Nyelvtudományi Közlemények 82. kötet (1980)

Tanulmányok - Radics Katalin: Tipológia és nyelvtörténet [Language History and Typology] 3

TIPOLÓGIA ÉS NYELVTÖRTÉNET 31 7.4. A paradigmamegfeleléseket az előbbiek alapján a következőképpen kell módosítani: Nominativ minta Px a-í Str, Si : bella coola, kecsua, nyenyec, magyar, takelma Px s^ O : navaho Ergatív minta Px G* Str : agta, jacaltec, sierra miwok Px Ö=Í O, Si : assiniboine A birtokos személy-jelölőkhöz hasonló és az azoktól eltérő igei személy-jelölő paradigmák megoszlása tehát párhuzamos a főnévi esetrendszerek legáltalánosabb megoszlási típusaival (ergatív kontra nominatív), illetve, ha a közvetlen elemzés számára nem az, akkor visszavezethető ilyen szisztémára. 8. Az affixált személy-jelölés konzervatív jellege 8.1. Amikor a VSX -> SOV -> TVX, iUetve SOV X VSX történeti periódusokra datáltuk a paradigmák fönnállását, ezzel azt az állítást is tettük, hogy a tárgyalt személy-jelölő minták élete sokkal hosszabb, mint a szeriális típusoké. Más szóval hogy a tárgyalt személy-jelölési elv sokkal lassabban változik, mint a nyelvek szeriális típusa. Erős ellentmondásban látszik állni ezzel, hogy egyes föltevések szerint a szóvégek hangalakja állandóan redukálódik. Ez a tendencia azonban nem akármilyen változástípus, hiszen — mint ismeretes — ez az egyetlen axiómája annak a hipotézisnek, amelyet Vennemann a nyelvek szeriális típusváltozására fölvetett.15 Hogy lehet mégis, hogy a javarészt szuffixált személyjelölők ellenállnak ennek a tendenciának? Három olyan okot találtam, amely a paradigmák megmaradását elősegítheti. 8.1.1. A személy-jelölő paradigmák szoros, zárt struktúrája. Kevés olyan paradigma-típus van a nyelvekben, amely annyira zárt, belsőleg rendezett képet mutatna, mint a személy-jelölés. Ez érthető is, hiszen a három személy és (ennél ugyan némileg kisebb mértékben, de még mindig igen nagy statisztikai valószínűséggel) a két szám univerzális, minden nyelvben megkülönböztetett kategóriák. 15 A szavak hangalaki redukálódásának a föltevése régebben is fölmerült a nyelvtudomány történetében. Vö. pl.:,,Hangromlás bizonyosan nem csak a hajtogató nyelvekben, hanem az emberiség minden nyelvében történt ós történik folyvást; erre nézve nem lehet különbség a nyelvek közt. Ezt a hangromlást tehát a nyelvek történelmi hangváltozásának kellene nevezni, hogy megkülönböztessük agrammatikai hangváltozástól, amely a nyelvek különbsége szerint más-más lehet. A történelmi hangváltozás némi tekintetben hangromlás, vagy talán helyesebben hangfogyatkozás, mint az legvilágosabban meglátszik, ha valamely nyelvnek régibb állapotját mai állapotjával vetjük egybe, vagy a rokon nyelvek megfelelő szavait hasonlítjuk össze . . ." (HUNFALVY Pál 1878; újra megjelent: HAVAS 1977. 329).