Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

A IV. Nemzetközi Finnugor Kongresszus alkalmából megjelent kiadványokról - Honti László: Oscar Lazar: The Formation of Abstract Nouns in the Uralic Languages 431

A FINNUGOR KONGRESSZUSI KIADVÁNYOKRÓL 431 A nyelvészeti áttekintést az uráli nyelveknek egy rövid, tipológiai egybevetése zárja. Ez jól demonstrálja, hogy az utóbbi évtizedek nyelvészeti forrongása során az uráli nyelvtudomány fegyvertára is jócskán kibővült. Í A régészet legújabb eredményeit FODOR ISTVÁN összegezi. Ő is arra az eredményre jut, hogy az i. e. IV. évezredben a finnugorok és a szamojédok ősei az Urál keleti oldalán éltek. A finn VILLE LUHO Finnország emberi betelepülését vizsgálja, s nagyon jól áttekinthető az a kép, amelyet a különböző régészeti kultúrák egymásutánjáról fest. Kár, hogy legalább a későbbieket nem próbálja ilyen vagy olyan nyelvű népességhez kötni. Bár Finnország finn lakosságának betelepülését, ha röviden is, megtaláljuk KUSTAA VILKUNÁ-nak a finn paraszti életforma kialakulásáról írott cikkében. HOPPAL MiHÁLYnak az uráli népek hiedelemvilágáról szóló összefoglalása azért érdemel említést, mivel a kérdést új oldalról közelíti meg. A szovjet szemiotikai iskola mitológiai kutatásokkal foglalkozó csoportjának módszerét veszi át, amely szerint az antik világ és a természeti népek gondolkodására a polárisán szembeállított szimbólumsorok jellemzők. így például az uráli mitológiában a Nap és a Hold szembeállítása, amelyből tovább következik a nő-férfi, a meleg-hideg, az arany-ezüst, a 7 — 6 oppozíciója. Az egyes kultúrákra, népekre nagy mértékben jellemző, hogy milyen ellentétcsoportot használnak fel. A kötetet három érdekes tanulmány zárja. DOMOKOS PETEK az uráli népek népköltészetéről ír, arra összpontosítva a figyelmet, hogy az egyes népcsoportoknál, népeknél, melyek a népköltészet legjellemzőbb vonásai. VOIGT VILMOS a finnugor népek epikáját tárgyalja, különös tekintettel az ősi és az újabb kori bonyolult kölcsönhatásokra. VIKÁE, LÁSZLÓ kötetzáró tanulmánya a finnugor népek zenéjéről szól. Szakterületünk két legfiatalabb tudományága az irodalom és a zene. Az uráli népek irodalmának kutatásakor természetesen nem merül fel a genetikai összetartozás kérdése, a népzene esetében azonban igen. Mutatkoznak is közös vonások, de a gyűjtés és az összehasonlító vizsgálat még annyira a kezdet kezdetén tart, hogy a kutató viszolyogva von le általános érvényű következtetéseket. A könyv elsősorban a szélesebb olvasótábor tájékoztatását tűzi ki célul — bár hasznos olvasmány a szakember számára is —, s azzal, hogy a legújabb tudományos eredmények és szemlélet alapján járul hozzá a magyar történeti tudat formálásához, fontos kultúrküldetést tölt be. BERECZKI GÁBOR Oscar Lazar: The Formation of Abstract Notms in the Uralic Languages Acta Universitatis Upsaliensis. Studia Uralica et Altaica 10. Almqvist & Wiksell, Uppsala 1975. 334 1. A szerző az uráli nyelvek absztrakt főneveinek képzését, az e célra szolgáló képzőket kívánja leírni. E kérdéskörrel három nagy fejezetben foglalkozik: a szóképzés módjai általában és az uráli nyelvekben (On Word-Formation 15 — 57), az absztrakt főnevek képzése az egyes uráli nyelvekben (Abstract-Formation in the Uralic Languages 58 — 307) és a leszűrt tanulságok (Conclusion 308 — 316). A szóképzést tárgyaló fejezetben LAZAR szól a szókészlet változásának módjairól, okairól, a szókincs eredet szerinti rétegződéséről, a szóalkotás különféle módjairól (spontán szóalkotás, összetétel, képzés és ez utóbbi kettő határesetei) és a képzők eredetéről. Vázlatosan tárgyalja a rövid múltú írásbeliséggel rendelkező nyelvek szókincse bővítésének eszközeit a vogul, az osztják, a jurák és a szelkup példájával illusztrálva. Ezek az eszközök azonban a recenzens megítélése szerint aligha különböznek lényegesen más nyelvekéitől, pl. a magyaréitól, legfeljebb abban, hogy az alapvetően kívülről inspirált nyelvújítás következtében ezek írásbelisége még inkább tele van újkeletű, sokszor talán felesleges idegen elemekkel. A könyv gerincét az egyes uráli nyelvek absztrakt főneveinek képzését tárgyaló fejezet alkotja. A szerző különösen nagy figyelmet fordít a finnre (69 — 108) ós a magyarra (248 — 288): részletesen tájékoztat e nyelvek szuffigálásában érvényesülő morfológiai, morfonológiai szabályszerűségekről, számbaveszi, hogv az absztraktum képzők milyen