisztikakutatásban az elmélet Vígh Árpád tanulmányai, szemlecikkei révén vált ismertté (1976, 1977, 1979, 1980, 1981. 428—38, 487 — 514 passim ; az utóbbi helyen a szerző kísérletet tesz az izotópiaelmélet gyakorlati, műelemzésbeli alkalmazására is : 435—7). Az izotóp, mint köztudomású, eredetileg a fizikának a szakkifejezése : ott valamely elem atomjainak azonos magtöltésű (rendszámú) s így a Mengyelejev-féle periódusos rendszerben ugyanarra a helyre eső, de egymástól tömegükben, neutronok számában különböző változatait nevezik izotópok-nak (vö. : ŰjMLex. 3. 464; IdSzKSz. 390). A nyelvészetben az izotópia fogalmát Greimas kezdte használni, 'homogén jelentéssík' értelemben (1966. 70). E homogén jelentéssíkot Greimas szerint az osztályszémák (klasszémák) ismétlődése hozza létre : egy üzenet vagy bárminő beszédszekvencia csak akkor tekinthető izotópnak, ha egy vagy több közös klasszémával rendelkezik (i. m. 53). A klasszema fogalmát — ahogyan már a szémá-ét is — Bemard Pottier-től vette át Greimas (vö. uo.). Pottier a szemémának generikus, azaz egy általános osztályhoz (pl. „anyagi" vagy „megszakított") való tartozást kifejező szémák alkotta részét nevezi klasszémá-n&k (1964; 1967. 27; 1974. 30, 321). Greimasnál a klasszema a nukleáris szémával (magszémával, „szémikus mag"-gal) szembeállított tulajdonképpeni kontextuális szémának (kontextusszémának) válik a szinonimájává, ill. genus proximumává (1966. 53). Jóval tágabban, „egy nyelvi egység bármilyen ismétlődése"-ként határozza meg az izotópiát François Rastier francia szemiotikus (1972. 82), aki ennek megfelelően nemcsak a szemantikai, hanem a fonetikai, prozódiai és szintaktikai szint izotópiáit is tekintetbe veszi Mallarmé Salut (Weöres Sándor fordításában : Köszöntő) című versének elemzésében (uo. 80—106 ; az elemzésről vö. : Vígh Á. 1977. 148 ; Rzsevszkaja 1979. 69—72). Ezzel szemben a liège-i neoretorikusok lényegében hűek maradtak az izotópia korábbi, jelentéstani értelmezéséhez, sőt az RP-ben egész költészet-4 Nyelvtudományi Közlemények 88/1 — 2.