Nyelvtudományi Közlemények 85. kötet (1983)

Tanulmányok - Fülei-Szántó Endre–Siptár Péter: Indulatszók és szófajok [Interjections and „Partes orationis”] 67

INDULATSZÓK ËS SZÓFAJOK 75 Ezt a dilemmát ezúttal nem próbáljuk megoldani. Kétféle lehetőség kínálkozik : vagy elhatároljuk egymástól a deixist és a vokatívuszt, és az előbbit az indulatszók problémakörébe tartozónak tekintjük, az utóbbit pedig nem ; vagy a mutató és megszólító elemeket egy csoportba soroljuk és ilyenformán kibővítjük az interjekciók osztályát, mint ahogy már az ókorban is szerepelt ilyen álláspont a nefas, pro Juppiter stb. példákkal kapcsolatban. 2.7. Rátérhetünk az interjekciók valószínűleg utolsó csoportjára : a szinkrón szempontból is onomatopoetikusnak felismert nyelvi alakulatokra. Itt most (ismét) osztályozási nehézségeink támadnak. Hangutánzó indulatszavakat ugyanis eddig is találtunk az idáig javasolt osztálykereteinkben (csitt, pszt, au, pfuj stb.). Vannak azonban olyan tisztán leíró jellegű hangutánzó nyelvi alakulatok is, amelyek nem kapcsolódnak a verbális interakcióhoz, nem feltétlenül elemei a párbeszédeknek, szerepük kizárólag a külvi ág, vagy saját belvilágunk, szervezetünk jelenségeinek hangos alakban történő utánzása, akusztikai minézise. így válik élesen szét a hórukk :, amely a közös munkavégzés kooperatív interjekciója, és távolról hangutánzó jellegű, a puff típusú indulaszóktól, amelyek egy eseményt akusztizálnak. Ragadjunk ki találomra néhány leíró-hangutánzó indulatszót : zsupsz, zuhé, uccu, tik-tah, sicc, piff-puff, lári-fári, kukucs, hip-hopp, hoci-nesze, hopszasza, fityfiritty, hapci, ihaj-csuhaj, bim-bum, csicsijja, dínom-dánom stb. Már az első látásra is kiviláglik, hogy a valóság olyan részleteit, vagy azok okozatait foglaljuk ezekben hangba, amelyeket valóban ikonikusan feldolgozhatunk. A tüsszentés, egy tárgy lezuhanása, a verekedés, az óra hangja, az adok-veszek szituáció, a heves, rövid ideig erősen ható zörejek utánozhatok hangalakkal. Ez az univerzum akusztikai oldala ; annyi, amennyi egy világtalan ember számára adatott meg a világból. Elvileg tehát végtelen és/vagy idiolektikus. Az egyén kreatív nyelvhasználatába bármilyen új akusztikai mimézis belefér, ha a beszédtársak is megértik. Erős szimbolizáció járhat vele : az óra hangja jelentheti a szívműködést is, a vihar süvítése például a családfő haragját. Ez éppen a bühleri 'ábrázolás', a Darstellungsfunktion, íme, egy újabb kommunikatív-kontextuális összefüggés : amit a gesztusok és a mimika vizuálisan adhat vissza a valóságból, azt (vagy mást) megpróbálhatja a hang is. Kinezika és akusztikai mimézis tehát egyazon nyelvi funkciót töltenek be a verbális és a metakommunikáció érintkezési pontjain. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy nem minden onomatopoetikus nyelvi alakulat szolgálja a leírást. Igen sok ilyen egység besorolható az eddigi érzelem-, beszódaktus- és párbeszédszervező alosztályokba (pl. ujjé, huj-huj-hajrá). 3. Mindezekből a következő vázlatos osztályozási séma körvonalai bontakoznak ki : I. Leíró, hangutánzó jelek (a külvilág részeit vagy a szervezet állapotát jelölő akusztikai-mimetikus jelek. II. A verbális interakcióban szereplő jelek. 1. A beszédaktusok körébe tartozó indulatszók a) Nem-érzelmi (nosza, na, psszt stb.) b) Érzelmi (pfuj, bravó, ejnye stb.) 2. Állapotérzelmet jelölő indulatszók (jé, teringettét, ó jaj, hűha stb.)