Nyelvtudományi Közlemények 80. kötet (1978)

Tanulmányok - Herman József: Nyelvszerkezet és idő (A nyelvtörténet néhány elméleti kérdése) [Language in Time (On the Theory of Linguistic Change)] 3

NYELVSZERKEZET ÉS IDŐ 13 jellé válik. Itt tehát egy olyan folyamatról van szó, amely a hagyományos nyelvleírás sémáján belül egyszerre öleli fel a mondattant, az alaktant és egyben erőteljes hangtani vonatkozásokkal is rendelkezik, nem is említve összefüggéseit az igeragozás egészével. A folyamat tehát szinte az egész nyelvi rendszert átfutja, s puszta alaktani jelenségként való tárgyalása, mint ez a hagyományos történeti nyelvtanokban szokásos, szinte lehetetlenné teszi megértését. A folyamat generatív keretben is igen rosszul írható le, hiszen a lehetséges generatív nyelvtanok több szintjét, a szabály-hierarchia több emeletét érinti egyszerre és adekvát formalizálása szinte belát hatatlanul bonyolult volna. Ilyen és hasonló problémákra való tekintettel talán hasznos volna kísérletet tenni arra, hogy megalkossuk a nyelvtörténeti változási folyamatoknak a leíró kategóriáktól bizonyos fokig függetlenített tipológiáját, ami talán megkönynyítené megfelelő csoportosításukat és a közöttük fennálló összefüggések jobb felderítését. * Nem indokolt, hogy mondanivalómat újból összefoglaljam. Mondanivalóm egy elemét — szerintem lényeges elemét — mégis kiemelném. Az utóbbi évek szinte egyöntetű gyakorlatától eltérve nem feloldottam, hanem tudatosan elmélyítettem azt a dichotómiát, amely a működő nyelvszerkezet és a nyelv történeti mozgása, s ezzel kapcsolatban a leíró, nyelvtanrendszerező kutatás ós a nyelvtörténeti kutatás között fennáll s amelyet — az én nézeteimtől bizonyos fokig eltérő formában — Saussure avatott alapvető nyelvtudományi problémává. Úgy gondolom azonban, hogy ez a megkülönböztetés a nyelv létezési módjában objektíve, materiálisán adott s így semmi okunk sincs arra, hogy elkerüljük azokat a következtetéseket, amelyek a nyelvelmélet, a nyelvészeti kutatás célkitűzései és módszerei tekintetében a megkülönböztetésből következnek. Ez a dichotómia nem jelenti a nyelv alapvető egységének a tagadását, jelenti azonban azt, hogy tudomásul vesszük a nyelv hallatlan, mélyreható komplexitását, amely abból adódik, hogy minden társadalom valamennyi tagja számára, a társadalom létezésének egész ideje alatt a teljes tudatos élet és mindenfajta interperszonális kapcsolat elkerülhetetlen, állandóan működő megjelenési formája és közvetítő közege, változásai viszont — az elméleti magyarázat szintjén még lényegileg feltáratlan sajátosságaikkal — a nem tudatos történeti folyamatok körébe tartoznak. HERMÁN JÓZSEF Language in Time (On the Theory of Linguistic Change) by JÓZSEF HERMÁN The Author analyses the "double insertion" of language intő the dimension of time: a) through the duration of actual linguistic communication and b) through the historical continuity in the use of language structure. Theoretical implications of this distinction are examined. A translation of the paper — with unsubstantial modifications — is being published in ALH 28 (1978).