Nyelvtudományi Közlemények 84. kötet (1982)

Tanulmányok - Kassai Ilona–B. Lőrinczy Éva: A magyar mássalhangzó-kapcsolódások pszicho-fiziológiai hátteréről [On the Psychophysiological Background of Hungarian Consonant Clusters] 244

250 KASSAI ILONA-B. LŐEINCZY ÉVA képzésének az előkészítésével lehet megvalósítani, mégpedig leggyakrabban az eltérő hangképző helyek egymáshoz való közelítésével, a képzési műveletek számának a csökkentésével vagy jellegük megváltoztatásával. Ritkábban lehet energiát nyerni a hangképző műveletek szaporításával, amelynek eredményeként járulékhangok jelennek meg a hangsorban. A hangbetoldás hátterében a beszédszerveket mozgató izmok elernyedése vagy a hangátmenetet megvalósító mozgások koordinálatlansága keresendő. A képzés szempontjából a leggazdaságosabb megoldás kétségkívül az lenne, ha a beszólŐ3zervek hosszabb időn keresztül azonos helyzetben maradhatnának ; ez azonban egyetlen, változatlan minőségű beszédhang folyamatos hangoztatásához vezetne ós ahhoz, hogy a beszéd nem tudna eltérő információkat közölni, vagyis nem tudná alapvető feladatát ellátni. Első fokon tehát maga a közlési kényszer, a hírtovábbítás igénye szab korlátokat az artikulációnak. De korlátot szabnak egymásnak a beszédhangok is: a következő elem előrevetítődóse (anticipációja) csak addig a határig mehet, ameddig nem zavarja az aktuálisan képzett hang minőségét. Végeredményben a gazdaságosság akkor érvényesül leginkább, ha — az anticipáció eredményeként — minél több, „lineárisan" egymás után következő beszédhang képzési sajátságai vannak jelen egy időpillanatban, tehát a kiejtésük majdnem ,,e g y i d e j ű"; másfelől a gazdaságosság akkor a legkisebb hatásfokú, ha a hangsor szegmentumai időben csak egymás után képezhetők, tehát egyetlen időpillanat csak egyetlen szegmentum képzési mozzanatait tartalmazza. Az együttes artikuláció feltótele az, hogy az egymást követő beszédhangok eltérő képzőszervekhez kötődjenek, illetőleg: ha ugyanattól a képzőszervtől függenek, a képzés helye azonos legyen. Ha a képzés szerve azonos, de a kópzóshelyek eltérnek, csak különidejű képzésről lehet szó. A beszélő számára azonban a gazdaságos artikuláció nem az egyetlen figyelembe veendő elv. Ha azt akarja, hogy közlendője a lehető legrövidebb idő alatt eljusson a címzetthez, tehát a hallgatóhoz, figyelnie kell az általa kibocsátott hangsorok akusztikai sajátságaira is, amelyek akkor kedvezőek a hallgató szempontjából, ha minél jobban eltérnek egymástól. Tehát a gazdaságosság az artikuláció ós a percepció területén ellentmond egymásnak, amiből az következik, hogy a beszélőnek abban a pillanatban, mihelyt közleménye veszélyben forog, vissza kell lépnie az artikulációs gazdaságosság túlzott érvényesítésétől. Ezt könnyen megteheti, mert egyfelől saját beszédét állandó akusztikus visszacsatolás révén hallja ós korrigálhatja ; másfelől a hallgató visszajelzései késztetik további korrekciókra, amelyeket esetleg csak az artikulációs gazdaságosság rovására tud végrehajtani. Illusztrációként anyagunkból a tífusz lexéma tirfusz és tikhusz változatait említjük meg. A beszólt nyelv végső soron a beszélő és a hallgató eltérő érdekének a kompromisszuma, ennek megfelelően gazdaságossága is csak a kommunikáció e két fontos oldalának egyidejű figyelembevételével ítélhető meg. Mindazonáltal az artikulációs gazdaságosságot alapvetőbbnek kell tekintenünk, mivel a percepciónak az egész kognitív bázis a segítségére lehet, míg az artikulációt ilyen tényezők csak közvetve, a beszélő hallgatói mivoltán keresztül támogatják. Például a Jcalapá hangsor hallatán nagy valószínűséggel jósoljuk meg a teljes hangsorhoz hiányzó következő elemet, a [tj] vagy [1] hangot, ugyanez a tény azonban nem jelent segítséget a [tj] vagy [1] képzésében. Ha a msh-kapcsolódások kialakításában és megszüntetésében nem a gazdaságosság volna a fő irányító tényező, akkor a nyelvjárások feltehetően