Nyelvtudományi Közlemények 88. kötet (1986)

Tanulmányok - Kiefer Ferenc: A modalitás fogalmáról [On the Notion of Modality] 3

14 KIEFER FERENC (28) (a) Pisti beteg. (b) Pisti beteg lehet. (c) Lehetséges, hogy Pisti beteg. A (28) (a) és (c) mondatok kijelentések : a beszélő azt állítja velük, hogy Pisti beteg, illetve azt, hogy lehetséges, hogy Pisti beteg. A (28) (b) mondat ezzel szemben nem kijelentés s így nem állítható, nem tagadható, nem tudható. A (28) (a) és (c) mondatoknak megfelelő megnyilatkozásokat körülírhatjuk úgy, hogy ,,a beszélő megmondta, hogy Pisti beteg" és ,,a beszélő megmondta, hogy lehetséges, hogy Pisti beteg", ezzel szemben a (28) (b)-nek megfelelő megnyilatkozásnak nem adekvát parafrázisa az, hogy ,,a beszélő megmondta, hogy Pisti beteg lehet". A (28) (b) megnyilatkozással a beszélő azt kívánja kifejezésre juttatni, hogy véleménye szerint igen valószínű, hogy Pisti beteg, tehát a helyes parafrázis a következő : ,,a beszélő kifejezésre juttatta, hogy igen valószínűnek tartja, hogy Pisti beteg". A „kifejez, kifejezésre juttat" jelentését akkor értjük meg igazán, ha szembeállítjuk a „megmond" jelentésével. A „megmond" általában tényállásokra vonatkozik, azaz olyasvalamire, ami tudható (a gondolatok is tudhatók!), a „kifejez" ezzel szemben pszichikai állapotokra (például érzelmekre) utal. A „megmond" tipikus ábrázolásmódja a kijelentés, a „kifejez"-re ezzel szemben a beszélői attitűdöt jelző nyelvi elemek vagy a nem verbális indiciumok a jellemzők. Nyilvánvaló tehát, hogy csak a (29) (a) mondatnak, nem pedig a (29) (b) mondatnak lehet (30) (a) az előzménye. A (29) (b) előzménye vagy egy nem verbális jel (például ásítás), vagy pedig egy (30) (b)-szerű megnyilatkozás. (29) (a) Pisti megmondta, hogy fáradt. (b) Pisti kifejezésre juttatta, hogy fáradt. (30) (a) Fáradt vagyok, (b) De fáradt vagyok ! Ezek után visszatérhetünk a beszélői attitűd kérdéséhez. Láttuk, hogy nyelvileg a valóságábrázoló és a nem valóságábrázoló mondatok abban különböznek egymástól, hogy az utóbbiakban előfordul olyan nyelvi elem, amely a beszélőnek a mondatban megfogalmazott kijelentéstartalomhoz (lehetséges tényálláshoz) való viszonyát fejezi ki. A beszélői attitűd nyelvi kifejezőeszközei általában nem illeszkednek bele szervesen a mondat szerkezetébe, nem „mondatrész" jellegűek, nem lehet rájuk kérdezni. Olyan operátorok, amelyek egy kijelentést egy a beszélői attitűddel módosított, értékelt mondattá alakítanak át. A modalitás fogalmát most már úgy értelmezhetjük, hogy az a beszélői attitűdök nyelvi kifejezőeszközeit öleli fel, tehát azoknak az operátoroknak a körét, amelyek egy kijelentést egy a beszélői attitűddel módosított mondattá alakítanak át.21 21 Tulajdonképpen ezzel a meghatározással egy régóta ismert felfogást fogalmaztunk meg pontosabban. így például már Vinogradov is utal arra, hogy a modalitás a beszélőnek a valósághoz való viszonya, vagy hogy a modalitás a kijelentés és a valóság közti viszony értékelése a beszélő szempontjából. Vö. Vinogradov 1947. Tanulságosak ebből a szempontból Molnár Ilona fejtegetései is. Vö. Molnár 1968. 5 —18.