Nyelvtudományi Közlemények 86. kötet (1984)
Tanulmányok - Z. Csaba Katalin: A Magyar Nyelv LI–LXXV. évfolyamának mutatója 298
SZEMLE - ISMERTETÉSEK 299 Pusztán használati oldalról is ez a megoldás a szerencsésebb. Egy mutatóban minél kevesebbszer kezdődik újra a betűrend, annál gyorsabb és biztonságosabb a kereső munkája. Ugyanezzel a nagy gyakorlati haszonnal jár a bokrosítás már említett elkerülése is. Ebben a mutatóban nincsenek nagy terjedelmű, önálló életre kelő belső egységek. Az egyes tárgyszócikkek terjedelme természetesen változó, de soha nem olyan túlméretezett, hogy a betűrendbe szedett kiterjesztések között nehéz volna megtalálnunk a keresett adatot. A legterjedelesebb tárgyszócikkek, a „finnugor", a „helyesírás", az „igék", a „jövevényszavak", a „nyelvjárás", a „személynevek", a „török", részben e fogalmak terjedelme, részben a kutatók érdeklődése folytán nőttek meg. A tárgyszógyűjtő munka mélységét, alaposságát, körültekintő voltát néhány cikk cédulázásával igyekeztem felmérni. Az esetleges eltérésekre kitérni egyrészt méltánytalan (sokkal könnyebb hat-nyolc, érdeklődés alapján választott cikket feldolgozni, mint huszonöt kötetet), másrészt érdektelen (az így gyűjtő szeme más arányokhoz szokik), annál nagyobb figyelmet érdemel azonban az a tapasztalatom, hogy Szemere Gyula elkerülte a cikkek mechanikus „vázlatolását", de tárgyszót kapott minden olyan részletkérdés, a cikkek alaptémájából talán mellékesnek ítélhető adat is, amelynek a létére a mutató nélkül semmiképpen sem gondolhatnánk. Említettem, hogy az ismertetett művek szerzője, címe kikereshető a tárgymutatóból. Ezenkívül gyakran külön tárgyszó utal az ismertetés témájára is. A bevezetésben a szerkesztő külön kitér a tárgymutató utalórendszeróre. Az ott kifejtettek értelmében az utalók száma valóban nem nagy (20 oldalon 34-et találtam), és ezeknek is csak egy része igazít el a szinonim nyelvtani kifejezések között, más részük a hangjelölésnek, a népek, illetve a nyelvek nevének és a földrajzi neveknek az egységesítését szolgálja. A finnugor nyelvek nevei közül a hagyományosat választotta a szerkesztő, a chanti-, manysi-félékről ide szól az utaló. Itt jegyzem meg, hogy a szómutatóban a szamojéd nyelvek adatai mögött viszont az nyenyec, enyec elnevezések szerepelnek. Az egész mutató legimpozánsabb része természetszerűleg a magyar szómutató. Több mint 20 000 adatot közöl, ezekről etimológiai, szótörténeti, alaktani, névtani stb. információt kaphatunk a jelzett helyen. A hagyománynak megfelelően a mai helyesírástól eltérő adatokat kurzív szedés különíti el. Az idegen nyelvek, nyelvcsaládok szómutatójának sorrendje szintén hagyományos, csak a szómutatókban eddig nem szerepelt kikövetkeztetett alakok felsorolása tér el tőle. Az adatok írásmódja a szerzők közlését követi. Az uráli nyelvek adatainak betűrendje a ts, té, 3 helyét ós az obi-ugor nyelvek magánhangzóit illetően tér el a MSzPgrE mutatójáétól. Az adatközlés a próbakereséseimkor igen alaposnak, részletesnek bizonyult, hangtörténeti tanulmányok példaanyagát is tartalmazza, és esetenként még a MNy-en kívülre mutató bibliográfiai információra is kiterjed. Betúhibát keveset találtam (a lengyel szószedetben Iqka helyesen Iqka, wlóczcga helyesen wlóczcga, wyzel <a cikkben is> helyesen wyzel), az oszt jakban pedig talán a kötőjel elmaradása miatt egybeesett a haj indulatszó (60 : 33, 70 : 173) és a häj- 'zurücklassen' (63 : 463), valamint a way- 'behauen' (63 : 328) és wäy 'Metall' (63 : 466). A Magyar Nyelv új mutatójával jól, biztonságosan használható segédeszközt kaptak munkájukhoz a nyelvtudomány művelői. Z. CSABA KATALIN