Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)
Tanulmányok - Molnár Ilona: A nyelv értékeinek kérdéséhez [On Value in Language] 3
32 MOLNÁR ILONA Összegzés Foglaljuk össze a két szerkezetfajta vizsgálatának eredményét, befejezésül pedig térjünk vissza a nyelvi érték kategóriája kapcsán a nyelvfejlődés általános kérdésére. Megmutatkozott, hogy a vizsgált szerkezeti változások értelmezése mint áttérés a hagyományos metaforikus szerkesztésmódról racionális(abb) szerkesztésmódra következetesebben magyarázza ezeket a változásokat, mint az eddigi magyarázó szempontok. Az értelmezés adekvátságának fokáról az érintett kérdéskörök további szemantikai vagy szintaktikai problémáinak megoldásában győződhetünk meg. Kérdésesnek azonban csak a racionális tendencia erőssége, hordereje látszik; működésében nincs okunk kételkedni. A változások meghatározott folyamatként, illetve meghatározott struktúrák viszonyaként való felismerését elősegítette, hogy tudomásunk volt a ,,képszerű"/,,ésszerű" értékszembenállás létezéséről és szerepéről, s ismertük társadalmunknak az „ésszerűség" értéke felé forduló különös érdekét és érdeklődését. Az I. -*> II. tendenciák megvalósítására a magyar nyelv használóit senki sem oktatta és nógatta (sőt, a metaforikus tagadás esetében a nyelvtanírás csak ,,utána kullogott" a nyelvi változásnak); így a változások nem lehetnek egyebek, mint a beszélők értékelő magatartásának közvetlen eredményei. A nyelvi változás vázolt álláspontunk szerint szükségletek által irányított értéklétrehozó tevékenység eredménye, ezért fejlődés. A ,,képszerűség" és az „ésszerűség" értékei körében szerzett ismeretek különösen két ponton teszik lehetővé, hogy alátámasszuk ezt az álláspontot, tekintettel a fejlődés fogalmával kapcsolatos elméleti nézetekre és vitákra. a) Vajon minden egyes új fejlemény pozitív értékű-e a nyelvben ? Azon az artikulációs szinten, amelyen a nyelv elemeit a nyelvtudomány általában megkülönbözteti, természetesen nem (filozófiai értelemben azonban bonyolultabb a válasz arra, mit jelent „egynek lenni"). Álláspontunk nem tartalmaz egyebet, mint hogy az egyedi elemek sorsdöntő módon a társadalmi progresszió folyamatához képest lesznek valamilyen értékűek. S ez már azt is magában foglalja, hogy az értékek: hierarchikus rendszer, amely tűri az ellentmondásokat. Lássunk egy példát a „képszerű"—„ésszerű" viszony köréből. Valamely képszerű alakulat felbomlása minden kétséget kizáróan járhat kedvezőtlen következménnyel is. Ilyen következmény például az a gyakori fogalmazási hiba, amelyet a stilisztika „képzavar" néven tart számon. Például a nehéz dió és társai valóban nem pártfogolható kifejezések. Tegyük fel azonban, hogy nem azért jönnek létre, mert a beszélők zavarosan gondolkoznak, hanem épp ellenkezőleg, mert racionálisan gondolkoznak, és manapság számukra már nem értelmes dolog például egy feladat nehéz voltát a dió keménységével jelképezni. A nehéz dió tehát nem gazdagodása ugyan nyelvünknek, mégis a fejlődés része, tartozéka; nem mond ellene sem a nyelvfejlődés tételének általában, sem pedig annak a szerepnek, amelyet a nyelv fejlődésében az „ésszerűség" értékének tulajdonítunk. b) Vajon nem volna-e megalapozott dolog kimondani: a nyelv fejlődése a nyelvek integrálódása, ennélfogva ésszerűsödése felé tart? — Egy ilyen következtetés komolytalanságára, tartalmatlanságára már utaltunk.73 A fej-73 Vö. TŐKEI FERENC 1977 (kül. 447—462) a nemzetek integrációjának filozófiai és ideológiai problémáiról.
