Nyelvtudományi Közlemények 83. kötet (1981)

Tanulmányok - Kiefer Ferenc: A kérdő mondatról [Questions] 273

A KÉRDŐ MONDATBÓL 287 (36) A válaszattitűdök mind faktív predikátumokat jelölnek. Csak a faktív predikátumok tehetnek nyitott struktúrát zárttá. Vessük most egybe az imént tárgyalt kijelentésattitűdöket a (23) (a)— (d)-ben említett kognitív attitűdökkel ! Mint már említettük, a kétféle attitűd szerepe, funkciója és a nyelvleírásban elfoglalt helye nem ugyanaz. A kognitív attitűdök a beszélő kognitív (mentális) állapotát tükrözik, nyelvileg nem kell realizálódniuk. A kijelentésattitűdök ezzel szemben nyelvileg megjelenő predikátumtípusok, bár közvetve természetesen ezek is a beszélő kognitív állapotát tükrözik. Kézenfekvőnek látszik tehát feltennünk a kérdést, hogy mi is a kétféle attitűd közti kapcsolat, hogyan is viszonyulnak ezek egymáshoz. A kérdés- és válaszattitűdök között nem találjuk meg az összes említett kognitív attitűdöt. Igaz, utóbbiak nem közvetlenül hozzáférhetők a megfigyelés számára, míg előbbiek száma és tulajdonságai ellenőrizhetők. Feltűnő azonban, hogy a kognitív attitűdök közül azok, amelyek a hallgató mentális állapotára is tekintettel vannak, nem szerepelnek a kérdés- és válaszattitűdök között. Más szóval, az információt kérő kérdésnél szereplő -TUD (B, V

K) és KÍVÁN (B, TUD (B, V

K) ) attitűdöket megtaláljuk a kijelentésattitűdök között, a, FELTÉTELEZ (B, TUD (H, V

K) attitűdnek nincs megfelelője, ez az attitűd nem fogalmazódik meg nyelvileg kórdésattitűd formájában. Hasonlóképpen az információt közlő kérdéseknél szereplő TUD (B, v

K)-nak megfelel a

TUD (x, VK),

a többi attitűdnek a (32)-ben viszont nincs megfelelője: a FELTÉTELEZ (B, (LEHET (TUD (H, V

K)) & LEHET (TUD (H, VK)))),

vagy a KÍVÁN (B, TUD (H, V

K)) attitűdnek nem felel meg kijelentésattitűd. Ugyancsak hiánvzik a kijelentésattitűdök között a vizsgakérdésekre jellemző kognitív attitűd, a KÍVÁN (B, TUD(B, (TUD(H, V

K)) v TUD(B, Í-TUD (H, V

K)))). Az érzelmi attitűdöt kifejező kérdések jellemzésénél említett EMOT(B, v

K)-nak bizonyos esetekben lehet nyelvi megfelelője, bár ezekről a kijelentésattitűdökről még nem szóltunk. A faktív predikátumokkal kapcsolatban viszont már utaltunk arra, hogy a válaszattitűdök között az emotiv predikátumok nem szerepelnek. A par excellence emotiv faktív predikátum, a sajnál, függő kérdésekkel kapcsolatban mindig rossz mondatot eredményez : (37) (a) + Péter sajnálja, hogy ki ment el. (b) -|- Péter sajnálja, hogy Anna elment-e. Ugyancsak nem szerepelhet függő kérdés mátrixmondatában az örül, örvend, boldog. Viszont előfordulhat a csodálkozik, bámul, izgul, fél, haragszik, kétségbeesik (HADEOVICS 1969. 260), általában jó mondatot kapunk, ha „A bevezető mondatban a csodálkozás, bámulás, megdöbbenés és hasonló emóciók körébe tartozó ige van" (uo.). Például: (38) (a) Péter csak bámult, hogy mi lesz ebből. (b) Mindenki csodálkozott azon, hogy hová lett a menyasszony. (c) A feleségem kétségbeesett, hogy velem mi lesz. Ezekben az esetekben a főmondat igéje nem faktív s ennek következtében nem fejezhet ki válaszattitűdöt: (38) (a) —(c) mondataiban kérdésattitűdökkel van dolgunk. Az emotiv predikátumokról viszont tudjuk, hogy a faktivitás a mon-