Nyelvtudományi Közlemények 81. kötet (1979)

Tanulmányok - H. P.: Gozmány László: Vocabularium nominum animalium Europae septem linguis redactum 461

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 461 dult az akkorra szövegnyelvészeti érdeklődést eláruló kollegáikhoz, milyen „nyelvtan" segítségével írnák le THURBER egy rövid humoros állatmeséjét. 13 válasz-tanulmányt közöl a jelen kötet. Mivel a felelők a legkülönbözőbb iskolákat képviselik, egyedülálló szöveggyűjtemény jött létre: a nemzetközi szövegelmélet megfogalmazódásának első periódusát az egy témára adott variációk a legjobban tükrözik. Ezért is szerencsés gondolat volt éppen ezzel a kötettel indítani a reprezentatívnak szánt szövegtani sorozatot, amely a tervek szerint mind a szorosabb értelemben vett nyelvészek, mind az irodalmárok, kommunikációelméleti szakemberek, sőt szemiotikusok érdeklődésére számít. Akár a sorozat címe, e kötet is többnyelvű az egyes dolgozatok angol, francia, illetve német nyelven olvashatók. Természetesen az egyes tanulmányok más-más módszerrel ós más-más céllal rendelkeznek. PIKE és munkatársa a szereplők dialógusait vizsgálják, VAN DIJK a maga szöveglogikai rendszerét mutatja be, FOWLER inkább poétikai jellegű szövegösszefüggéseket sorol fel, GREIMAS inkább strukturális szemantikai elemzést ad, GRÍZE a legszorosabban a szövegmodalitást kutatja, GÜLICH és RAIBLE a makrostruktúrákat vizsgálja, elsősorban a szövegtagolás lehetőségeit tagolva, HALLIDAY a szemantikai választás kérdéseivel foglalkozik, elsősorban a társadalmi kontextus szempontjából, HAEWEG módszere a hihetőség ós a szövegszerűsóg szempontjából közelíti meg az irodalmi mű részeinek összefüggéseit, HEGER ezzel szemben a jelölések fokozatait és hierarchiáját mutatja be, a strukturális szemantika némileg átalakított módszerét alkalmazva, voltaképpen egész kismonográfia formájában, LONGARCE dolgozatában a felszíni és a mélystruktúra szövegelméleti alkalmazása található, OPPEL szándóka szerint szemiotikai szövegelemzést adott, PALEK a szövegrészek kölcsönös kapcsolatát tárgyalja, PISARKOWA egy részletkérdést (személyes névmások) vett elő. A kötet végén PETŐFI pársoros megjegyzése, a résztvevők címeit rögzíti, összegezés, vagy akár tárgymutató nincs a kötetben, hiszen a legkülönfélébb dolgozatok mind más és más terminológiát, jelölési rendszert alkalmaznak. A sorozat további köteteiben DRESSLER szerkesztésében a szövegnyelvészet mai áramlatairól, BURGHART és KÖHLER szerkesztésében a bielefeldi szöveggenerációs kísérlet eredményeiről, Petőfi^ ós Schmidt szerkesztésében pedig a szövegtan mai kérdéseiről folytatott vitát találunk. Úgy látszik, a sorozat szerkesztői következetesen választják azt a megoldást, hogy a különféle szövegvizsgálati eljárásokat egymás mellé helyezik, mintegy fórumot nyitnak a számukra, anélkül azonban, hogy állást foglalnának, egységesítenének. A szövegkutatások mai, még mindig felfutó szakaszában ez nyilvánvalóan szerény, ám jól hasznosítható megoldás. Ami a kötet témáját és a követett módszereket illeti, alighanem sikerült a szerkesztőnek egy ,,szöveg"-et kiválasztani az elemzés szempontjából. Egyszerűbb nyelvi közleményben nem jelenne meg sok olyan szemantikai vonatkozás, amelyet az elemzők itt észrevehettek. Bonyolultabb, esztétikailag vagy poótikailag értékesebb irodalmi szövegben pedig formai, stilisztikai, műfajelméleti és irodalomtörténeti problémák bukkannának fel, amelyeket itt nem akartak érinteni. így a kötet címében szereplő két fogalom „szövegnyelvtan" ós „szövegleírás" pontosan kifejezi a tartalmat: ilyenféle eljárásokig jutott el a kutatás a hetvenes évek első felére. Azt, hogy mindez milyen további eredményekkel jár a nyelvtanelmélet vagy a szövegelemzés más irányú kutatói számára, külön kell megállapítani. Nyilván a könyvsorozat későbbi köteteiben erre is sor kerül. Ehhez jó, részletkérdésekben meggyőző, ós mindenképpen reprezentatív válogatás ez a könyv. VOIGT VILMOS Gozmány László: Vocabularium nominum animalium Europae Septem Unguis redactum Operis socii: HENRIK STEINMANN, ERNŐ SZILY. Akadémiai Kiadó, Budapest 1979. I. kötet: 1171 1., II. kötet: 1015 1. Az uráli nyelvészet művelői (különösen etimológusok, a nyelvészeti biogeográfia alkalmazói) gyakran kerültek kapcsolatba a flóra ós a fauna neveivel. Ezzel összefüggésben állandóan tapasztalhatták — saját bőrükön — azt a nevezóktani bizonytalanságot, amely a különböző (nem is mindig modern) források adatainak identifikálásában mutatkozott. Ami az állatneveket illeti, az uráli nyelvészet már régóta hasznosította P. S. PALLAS „Zoographia Rosso-Asiatica" c. 3 kötetes munkájának (1811 — 1813) gazdag, soknyelvű