Nyelvtudományi Közlemények 81. kötet (1979)

Tanulmányok - Antal László: Herbert Pilch: Empirical Linguistics 211

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 211 fejezetben megemlíthette volna. Laziczius ugyan tudatosan nem vallotta magát a prága kör tagjának (tudjuk, a ,,prágai iskola" elnevezés ellen is hadakozott, és azt követelte, hogy helyette Trubetzkoy-iskoláról beszéljenek), de eszmeileg, tudománytörténetileg nyilván messzemenően hozzá tartozott (így fogja fel a kérdést Szemerónyi is (lásd SZEMEBÉN YI 1971). Nem mentes a könyv némely pontatlanságtól sem. így nem egészen értjük, mit is akar mondani Fontaine, amikor azt állítja, hogy a balkáni nyelvek általánosan kiküszöbölték a deklináeiót — inkább arról van szó, hogy a hátravetett névelő következtében a deklináció sajátos alakot ölt. Azt is sajnáljuk, hogy az egészében hangulatos kiállítású könyv nem tartalmaz sem bibliográfiát, sem név- és tárgymutatót. ANTAL, LÁSZLÓ Hivatkozások BULIGINA, T. V. 1964: Prazsszkaja lingvisztyicseszkaja skola. In: GTJHMAN, M. M. és V. N. JARCEVA (szerk.), Osznovnie napravlenyija sztrukturalizma. Moszkva. KONDBASOV, N. A. 1967: Prazsszkij lingvisztyicseszkij kruzsok. Moszkva. SZEMERÉNYI, 0.1971: Richtungen der modernen Sprachwissenschaft I. Heidelberg. VACHEK, J. 1964: A Prague School Reader in Linguistics. Bloomington. VACHEK, J. 1966: The Linguistic School of Prague. Bloomington. Herbert Pilch: Empirical Linguistics Uni-Taschenbücher 432. A. Prancke Verlag, München. 246 1. Az olvasó nem minden szimpátia nélkül olvassa PILCH előszavát, amelyben megindokolja, miért Empirikus nyelvészet lett a könyve címe. ,,A piac — írja a szerző — pillanatnyilag telítve van 'nyelvelméletek'-kel, amelyek azt állítják, hogy megoldanak minden jelentős problémát. Az ilyen elméletek kiválóságát nem lehet vitatni, hiszen minden elmélet önmagának a mércéje. Ezért a kiválóságot tautológia biztosítja. Egy bizonyos értelemben a lingvisztika a nyelvészek által kifejtett teóriákban áll fenn. De miről szól a nyelvészet ? Nyilván a nyelvekről és nem a nyelvészek véleményeiről . . . Az olyan nyelvész, aki elsődlegesen nem nyelveket tanulmányoz, hanem különböző nyelvészeti iskolák tanításait, rövidesen úgy fogja találni, hogy haszontalan tudást halmoz fel, mivel minden tudása ellenére képtelen arra, hogy a nyelvészet tulajdonképpeni adatait (nevezetesen a beszédet) kezelje" (12). De ne gondoijuk, hogy Pilch olyan rövidlátó és elméletellenes, pontosabban elmélet nélküli empirizmus mellett kardoskodik, amelyről az ismeretelmélet azt tanítja, hogy voltaképpen nem is lehetséges. Nem, Pilch rangosabb tudós annál, hogysem alapfokú filozófiai oktatásban kellene részesítenünk. Hisz közvetlenül a fentebbi idézet után ezt olvashatjuk: „A nyelvészeti tapasztalat természetesen feltételezi a nyelvészetet (másképp nem lehetne nyelvészeti tapasztalat). De nem tételez fel egy merev 'nyelvelmélet'-et. Ellenkezőleg, a nyelvészet elméleti apparátusa az egyre gyarapodó nyelvészeti tapasztalat fényében fejlődik ós nyer kiigazítást" (12). Pilch megközelítésmódjának másik szimpatikus vonása, hogy mindvégig határozottan visszautasítja a 'nyelvészeti népmesék'-et, vagyis azokat a laikus nézeteket, amelyek a nyelvvel kapcsolatban járatosak a nagyközönség körében. Ebben is, meg a nyelvtudomány alapvető céljának a megjelölésében is — „A nyelvész klasszikus feladata nem az, hogy mélyórtelmű elméleteket állítson fel 'a nyelv igaz természetéről', hanem, hogy valamilyen ismeretlen nyelvet tanulmányozzon ..." (9) — van valami Pilch könyvében, ami kissé régiesen cseng, pontosabban a generatív grammatika előtti időszak, elsősorban az amerikai strukturalizmus bizonyos ismert és hajdan igen fontosnak tartott tételeit veti fel újra. Szerintünk az esetek zömében joggal és örvendetesen. Mert azt, hogy az elmúlt két évtizedben egymást érték a meghökkentő elméletek, mégpedig valójában sokszor nem mások, mint nyersen odavetett ötletek, s hogy az elméleteknek ebben a színes kavalkádjában megfeledkezni látszottunk arról, ami miatt az egész játék mégiscsak folyik 14*