Nyelvtudományi Közlemények 86. kötet (1984)

Tanulmányok - Kiefer Ferenc: Szemantika vagy pragmatika? [Semantics or Pragmatics?] 5

SZEMANTIKA VAGY PRAGMATIKA? 17 Példaképpen nézzük meg a beszédaktusok kérdését. Ha egy megnyilatkozás illokúciós lehetősége a szó szerinti jelentés alapján meghatározható, akkor ez a szemantika feladata. A beszélő szándékát és stratégiáját egy adott beszédaktus végrehajtásakor a pragmatika vizsgálja. Vagy egy más példát véve : a szemantika az analitikus mondatokat analitikusnak, a kontradiktórikus mondatokat pedig kontradiktórikusnak fogja jellemezni. Tehát például ,,Az ajándék az ajándék" kijelentés szemantikai szempontból analitikus, az ,,Éva csúnya is, meg szép is" kijelentés szemantikai szempontból ellentmondásos. Pragmatikai síkon viszont az analitikus állítás gyakran válik szintetikussá, a kontradiktórikus mondatban rejlő ellentmondás pedig feloldódik. (Vö. Kiefer 1978.) Adott beszédhelyzetben az ,,Az ajándék az ajándék" megnyilatkozás jelentheti például azt, hogy az ajándékot nem illik bírálgatni, becsmérelni, az „Éva csúnya is, meg szép is" jelentheti azt, hogy Éva egyszer szép, egyszer csúnya vagy azt, hogy Éva egyik szempontból szép, a másikból csúnya. Vagy vegyük az ún. index-kifejezések leírását. A logikusok már korán észrevették, hogy igen sok mondat tartalmaz olyan kifejezéseket, amelyeknek pontos jelentését (extenzióját) nem tudjuk a beszédhelyzet ismerete nélkül meghatározni. Ha például a „Melegem van" mondat igazságfeltételeit akarjuk meghatározni, akkor tudnunk kell, hogy ki a beszélő és ismernünk kell a beszédidőt : mondatunk tehát két változót, ún. index-kifejezést tartalmaz („indexicals"). A „Tegnap találkoztál vele" mondat igazságfeltételeinek meghatározásához tudnunk kell, hogy ki a hallgató, kire utal a „vele" névmás és ismernünk kell a beszédidőt : index-kifejezés a „tegnap", amely csak a beszédidő ismeretében határozható meg, két index-kifejezés rejlik a „találkoztál" igealakban, a múlt idő jele és a személyrag, és index-kifejezés a „vele" névmás. Yehoshua Bar-Hillel, akitől az index-kifejezés elnevezés is származik, pragmatikának nevezte az index-kifejezések szemantikáját (Bar-Hillel 1954). Követői közt ott találjuk Richard Montague-t és David Lewis-t is (Montague 1968, Lewis 1970). Mármost a szemantikát a most tárgyalt elképzelés szerint nem érdekli, hogy egy index-kifejezésnek mi a vonatkozása. A szemantika jelentésrelációkkal foglalkozik. Ilyen jelentésreláció lehet a koreferencia is : a szemantika megelégszik annak megállapításával, hogy két index-kifejezésnek milyen feltételek mellett van közös vonatkozása, de annak megállapítása, hogy mi ez a közös vonatkozás, a pragmatikára tartozik. Hasonlóképpen a „tegnap" is relációt fejez ki : a beszédidőhöz képest egy nappal korábbi napot jelöli. A beszédidő meghatározása azonban már a pragmatika feladata. Bármennyire is szimpatikusnak tűnhet a szemantikának és pragmatikának fenti megkülönböztetése, mégsem állja meg a helyét, mégpedig a következő okból. A szemantikai jelentést kontextus-mentes jelentésként jellemeztük. Márpedig, mint ahogy azt John Searle meggyőzően kimutatta (Searle 1978 és 1980), még a szó szerinti jelentésnél is fontos szerepet kap a kontextus, az, amit Searle „háttérnek" („background"), vagy „háttérismeretnek" („background knowledge" )nevez. Tekintsük a következő példákat : (9) (a) Péter vágja a fát. (b) Annak vágja a tortát. (c) János vágja a füvet. (d) Éva Anna haját vágja. (e) Zsuzsa vágja a körmét. (f) Béla hagymát vág. 2 Nyelvtudományi Közlemények 86/1