Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

A IV. Nemzetközi Finnugor Kongresszus alkalmából megjelent kiadványokról - Mártonfi Ferenc: Fonológia és nyelvszövetségek, avagy a korszerű nyelvészetről 403

A FINNUGOR KONGRESSZUSI KIADVÁNYOKRÓL 413 III. A történeti nyelvész igen nehéz helyzetbe kerül a következő esetben: „Wir nehmen an, daß zwei Sprachen A und B eine »Gemeinsamkeit« a haben und nicht benachbart sind, wohl aber ihre Ersetzungen A' und B', die mit A und B identisch seien." <19). IV. Ha I. feltételet úgy módosítjuk, hogy A-ban is, B-ben is megvolt az a, azt mondhatjuk, hogy a szomszédság következtében őrződött meg az A'-ban is, a B'-ben is (19). V. Katz szerint a „negatív nyelvszövetségek" szinkrón szempontból nehezen ragadhatok meg (szerintem szinkrón szempontból sem okoz problémát, ha minden feltehető tulajdonságot, beleértve annak hiányát is, megvizsgálunk), a történeti nyelvészet szempontjából viszont fontosak. így A ismeri a-t, B pedig nem; folytatóikban, A'-ban és B'-ben nincs meg a. Az a tulajdonság A-ból B hatására tűnt el, tehetjük fel. 2.6. A finnugrisztikában, főként a szinkrón vizsgálatokban alig voltak eddig tekin tettel a nyelvszövetségi kérdésekre (20). . 2.7. A vizsgált nyelvterület földrajzára más művek részletes felsorolásával utal Katz (20-22). 3. A fonológiai és tipológiai alaptevések adják ki az általános elméleti fejtegetések második részét (23 — 39). 3.1. A fonológiai elemzéseknek olyanoknak kell lenniük, hogy eredményük biztosítsa a nyelvek fonológiai egybevethetőségét, akár általában tipológiai, akár speciálisan nyelvszövetségi vizsgálatról legyen is szó (23., 134. 1., 47. jegyzet). Az összes összehasonlítandó nyelvet azonos elemzési eljárásnak kell alávetni az összehasonlíthatóság kedvéért. A beszédhangok (Sprechlaute) száma végtelen abban a közvetlen formában, ahogyan ténylegesen adva vannak számunkra. Ezeket nem lehet összehasonlítani, lletőleg kérdéses, mit kapnánk így eredményül. Redukálni kell őket úgy, hogy véges számú egységet kapjunk, amelyek a végtelen számú beszédhangot reprezentálják. (Ez önmagában még nem biztosítéka az összehasonlíthatóságnak, 23.) (Katz feltehetően nem ellenkezne, ha kibővítenénk megjegyzését: a bármely szinten kapott egységek és a) „so gefundene »Gemeinsamkeiten« sind selbstverständlich keine beweisbaren Tatsachen, sondern prinzipiell vom Verfahren, das angewandt wird, abhängig" (23). Örvendetes, hogy Katz tételesen is, a gyakorlatban is tudatában van annak, hogy minden a módszeren múlik azon túl, ami a csak egyszer elhangzott és örökre elmúlt, megismételetlen hangrezgések közvetlenül megfogható tónyein túl van. Ezeken a tényeken túl csak hipotézisek, konstrukciók, absztrakciók, s ami tetszik, vannak, amik maguk már nem tények. Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert a nyelvészek nagy többsége ma is abban a sajnálatos tévhitben él, hogy hangok (sőt akár fonémák), morfémák, szavak, szófajok, mondatok, ragozások stb. tények, nem pedig módszertől függő hipotézisek.4 A hangtanhoz visszatérve, ahogyan Katz bemutatja: az előbb említett véges beszédhang osztályokat már a fonológia keretén belül kapjuk. Az osztályok elemei tetszőlegesen cserélgethetők egymással anélkül, hogy az (anyanyelvi) beszélőnek bármilyen negatív véleménye lenne erről; elemek szabadon variálódnak az osztályon belül. Az ilyen beszédhang osztályokat f ó n nak nevezzük. Vannak hasonló megvalósulású fonok, amelyek közül egyesek egy bizonyos pozícióban, mások más pozícióban realizálódnak, azaz megjelenésük kontextustól függ. Ezek a fonok a klasszikus vagy strukturalista fonológia szerint, hangzik az első megfogalmazás, osztályokat alkotnak, amelyek neve: fonéma. A fonéma tehát — tehetjük hozzá — másodfokú absztrakció: osztályok osztálya. Az előbbitől eltérően a pozíció alapján a fonémák realizációja fonókká szabályosan megjósolható. A fonémák első megfogalmazása az amerikai deszkriptivista-strukturalista fogalmat idézi fel. A második, korrigált megfogalmazás szerint az ezen a ponton Suassure-re 4 Az olyan „bírálatokban" válik ez a szemlélet végletesen groteszkké, amikor pl. a generatív grammatika mélystruktúrabeli mondatait elvetik mint nem-tényeket, de a felszíni szerkezeti mondatokat tényékként kezelik. Azaz tényként kezelik, hogy van ilyen mondat: A ló nyerít, s nem látják be, ez éppen úgy hipotézis, mint a „mélymondatok", azzal az egyetlen lényeges különbséggel, hogy az előbbi hipotéziseknek évezredes tradíciói vannak, az utóbbiaknak meg talán csak kisebb tradíciói vagy csak kevéssé elterjedt hagyományai.