Nyelvtudományi Közlemények 81. kötet (1979)

Tanulmányok - Juhász József: O. Nagy Gábor: A magyar frazeológiai kutatások története 434

436 SZEMLE - ISMERTETÉSEK századunk ötvenes éveiig, O. Nagy fellépéséig.) Helyesen állapítja meg a szerző, hogy ez legalábbis részben a romantika nyelvszemléletében leli a magyarázatát. Ezzel együtt is igen gazdag ez a kor a szólások és közmondások irodalmában, amely a nézetek alakulását, tisztázódását, finomodását mutat j'a. Ez a szakirodalom tulaj'donképpen már közvetlen előzménye korunknak, pontosabban O. Nagy munkásságának. Semmiképpen sem véletlen tehát, hogy a könyvnek terjedelmileg a felénél valamivel nagyobb része foglalkozik e kor szerzőinek ismertetésével és bírálatával. Kitűnő szerzők egész sorának munkássága kerül O. Nagy szigorú bonckése alá. SZVORÉNYI JÓZSEF, ERDÉLYI JÁNOS, IPOLYI ARNOLD, RIEDL FRIGYES, NÉVY LÁSZLÓ, BAUER SIMON és végül TOLNAI VILMOS nézeteivel ismerkedhetünk meg. Az utóbbi munkássága a többiekének mintegy összegződése és betetőződése, ezért Tolnai foglal j'a el a központi helyet O. Nagy értékelő elemzésében. Tolnai akadémiai székfoglalój'ában fejtette ki először frazeológiai nézeteit. Már a bevezetésben hangoztatta, hogy a szólásokkal való foglalkozás mindenekelőtt nyelvtudományi feladat. Észrevette és kiemelte ugyanis az ide tartozó jelenségek két fontos közös alapvonását: közkeletű és állandósult voltát. (O. Nagy elismerően állapítja meg, hogy Tolnai igyekezett világosan különbséget tenni alkalmi és állandósult kapcsolatok között. Ez kétségtelenül nyelvi szempont volt.) A két alaptulajdonság közös megléte alapján Tolnai a szólás fogalmát kiterjesztette mindazokra a jelenségekre, amelyeket elődei közmondás, példabeszéd, szólásmód stb. néven tartottak nyilván. Itt már nem hallgatja el O. Nagy a maga határozott különvéleményét. Nem vonja kétségbe, hogy Tolnai fontos két vonásra irányította rá a figyelmet, de siet megállapítani, hogy ezek a vonások nem sajátosan a szólásoknak, hanem szélesebb értelemben a frazeológiai egységeknek az alaptulajdonságai. Hogy mennyi ebből a terminológiai eredetű, tehát áthidalható nézetkülönbség és mi az, ami Tolnai és O. Nagy szemléletében a különbségek lényegét alkotja, az is kiderül a továbbiakban. Tolnainak nagy érdeme volna, ha valóban a szélesebb értelemben vett frazeológiai egységekre is kiterjesztette volna érdeklődését. Ez azonban nem következett be. Adott egy igen széles és nyelvileg jól megalapozott, bár jelentéstanilag üres meghatározást, de ő ezt változatlanul a szólásokra, közmondásokra, szójárásokra stb. értette. A nem folklorisztikus érdekű nyelvi anyaggal lényegében nem törődött. Ez pedig már nem csak terminológiai probléma. Igaza van O. Nagynak, amikor ezt szóvá teszi. Az azonban inkább csak terminológiai kérdés, pontosabban a hagyomány ós a konvenció függvénye, mit tartunk szólásnak a folklór érdekű frazeológiai egységek körén belül. O. Nagy itt részben szélesen hagyta, részben igen szűkre vonta a tárgyalt jelenségek körét, igaz, inkább csak elméletben, mivel a gyakorlatban itt is, ott is lazított rajta. A lényeg azonban nem az, hanem a szólás ós a frazeológia közös jegyeinek és specifikus különbségeinek felfedezése és a kettő viszonyának meghatározása. O. Nagy világosan felismerte, hogy a szólások is frazeológiai egységek, de azok széles körén belül egy sajátos szűkebb területet foglalnak Cl a maguk folklór érdekű anyagával és idiomatikus jelentésével. Nem kétséges, hogy Ch. Bally és V. V. Vinogradov nyomán és a hazai előzmények hasznosítása útján O. Nagynak sikerült először megragadnia hazánkban a frazeológia mibenlétének lényegét. Igaz, többnyire ő is a szólásokkal foglalkozott, de tisztában volt vele, hogy a szólások is frazeologizmusok és hogy a frazeologizmusok nem mind szólások. Tolnai tehát tulajdonképpen nem tette meg azt a lépést, amelyet kortársa, Bally egyértelműen megtett. Noha nyelvészeti oldalról közeledett a frazeológiához, nem tudta igazán meghúzni a választóvonalat a nyelvészet és folklór kompetenciája között. Nem minden alap nélkül bírálja O. Nagy Tolnai szólásmeghatározását még a szélesebb értelemben vett frazeológia szemszögéből sem. A jelentéstani szempont, amely annyira nélkülözhetetlen a szólások meghatározásához, nem mellőzhető a nem idiomatikus jelentésű egyszerű frazeológiai egységek mibenlétének helyes értelmezésében sem. Vagyis: nem minden tekinthető frazeológiai egységnek, ami állandósult és amellett közkeletű is. Kell hogy a jelentésében is legyen valami sajátos. Fontos részét teszi ki Tolnai bírálatának 0. Nagy fejtegetései között a frazeológia nyelvészeti stúdium jellegével kapcsolatos érvelés is. Tolnai nyelvi jelenségeknek deklarálta a szólásokat, de nem jelölte meg ezek helyét a nyelvi rendszer elemei között. Igaz, nem is lett volna könnyű a tulajdonképpeni szólásokat, azután a közmondásokat, szójárásokat stb. megfelelően elhelyezni a nyelv egységeinek rendjében. O. Nagy ezen a ponton is továbblépett. Ö a szavakkal sorolta egy szélesebb csoportba a frazeológiai egységeket, minthogy az utóbbiak is általában mondatrészek szerepében funkcionálnak a szövegben, mint a szavak. Ebben is a Bally-Vinogradov-féle szemléletet képviselte O. Nagy, de nem túl mereven. Egyrészt nem ejtette el a közmondásokat sem, jóllehet azok eleve nem szóekvivalensek, másrészt igyekezett elkerülni a leírásban a merevséget.