Nyelvtudományi Közlemények 80. kötet (1978)

Tanulmányok - Hajdú Péter: Rekonstrukció az urálisztikában [Rekonstruktion in der Uralistik] 15

REKONSTRUKCIÓ AZ URALISZTIKÁBAN 27 abban, hogy a nyelv jelenségei előbb-utóbb ellentétbe kerülnek valamely univerzálé tartalmával, kivonják magukat hatálya alól, ezzel az univerzálé statisztikai átlagérvénye csökken, adott körülmények közé kerülve pedig a nyelv ilyen fejlődési fokokon áthaladva más típusszabályok vonzásába kerülhet és fokozatosan típust vált. Ebben a perspektívában tehát a nyelvi univerzáliák tanulmányozása az alapnyelvi rekonstrukciókban — a szükséges önmegtartóztatással — feltétlenül hasznos. * Végezetül szeretnék kitérni még egy olyan területre amely aránylag, érintetlen, de ígéretes. Legutóbb PROSDOCIMI bécsi előadásában szólt arról, hogy a rekonstrukciós eljárásokban az idő és a tér faktor mellett nagyobb figyelemben kellene részesíteni a szociális szempontokat (hasonló nézetet fejtegetett — néhány nappal a bécsi találkozó előtt — MIKOLA is a III. Nemzetközi Magyar Nyelvészkongresszuson LABOvra hivatkozva). Ez a megjegyzés tényleg figyelmet érdemel, bár valószínű, hogy a szociolingvisztikai szempont érvényesítése az uráli rekonstrukcióban nem éppen magától értetődő, még ha elméletileg el is ismerjük e kutatási irány jogosultságát. Pedig az uralisztika tudná a példákat ontani arra, hogy pl. a folklór nyelvében (teszem azt a medveénekekben, hősénekekben, ónekmondóknál) egészen más hangtani-morfológiai (és valószínűleg szintaktikai) szabályok érvényesülnek, mint a mindennapi beszédben. Az is bemutatható továbbá, hogy e szociálisan (stilisztikailag, műfajilag) kötött formák a nyelv általános fejlődésére gyakran visszahatnak. Ilyen jelenségeket az egyes nyelvek kutatása produkált, de legfeljebb a kutatott nyelv belső rekonstrukciója vette mindeddig hasznát az efféle megállapításoknak. Pedig az e területen nyert — sajnos szűkös — tapasztalatok az alapnyelvi rekonstrukcióban való érvényesítés lehetőségét is fölvillantják. Szamojéd kutatásaim során foglalkoztam szöveg és dallam viszonyával a jurák énekekben. Megállapítottam, hogy a jobbára improvizált szövegelemek akképp illeszkednek a kötött dallamsorokba, hogy a sor végére, de nagyon gyakran a sor belsejébe jelentés nélküli töltőszavakat, töltőszótagokat vagy hangokat toldanak be, s ilyen sorbelseji igazításokkal és refrénekkel érik el az énekesek, hogy a szöveg elérje a dallamsor megkövetelte szótagszámot. A töltőelemek rendszerint magánhangzóból és a legnagyobb hangzósságú -j, -w hangokból (vagy nazálisokból) állanak. Az eredmény az, hogy az énekelt szöveg erősen különbözik a mindennapi nyelvtől (kívülálló számára olykor nem is érthető). Az ének nyelvének ismerete azonban megvilágíthat előttünk olyan jelenségeket, amelyekre egyébként nincs magyarázat. Jurák szövegekben, szótárakban tömegesen találunk olyan szavakat, amelyek a szótári címszavakkal, sztenderd beszélt nyelvi alakokkal szemben bizonyos ,,deformálódást" mutatnak. Olyan morfémaváltozatok kerülnek a szemünk elé, amelyeket a nyelvtanok nem tartanak számon. Garmadával lehetne idézni pl. adatokat arra, hogy az egyes szám 3. személyű birtokos személy-jel -ta helyett különös módon -taj formában jelenik meg. Hasonló látszólag indokolatlan -j végződés van egyéb személyű és számú birtokos személy-jelekben, továbbá a locativus, prosecutivus, ablativus ragjában, igei személyragokban, képzők és határozószavak végén. Ezek a furcsa formák — feltevésem szerint — mind az ének nyelvében keletkeztek s onnét terjedtek át a mindennapi beszédbe, a morfémák új alakváltozatait hozva létre. Ilyen módon azután olyan elemek is születhet-