Nyelvtudományi Közlemények 84. kötet (1982)

Tanulmányok - Takács Lajos: Kopolya [Kopolya ’water hole’] 264

KOPOLYA 265 a szalkszentmártoni 50 éves Horvát Péter a határvonal újításakor szükségesnek tartotta megemlíteni, hogy a határjelek között ,,tud két kutat, az mellyeket is Egecsy Kapolyának vallott lenni . . ." (PML, Processus Terminati, 1696:1). Akopolyának ez idő szerinti első említése tehát kutat jelölt, mégpedig olyan kutat, mit lapos helyen gyorsan meg lehetett ásni, és amelyet készítőjéről, illetve birtokosáról neveztek el. A fenti tanú ugyanis még hozzáfűzte a következőket: „tudgya, hogy Végh Familia birta Egecséhez azon kutakat". Az Alföldön és főleg a Duna—Tisza közén, ahol kevés az ér és patak, viszont a talajvíz viszonylag magas, gyakran készült olyan gödörkút, melyből itatni is lehetett, oly magasan állt benne a víz, és amelyről a határjárások során is többször megemlékeztek. így a Csanád megyei Kétegyházán 1748. február 24-én tartott határjárás során is a kiküldött megyei bizottság, a következőképpen határozta meg a határvonalat: ,,Ad passus cireiter 193. — ti. az előző határjeltől — egy völgyecskében egy kutt kopolyára . . ." megy a határ (OL, Inquisitio Jur. TR, 17/81). A Szolnok megyei Csépán is az 1753. augusztus 13-i kihallgatáson az egyik tanú, a szentesi 57 éves Bende István is azt vallotta, hogy ,,a kut kopolya nevű, mostanság is látzatos nagy gödör volna Elles nevű pusztát és Csépa Helységet választó határ". (OL, Processus Tabulares 4/3929.) Âz utóbbi esetben az gyanítható, hogy az eredeti kút a per idejére erősen megrongálódott és inkább csak a neve „kut kopolya", míg „mostanságra" csak „látzatos nagy gödör" maradt. De ez érthető is, ha meggondoljuk, hogy e kutakra jellemző, hogy oldalukat az omlástól nem védte keret (fa vagy tégla), és így a víz szintjének ingadozása éppúgy, mint a szomjas állat tiprása folyamatosan rongálta, omlasztotta még a legszabályosabban kimetszett kútpartokat is. Viszont a mélyedés továbbra is megmaradt, ahol a víz, ha kisebb mértékben is, összeszüremkedett. Efféle kopolyáról tett említést az 1762. május 12-én a gyóni határ megvonása érdekében tartott kihallgatáson a 43 éves kecskeméti Boros Mihály is, aki, mint vallomásában olvasható, „hallotta, hogy Deutrális kopolya régenten Deák Uraimék Marha itató kuttyok volt . . ." (OL Keglevich es. lt., 11. es. 111/16). Hasonló kútról adnak, számot azok a tanúk is, akik 1779-ben a táci határperben igyekeztek a határvonalat meghatározni. A 63 éves sárkeresztúri Tóth János szerint,,Varga Mihály Nevezetű Táczi Lakosnak Kuttya ... a Tanúnak ideiben már csak ollyas kopolya forma és gödör volt," bár „amidőn a,' Tanu szántott, itatta is Ökreit, azon kopolyábul..." Egy másik tanúnak vallomásban az efféle kútnak újabb nevével is találkothatunk: mint olvasható, a tanú „Gödör kútnak neveztetni hallotta". De érdemes e kutak jellegéről meghallgatni egy harmadik tanúnak a kajári 60 éves Ns Kencsey Mihálynak is a szavait: „aminémü Gödör forma hely láczatik — értesülhetünk vallomásából — áztat érte a,1 Tanu, hogy Gyermek korában a,' Tanúnak, méllebb Gödör volt, és essős időben a potséta meg állott benne ..." S hogy a gödör eredetéről, kétségünk ne legyen, érdemes további szavait is meghallgatnunk: „a Tanu ugy hallotta az Attyátul — értesülhetünk — hogy valaha az bojgó háború üdőben ott lett volna Márkus Gergöly Kutya . . ." (OL, Zichy es. lt. 97/128 et A). De természetesen a kopolya alakulásának nem volt feltétele az, hogy helyén kutat ássanak, és így mesterségesen készítsenek mélyedést. Laposabb vidéken bármely teknősebb helyen összegyűlhetett a víz, kisebb, nagyobb kopolyát alkotva. Néhol a kopolyáknak sorával, rendszerével is találkozhatunk, mint pl. a Pest megyei Pándon tartott határleírásokban. Az 1738. április 12-i per során pl. az egyik tanú, a „Sz. Mártoni kopolyák"-ról tett említést,