Nyelvtudományi Közlemények 78. kötet (1976)
Tanulmányok - Szabolcsi Miklós: Megjegyzések egy magyar stílusjelenséghez [Quelques remarques sur un phénomenes stylistique hongrois] 441
448 SZABOLCSI MIKLÓS idózetjelző használatának lehetősége. Sőt, talán, elvileg sincs kizárva, bármely ige + melléknév használata idézetjelölőként; irodalmi szövegek teljes számbavétele valószínűleg kimutatná ezt. 5.3 Alakilag a következő négy főtípus fordul elő: mondta mondta és felugrott mondta felugorva ugrott fel. . Természetesen: ez egyúttal a forma időbeli kifejlődésének menetét is jelzi. 5.4 Az egyes formák, alakok, változatok eloszlása egy irodalmi szövegben stilisztikai jellegű. Egy-egy szövegen belül mezőt alkotnak; használatukban szerepet játszik az ábrázolni kívánt beszódhelyzet, a megszólaló szerepők jelleme, az arányosság, fonetikai tényezők. Az idózetjelölők kiválasztásában jelentős szerepet játszik az egész írásmű tónusa, hangulata, szerkezete; és természetesen a kiválasztás módjában és irányában erősen hatnak egy-egy kor stíluskonvenciókban megnyilvánuló irodalmi áramlatai. A felsorolt példákból is látnivaló, hogy egy-egy író egy-egy művében bizonyos típusú és hangú, jelentésű idézet jelölőket kedvel, részesít előnyben. Az is világos, hogy van író, aki a hangulatteremtés, valamint a szereplők jellemzése fősúlyát az idézetjelölőkre hárítja (Szabó Dezső), más visszafogottabban él velük, ós az egyszerűbb formák alkalmazásával is hatást tud elérni (Kosztolányi Dezső). Stilisztikailag az idézetjelölő a prózastílus drámaibb jellegű elemei közé tartozik. 5.5 A jelenséget a tapadás egyik fajtájának is tarthatjuk. Párhuzamos a jelenség azzal, amelyet HADROVICS LÁSZLÓ jegyez fel (A funkcionális magyar mondattan alapjai. Bp. 1969. 92. lap), amikor egy-egy szintagma stilisztikai hatósugara meghosszabbodik ós pl. a tárgy hatáskörébe vonz olyan igéket, amelyek jelentósüknól fogva nem tartoznának ide. Hadrovics szerint a metonimia egy sajátos formája ez. Még közelebb áll — a mondta —• ugrott fel változás ahhoz, amelyet HADROVICS LÁSZLÓ így ír le: ,,A mondattannak tehát itt újra az a feladata, hogy ezeket az igéket összeszedje ós a lelki élet jelenségeinek megfelelően csoportosítsa. Egy más pszichikai vonatkozás. Ismeretes az, hogy a lelki élet jelenségeit általában testi jelenségek kísérik. Ha valaki beszélni szeretne, feltartja a kezét; ha valakitől kérdezek valamit, feléje fordulok; ha valaki a nagy bánatát közli, sír hozzá stb., stb. Az ilyen jelenségektől kísért igékkel ilyenféle bevezető mondatokat lehet alkotni: feltartotta a kezét, és azt mondta, hogy beszélni akar ; feléje fordultam, és megkérdeztem, mit óhajt ; sir va mondta, hogy meghalt az anyja. Mivel ezek a kísérő jelenségek ilyen természetes módon csatlakoznak a beszéléshez, megtörténhetik, hogy a beszélést jelentő ige egyszerűen elmarad, és a kísérő jelenség igéje veszi át a bevezető szerepet, ez gyakran odáig mehet, hogy az ilyen ige magába szívja ezt az új jelentést, és két jelentósárnyalata lesz (mint pl. a sir igének) : csak némán mutogatott, hogy ő is jelen van ; feléje fordultam hogy mit óhajt ; örökké sir, hogy nincs pénze. Az ilyen elliptikus fogalmazás a hagyományos mondatelemzést teljesen megzavarja, mert a szoros logikai kapocs a bevezető ós bevezetett mondat között felbomlik. Ezért van szükség a pszichikai mechanizmus ismeretére, mert e mondatok igazi jellegét csak ezzel tudjuk megérteni. A mondattannak tehát itt az a feladata, hogy kiderítse, milyen jelenségeket idézhet elő az ilyen behelyettesítés, ós meddig lehet szó
