Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)

Tanulmányok - Honti László: Széljegyzetek instabil tövű igéink történetéhez [Randbemerkungen zur Geschichte der ungarischen Verben mit instabilem Stamm] 49

62 HONTI LÁSZLÓ Zolnai Gyula a mátyusföldi nyelvjárás leírásakor számolt be erről a jelenségről : ő az ottani eddê, ëddê, edve 'éve', iddâ 'iva', têddê 'téve' alakokat a szettem (= szedtem) : szënni (= szedni) : szedve/szëddê = ettem : enni : ëdve/ ëddê analógiával magyarázta (Zolnai 1891. 121). Sopron megyéből Simonyi közölt ëdve 'éve' formát (Balassa— Simonyi 1895. 260, jegyzet). A szakadáti nyelvjárásban pedig Horger talált hasonló alakokat, amelyek bemutatásakor még nem volt tudomása az imént említett adatokról : „Az igető váltakozása szempontjából legérdekesebb az, hogy az sz-szel bővülő v hangú tövek {Vész, tësz, vësz, Túsz, visz, eszik, iszik) főnévi igenevében és föltételes módú alakjaiban d-re végződik az igető. Pl. lödni, tödni, vödni, hidni, vzdni, ödni, idni, vidném, vödnek, löd.ne, mögidnátok, vidnétek stb. Bizonyos, hogy ezt a feltűnő sajátságot a szakadáti nyelvjárás egészen önállóan fejlesztette, mert sem a régi nyelvben, sem pedig a mai nyelvjárásokban nem találjuk semmi nyomát. Vagy v-bő\ fejlődött ezekben a d (ez azonban kevésbé valószínű), vagy pedig a köznyelvben is meglevő geminált nn disszimilálódott valamiképpen dn-vé. A szokatlan hangváltozás okára vonatkozólag azonban semmi véleményt nem mondhatok" (Horger 1910. 307). A legfrissebb nyelvjárási feljegyzések arról tanúskodnak, hogy az egytagú instabil tövű igéknek még most is van többfelé d-s tőalternánsuk, 1. alább. Horgert nem elégítette ki idézett magyarázata, rövidesen visszátért e kérdésre, s most már úgy módosította a d másodlagos voltával kapcsolatos felfogását, hogy a szakadáti tödni stb. nem nn ~>dn disszimiláció eredményeként, hanem az alszik, aluttam : aludni analógiájára alakul ki. Ekkorra már felfigyelt a korábban közölt Sopron megyei èdve és az ugyanazon évben közzétett bácsadorjáni tödve 'téve' (Szinkovics 1913. 185) alakokra, de ezeket csak az analógia szórványos termékeként könyvelte el, sőt a Geleji Katonától a hinni mellett említett hidni változatot a nyelvtaníró „tanulságos" tévedésének minősítette és kétségbe vonta, hogy abban a korban egyáltalán lett volna ilyen ejtésváltozat (Horger 1913. 339) . . . E d-ről utoljára 1. Zelliger 1980. 779. A d-s alakok hitelt érdemlő adatoltságának korát illetően azonban Horger a jelek szerint tévedésben volt: a) a NySz. Nyitra megyéből (! ) 1555-ből hidni (hydnij, 1. RMNy. 2 : 113) és Sopron vagy Vas megyéből ( ! ) 1603-ból hidni 'hinni' alakokat közöl b) ezeknél is korábbi a TihK (1532) hidnőnk (<~ hinőnk) 'hinnünk' adat (közli Pánity 1913. 211), c) még ennél is korábbi a DebrK (1519 k.) etnnec 'én ennék' (közli Pánity 1913. 214), bár ennek hangjelölése nem elég egyértelmű, d) a közlő Clauser Mihálytól hamisítvány gyanújába vett, egy 15. századi esztergomi breviáriumban található, az 1530-as évek folyóírásával feljegyzett szövegben fordul elő a hidni ( : eleghidni) (Clauser 1938. 58). e) Barna Ferdinánd a Századok 4. évfolyamában közölt ,,Maramaros Sziget városa Statútuma" c. szövegben találta a vedniek 'venniük' és a lednie 'lennie' szóalakokat, amelyeket ő a tudálékoskodás szülte formáknak vélt. Azt írja, hogy a szöveg „láthatólag először 1548-ban, másodszor pedig 1569-ik évben a papiros hitvány voltáért Íratott volt újra és igy keletkezésének ideje bizvást a 15-ik század végére . . . tehető" (Barna 1875. 16). Tehát régebbi nyelvünkben (vagyis nem a nyelvjárásgyűjtők munkáiból) egyelőre az alábbi adatok ismertek időrendi sorrendben :