Nyelvtudományi Közlemények 82. kötet (1980)
Tanulmányok - Radics Katalin: Tipológia és nyelvtörténet [Language History and Typology] 3
TIPOLÓGIA ÉS NYELVTÖRTÉNET 41 1.4. A birtokos és igei paradigmák egyidejű keletkezését bizonyos mértékig támogatja az az ugyancsak tipológiai tény is, hogy a nyelvekben nagy valószínűséggel megegyezik vagy nagyfokú hasonlóságot mutat a birtokos paradigma hangalakja valamelyik (esetleg több) igei paradigma hangalakjával (vö. I. rész, 1.1.4. pont). Ez az összefüggés azonban önmagában nem volna elegendő ahhoz, hogy a kétfajta paradigma együttes létrejöttét igazolja, ugyanis elvileg nagyon jól elképzelhető, hogy a hangalakbeli hasonlóságot a kétfajta paradigma funkcionális hasonlósága is elősegítse. Elképzelhető tehát, hogy olyan esetekben is fönnálljon a hangalaki azonosság vagy hasonlóság, amikor a birtokos paradigma kialakulását megelőzi az igei paradigma keletkezése (a fönti L2 -> L 3 változástípusban). Mivel azonban az uráli nyelvekre vonatkozólag nem merült fel ilyen kronológia lehetősége a történeti-összehasonlító nyelvészetben, a továbbiakban ezzel a változástípussal nem számolok. 2. A szuffixált igei és birtokos paradigmák tehát föltevésem szerint egykorúak. De mikor keletkeztek? Emlékezzünk vissza: egyes kutatók szerint már a finnugor, illetve uráli alapnyelvben létrejöttek, mások szerint viszont csak az uráli nyelvek külön életében; a magyarban például az ősmagyar időszakban. A kétféle föltételezés közötti vita a történeti-összehasonlító nyelvészeten belül alaktani és hangtörténeti folyamatok megítélése körüli különbségekre vezethető vissza:19 nevezetesen arra, hogy hogyan magyarázható a rokon nyelvek igei személy-jelölő szuffixumai között mutatkozó különbség, például a magyar nyelv indeterminált igei pardigmájának különösen egyes számban mutatkozó nem-névmási eredetű tagjai vajon eredeti állapotot mutatnak vagy pedig egy eredeti, névmási eredetű paradigma átrendeződéssel létrejött alakulatai (vö. pl. BÁRCZI 1963. 57 kk.; BÁRCZI—BBNKŐ—BERRÁR 1967. 417—419; másképp MÉSZÖLY 1931. 64—67; HAJDÚ 1966. 144). Lehetőséget adott a különböző történeti magyarázatokra az a tény is, hogy az uráli nyelvekben különböző a főnévi esetvégződés és a birtokos személy-jelölő szuffixum egymáshoz viszonyított sorrendje (vö. pl. BÁRCZI 1963. 56; másképp GYÖRKÉ 1943), valamint többféleképpen magyarázható a második személyű szuffixum mássalhangzójának történeti alakulása is (BÁRCZI 1963. 56; másképp HAJDÚ 1966. 134—135). 2.1. A történeti-összehasonlító nyelvészet keretei között folyó vitához most egy olyan mondattani-tipológiai meggondolást szeretnék hozzátenni, amely befolyásolja a fönt körvonalazott alak- és hangtörténeti kérdések megítélését, pontosabban: kizár egyes alternatívákat. 19 Érdekes, hogy az alak- és hangtörténeti érvek mellett a nyelvtörténeti tanulmányok egy részében olyan fejtegetések is megjelennek, amelyek szerint a szintetikus alakokat „fejlettebb" nyelvi állapot megnyilvánulásának, a fejlettebb gondolkodás, a magyaros gondolkodás megnyilvánulásának tekinthetnénk. A magam részéről nemcsak azért ellenzem a grammatikai jelenségek értékítélettel való összekötését, mert ezen a szinten sem empirikusan sem elméletileg nem bizonyítható, hanem azért is, mert az ilyen ítéletek alaptalanul elmarasztalnak — implicite — olyan nyelveket, amelyekben ellenkező irányú folyamatok mennek végbe, például ahol a szintetikus szerkezeteket analitikus szerkezetek váltják fel. A nyelvtipológiai vizsgálatokat ma általában annak a hallgatólagosan elfogadott jfeltevósnek az alapján végzik el, hogy a ma beszélt és rekonstrukcióval elérhető nyelvek grammatikai szerkezete lényegében azonos fejlettségi szintet képvisel. A tipológiai vizsgálatok ezen felül arra is fényt derítettek, hogy a régebben „magyar specialitásnak" tartott grammatikai jelenségek a világnak számos nyelvében megtalálhatók.
