Nyelvtudományi Közlemények 88. kötet (1986)

Tanulmányok - Kiefer Ferenc: A modalitás fogalmáról [On the Notion of Modality] 3

A MODALITÁS FOGALMÁUÓL 11 A (19) (a) mondatban nem arról van szó, hogy a „Pista Annával találkozott" tényállás kompatibilis az adott episztemikus beszédháttérrel, hanem arról, hogy a beszélő úgy véli, hogy igen valószínű, hogy ez a tényállás fennáll. És a (19) (a) —(c) mondatok egyike sem a valóságról állít valamit, egyik sem valóságábrázoló. Ezekben a mondatokban a beszélő az említett tényállással kapcsolatos attitűdjét jelzi. Ezek az attitűdök azonban különböznek a (18) (a) —(c)-ben bemutatott kijelentés-attitűdöktől. Utóbbiak ugyanis az állítás részei és így funkciójuk valóságábrázoló. A valóságábrázoló — nem valóságábrázoló megkülönböztetésről a későbbiekben még bővebben lesz szó, és akkor az is világosabbá válik, hogy miért nem tekinthetők a (19) (a) — (c) mondatok valóságábrázoló mondatoknak. A nyelvekre általában jellemző, hogy találunk bennük nem valóságábrázoló funkciójú elemeket is (például módosító szókat, módosító határozókat vagy módosító mondatrészleteket).17

. A fentiek alapján tehát arra kell következtetnünk, hogy a logikai módszerek (értsd : a lehetséges világok elmélete) a modalitásnak csak olyan nyelvi kifejezőeszközeinek a leírásánál alkalmazhatók, amelyek két feltételnek tesznek eleget : (a) a lehetséges és szükségszerű fogalmaihoz kapcsolódnak és (b) valóságábrázoló funkciójúak. Ha a lehetséges és szükségszerű fogalmakhoz való kapcsolódást az ezekre a fogalmakra való logikai visszavezetésként értelmezzük (ahogy ezt a fentiekben tettük), akkor a második feltételre nincs szükségünk, hiszen a lehetséges és szükségszerű fogalmakhoz kapcsolódó, de nem valóságábrázoló nyelvi elemei jelentése nem vezethető vissza logikailag a lehetséges és szükségszerű fogalmaira. 3. A modalitás mint beszélői attitűdök nyelvi kifejezőeszköze Mielőtt pontosabban meg tudnánk mondani, hogy mit értünk beszélői attitűdön, pontosabban, hogy mit tekinthetünk a beszélői attitűdök nyelvi kifejezőeszközeinek, néhány szót kell szólnunk a valóságábrázoló — nem valóságábrázoló mondat dichotómiájáról. Intuitív szempontból a megkülönböztetés világosnak tűnik. A valóságábrázoló mondat egy tényállásra vonatkozik, s a valóságábrázoló mondattal azt állítjuk, hogy az adott tényállás fennáll, vagy azt, hogy nem áll fenn. Természetesen azt is állíthatjuk, hogy lehetséges, hogy a tényállás fennáll, vagy azt, hogy szükségszerű, hogy a tényállás fennálljon. A nem valóságábrázoló mondat ezzel szemben nem a külső valóságra vonatkozik, benne nem fogalmazódik meg tényállás, a beszélő az ilyen mondattal elsősorban a mondatban megfogalmazott kijelentéstartalomhoz való viszonyát jelzi. A valóságábrázoló mondatok kijelentések, a nem valóságábrázoló mondatok nem azok. A különbséget a következő példákon érzékeltethetjük. (20) (a) Pisti beteg. (b) Pisti talán beteg. A (20) (a) mondat valóságábrázoló, vele azt állítjuk, hogy a „Pisti beteg" tényállás fennáll. Ezzel szemben a (20) (b) mondat nem valóságábrázoló, vele a beszélő azt juttatja kifejezésre, hogy elképzelhetőnek tartja azt, hogy 17 A módosító szókat, módosító határozókat és módosító mondatrészleteket magyar anyag alapján részletesen tárgyalja Molnár Ilona dolgozata. Vö. Molnár 1968.