Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

Szemle – ismertetések - Károly Sándor: Két monográfia a zürjén állatnevekről 376

382 SZEMLE - ISMERTETÉSEK az emlős háziállatra, állathangutánzó tő -f- képző/összetételi tag a madárfaj-elnevezésekre, testrészt jelentő főnév összetételi tagként a madarakra, testrészt jelentő főnév + melléknévképző az emlősökre jellemző stb.). Az elnevezési rendszer különbözőségében fontos szerep jut annak, hogy míg 'állat' jelentésű eredeti zűrjén szó nem ismeretes, 'madár* illetőleg 'ragadozó madár' jelentésű igen. Különösnek hat, amikor Hausenberg állatnévből keletkezett állathivogató illetőleg állatűző szavakról beszél (XVII). A magyarban — ha nem tévedek — inkább csak a, fordított fejlődésre vannak példák (vö. Kelemen említett könyvét). 3. A képzett szókra vonatkozólag Hausenberg a következő összegező megállapításokat teszi: 1. Az általános normatív grammatika szemontjából egy kevésbé produktív képző valamely lexikai csoportban erősebben produktív lehet. (Ez a megállapítás megerősíti azt a korábbi nézetünket, hogy a produktivitás vizsgálata csak a morfológiai, szintaktikai és jelentéstani kritériumok alapján lehet eredményes és pontos. Sőt, a prűduktivitás maga csak ilyen megszorításokon belül értelmezhető.) Egy-egy lexikai csoport megőrizhet (illetőleg kifejleszthet) olyan nyelvi sajátságokat, amelyek a nyelv egészére már nem érvényesek. — 2. Kétségtelenül zűrjén eredetű suffixum nélküli állatnév csak 3 (!) van: bau ('tehén'), dzor ('evet') és kan ('kanmacska'). — 3. Az állatnevek képzésében a legproduktívabbak a kicsinyítő képzők, de eredeti szemantikai funkciójukat többnyire elvesztették. A kicsinyítő képzőből sok esetben állatnévképző fejlődik. (A kicsinyítő képzők más jellegű funkcióváltozásaira a magyar nyelvből is több típusú példasort idézhetnénk.) Schmidt a képzőhasználat megoszlásában az emlősök és madarak elnevezésében jelentős különbségeket észlel. A 15 produktív képző közül a madárnevekben 13, az emlősök neveiben csak 8 szerepel. A tövek szemantikai sajátságainak a figyelembe vétele alapján pontosabb képet kapunk Schmidtnél a képzők használatáról, produktivitásáról, annak megfelelően, ahogy az elősző szakaszban említettük. Érdekes hogy a képzett szavak tárgyalása során is a prémes állatok külön kategóriának minősülnek (228). A „formai"' részben egy-egy képzőalaknál a következő szempontok érvényesülnek: a) az alakváltozatok nyelvjárási megoszlása; b) funkciók, tekintetbe véve a képzőnek a tőhöz való világos vagy homályos viszonyát, a tő szófaját (esetleg hangutánzó voltát) és jelentéstípusát,, s az egyes altípusokat; c) az összes adatokat nyelvjárási előfordulásukkal és az alapszó cikkére való utalással. A szemantikai részben az osztályozás alapja szemantikai (vö. fentebb Schmidt könyvének külön ismertetésében), az adatok itt is ugyanazok. (A két helyen felsorolt adatok jellemzése néha — indokolatlanul — nem egyezik, például beía 183. 1. és 222. 1., kides 205. 1. és 224. 1.) A minden részletre kiterjedő és statisztikailag is kimerítő tárgyalásmód alapján e fejezet is igen alkalmas más nyelvekkel való összevetésre ós így további általános tanulságok levonására. Mind az összetételek, mind a képzők tárgyalására jellemző, hogy Hausenberg és Schmidt szemléleti alapjában lényeges eltérés nincs. Hausenberg is a szóalkotás modellezését tartja fontosnak (159. 1.), de ennek igazi megvalósítója Schmidt, akinél a kidolgozás részletezettebb és módszeresebb, s a szempontok és az eredmények is sokrétűbbek. 4. Szemantikai áttekintés. Noha Hausenberg könyvében külön szemantikai alfejezet (185 — 98) is található, az állatnevek szemantikai szempontú feldolgozása Schmidtnél — célkitűzésének megfelelően — éppúgy teljesebb és módszeresebb, mint az összetételek ós képzett szavak bemutatása. Már szóltunk arról, hogy Hausenberg könyvében a morfológiai ós szemantikai rész elkülönítése szükségképpen ismétlésekre vezet, míg Schmidtnél, mivel ez az elkülönítés az összetétel, illetőleg a szóképzés fejezetén belül érvényesül, ökonomikusabb. Természetesen van előnye az észt szerző szemantikai fejezetének is, így figyelme ráterelődik az összetételen és szóképzésen kívüli szemantikai problémákra, jelen esetben az ezen fejezetekben nem tárgyalt metaforikus változásokra, illetőleg viszonyokra. A következőkben legcélravezetőbben úgy összegezhetjük a két könyv szemantikai vizsgálataira vonatkozó megfigyeléseinket, eredményeket és — mivel ilyenek is vannak — hiányokat, ha a mezőösszefüggések, a poliszémia és a szinonimia kategóriáit mint egy lexikai csoporton belül a legfontosabbakat külön-külön tárgyaljuk. a) Mezőösszefüggós. Egy lexikai csoport tematikus egységét és szervességét a fogalmi összefüggések hálózata teremti meg. Így jön létre a szemantikai mező, jelen esetben „das semantische Feld »Tier«". Ezt a megjelölést Schmidt használja, mint ahogy ő állítja össze azokat a szemantikai jegyeket is (genus, species, subspecies stb.), amelyek e mezőt jellemzik (294 — 295). E jegyek hierarchikus táblázata (314) szemlélteti, hogy az egyes fő- és alfogalmak kapnak-e külön nyelvi megjelölést, és ha igen, milyen nyelvi eszközzel: alapszóval (egyszerű szóval) vagy összetétellel. A táblázat még szemléletesebb lett volna, ha egy olyan megfelelője is készült volna, amelyen a fogalmaknak (jegyeknek) a helyét szópéldák töltik ki. Az állatneveknek egy ilyen összefüggésrendszerben való