Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)

Tanulmányok - Antal László: Igaz lenne, hogy csaknem minden mondat „új”? [Is it Really True that Nearly All Sentences are Novel Ones?] 123

126 ANTAL LÁSZLÓ b) Deviáns mondat az, amely csak részben analogikus, s ezért csak nehezen vagy csak részben érthető. c) Abszolút deviáns, s így teljesen érhetetlen mondat az, amely egyáltalán semmilyen analógiát nem követ — ezért valójában az ilyen alakulat nem is mondat. Összefoglalva: nem elég általában új mondatról beszélni, mindig tisztázni kell, hogy milyen szempontból új egy mondat. Az egyetlen olyan újdonság, amely nem sérti meg a nyelv szabályait, az ismert, régi elemek kombinációja terén áll fenn. Az új elem és főleg a valóban új nyelvtani sajátság mindig szabálytalanságot és megértési zavart eredményez. Ha egy mondat valóban új, akkor szabálytalan. Mármost felvetődik a kérdés: Hogyan viszonylanak a fentebbiek a kreativitáshoz? Nyilvánvaló, hogy az egyén részéről csak egyféle kreativitás-valósítható meg: régi elemek új kombinációja régi nyelvtan szerint. Űj elemek bevezetése, mint egy alkalommal Martinet is megjegyezte, nem az egyén dolga („Créer des monèmes, ce qui serait la seule création vraie, n'est guère à la portée de l'usager", Devismes 1971. 18). Űj nyelvtani sajátságok létrehozása, olyanoké, amelyek nem támaszkodnak semmiféle analógiára, szintén nem az egyén dolga. Felvetődik a kérdés: hova tartozik egy új képzett alak létrehozása? Mit csinál voltaképpen egy német beszélő pl. akkor, ha a pillanat szükségletében az ismert német Fuss főnevet és a szintén ismert német -heit képzőt Fussheit módon egyesíti ? Nyilván csak egy új kombinációt hozott létre régi elemekből és régi nyelvtan szerint. Ha egy új nyelvtan szerint hozná létre, mondjuk heitFuss formában, akkor egy agrammatikus alakot hozna létre. Ha egy új elemet alkalmazna, mondjuk Fuss helyett az Ufss alakzatot kombinálná a -heit képzővel Ufssheit módon, akkor egy érthetetlen vagy legfeljebb „félig érthető" alakot kapna. Ha ezt még új nyelvtannal is megtetézné, így: heitUfss, akkor az érthetétlenség szinte tökéletes lenne. A beszélő tehát csak annyiban kreatív, hogy a régi elemeket a régi nyelvtan által megengedett kereteken belül új módon kombinálhatja. Ha ettől az új kombinációtól egy mondat új lesz, akkor igaz az, hogy a beszélő élete során nagyon sok új mondatot hoz létre, illetve ért meg. De az újdonságnak, illetve a kreativitásnak ez nagyon alacsony foka. Ha viszont a csupán új kombinációt tartalmazó mondatokat nem tekintjük újaknak, akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy a legtöbb beszélő élete folyamán úgyszólván mindig régi mondatokkal találkozik, mert azok régi elemekből régi nyelvtan szerint vannak megszerkesztve. Űj elemek használata vagy új nyelvtani sajátságok alkalmazása egyszerűen a nyelv szabályainak a megsértését involválja, és részlegesen vagy teljes érthetetlenséget eredményez. (Szinkronikus szempontból értelmetlen „új" nyelvtani jegyekről beszélni — ami új, az nem lehet nyelvtani, az csak szabálytalan lehet.) Nagyon ritka az új a nap alatt, a nyelvben is. Ezért a legnagyobb egyetértéssel idézhetjük Bolingert, aki megjegyzi: ,,If the doctrine of what is 'wholly new' and what is 'familiär' is not to be trivial, there must be somé kind of understanding about where the one leaves off and the other begins" (Bolinger 1965. 569). Majd néhány sorral alább ezt olvashatjuk: „K—F [Katz—Fodor] regard the originality of sentences as 'striking'. But what we consider to be striking, what we allow to surprise us, dépends on our orientation. I am mère inclined to be surprised at the deadly repetitiousness of language. And I am even more surprised at the conformity