Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)
Szemle – ismertetések - Mikola Tibor: Ago Künnap: System und Ursprung der kamassischen Flexionssuffixe I. 391
392 SZEMLE - ISMERTETÉSEK A könyv fő részét a számjeleket, az esetragokat, és a birtokos személyragozást elemző három fejezet képezi. Ezek felépítése logikus és világos. A szerző először bemutatja a vizsgált kamassz szuffixumot fonetikai variánsaival együtt. Ezután példákkal szemlélteti a szuffixum használatát, tisztázza a szekunder hangváltozásokat, majd referálja más kutatók véleményét. Ezt követi a többi szajáni szamojéd nyelv, majd a szelkup hasonló bemutatása, aztán áttekintést kapunk az északi szamojéd nyelvek viszonyairól. Ismerteti a szuffixumra vonatkozó eddigi ősszamojéd rekonstrukciós kísérleteket s előadja saját nézeteit az elemzett szamojéd nyelvi toldalékról. Végül kitér a finnugor nyelvekre és az uráli rekonstrukció kérdéseire is. A duális jelekkel kapcsolatban igen kétségesnek tartja, hogy a szajáni szamojéd nyelvek kukda, golcta 'fül' szavainak k eleme a -da Pxsg3 előtt a duális jellel volna azonos, amint azt LEHTISALO és JOKI föltették. Az ősszamojédra végül is a következő jeleket rekonstruálja: *-kVjj (főnevek), *-j (birtokos személyragok), *-j, *-kVjj (igei személyragok). A szamojéd *-kV elemet biztosan összetartozónak véli a finnugor nyelvek hasonló funkciójú elemével. A finnugor *-nV duális morféma meglétét amellett szóló érvnek tartja, hogy az ősszamojéd *-j korábbi *-n < *-n8 < *-n8 alakra vezethető vissza, amint ezt LABÁDI GIZELLA föltételezte. Mindezek ellenére az a véleménye, hogy a duális világos (deutlich) nyelvtani kategóriaként való megléte az ősuráliban nem vehető biztosra. A többesjelekkel kapcsolatos eredményei a következők. Az ősszamojédban valószínűleg megvolt a *tV többesjel (abszolút ragozás nom., 1 — 2. sz. birtokos személyrag, alanyi igeragozás 1 — 2 — 3. sz., tárgyas ragozás 1—2. sz.), a *-n8 ~ *-j8 többesjel (absz. ragozás gen., acc, poss. ragozás nom., gen., acc), és az *-n többesjel (tárgyas ragozás t. sz., 3. sz. birtokos személyrag). Lehet, hogy volt egy -*r) elem is, amely vagy az -n helyére lépett bizonyos esetekben, vagy önálló többesjel volt. A *-tV többesjel uráli eredete valószínű, kérdéses viszont, hogy az ősszamojéd *-n8 ~ *-j8 korábbi -*n8-re vezethető-e vissza, vagy két különböző eredetű szuffixum keveredésére kell-e inkább gondolnunk. A *jV többesjelet össze lehetne kapcsolni a finnugor nyelvek *i plurálisával. Az ősszamojéd *-n8 többesjel viszonya az uráli nyelvek birtokos személyragozásának -nkoaffixumához nem világos. Az esetragokról szólva KÜNNAP határozottan állást foglal amellett, hogy az Ősszamojéd nyelv ismerte az -n genitívusi-modálisi ragot, s hogy e rag azonos eredetű a finnugor nyelvek hasonló funkciójú -n ragjával. Ugyanígy vélekedik az ősszamojéd -m accusativus ragról és finnugor megfelelőiről. A helyhatározói esetragok története veti föl a legbonyolultabb kérdéseket. Számos problémával, például a többesi paradigma eredetével, eddig még nem foglalkoztak behatóbban. A szerző a monográfiának kb. a felét e kérdések tisztázásának szenteli, s több esetben új, érdekes következtetésekre jut. Az -n, -ndV, -ntV, -dV, -tV alakú lativusragokat ősszamojéd *-ntV formára vezeti vissza, s fölteszi, hogy ez a szuffixum két elemből tevődik össze: -n genitivus -\- tV névutó (< tV pronomino-adverbiális-postpositionalis tő). Az ősszamojéd locativusragot *-kVnV, az ablativusragot *-kVtV alakban rekonstruálják már régóta. Bár a kamasszban nincs meg, az ősszamojéd bizonyára ismerte a *-mVnV prosecutivusragot is. Birtokos személyragok előtt ugyanezek a határozóragok voltak használatban, azzal az eltéréssel, hogy a lativusban e helyzetben nem a -ntV, hanem -kV- állt. Adverbiumokban és névutókban rendszerint az *-rj lativus-, a *-nV locativus- és a *-tV ablativusragot alkalmazták. A szerző meg van győződve róla, hogy az ősszamojédban sem a duálisi, sem a plurálisi paradigma nem alakult ki. A föntebb említett ősszamojéd -kVnV és -kVtV ragokban tulajdonképpeni határozóragnak csak a -nV, -tV elemet tarthatjuk, a -kV -résznek eredetileg kapcsoló, koaffixumi funkciója volt. Azon az alapon, hogy a plurálisi esetekben a többesjel a koaffixum után, a rag előtt áll (pl. jurák plur. loc. -xd^na), a koaffixumot korábbi képzőből vezeti le. (Ma a jurákban csak képzők állhatnak a többesjel előtt). A többes számú esetragok kialakulásának elemzése nem mentes az ellentmondásoktól. A véleményem szerint kulcsszerepet betöltő többes lativusról például ezt olvashatjuk: (112. 1.) „Welcher Herkunft die Schlusskomponente *-tV der samojedischen Lativendung *-ntV auch immer gewesen ist, ihre Verbindung mit der Endung stammt wenigstens aus dem Ursamojedischen. Die Lativendungen des Plurals der absoluten Deklination in den nordsamojedischen Sprachen haben wahrscheinlich dieselbe Schlusskomponente *-tV gehabt: jur. -xV' usw. (< *-xV,l' usw.), jen. -%ilro usw., tawg. -ndij' usw. Sollte diese Schlusskomponente der Lativendungen im Singular und Plural der absoluten Deklination vielleicht postpositionaler Herkunft sein?" Később, a 127. lapon, ahol a szerző összefoglalja a koaffixumról és a plurálisról vallott nézeteit, már más magyarázatot kapunk, anélkül, hogy korábbi föltevésére utalna:
