Nyelvtudományi Közlemények 78. kötet (1976)

Tanulmányok - Komoróczy Géza: A sumer–magyar nyelvrokonítás [Die sumerisch-ungarische Sprachvergleichung] 3

A sumer—magyar nyelvrokonítás (Adalékok egy jelenség természetrajzához) Engedtessék meg, hogy cikkemet1

egy talán esetlegesnek látszó, de valójában rendkívül jellemző történetkével kezdjem. 1973 telén a körzeti orvosunk rendelőjében recepteket írattam. Az orvost egy idős, nyugdíjas kollégája helyettesítette. Amikor a recept fejének kitöltéséhez munkahelyemet kérdezte meg, s kiderült, hogy ókori történeti tanszéken dolgozom, a bácsi letette a tollat, és csillogó szemmel mesélni kezdett egy — úgymond — lenyűgözően érdekes, a magyarságtudatot gyökeresen átalakító könyvről, amely engem szakma szerint is közelről érdekelhet. A könyvismertetés több mint fél órán át tartott, a többi beteg türelmetlenkedett; a bácsit végül az asszisz-1 A

cikk egy, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1974. március 12-én tartott előadásom alapján készült. Az előadáshoz annak idején hozzászólt ELEKES LAJOS, HAHN ISTVÁN és BÁLINT CSANÁD; értékes kiegészítő megjegyzéseiket ezúton is köszönöm. Köszönetem illeti továbbá MÓCSY ANDBÁst, DIÓSZEGI ISTVÁNt és DOMOKOS PÉTERt, akik a szöveg végleges kidolgozására buzdítottak. — A sumer szó használatát illetően itt tartom szükségesnek megjegyezni a következőket. A nyelv elnevezése Európában — a kezdeti idők bizonytalansága után — az akkád nyelvű forrásokban használt névformához igazodott. A ëumerû magyarul legjobban a sumer, tudományos átíiásban a sumer formában adható vissza, ezért ón következetesen ezt használom. A sumer mellett a régebbi magyar irodalomban a név más formáival is találkozhatunk: sumér, sumir vagy sumír, szumir stb. Ezek közül a sumér kétségen kívül a francia írásmód (sumérien) nyomán keletkezett, betűéjtéssel; a sumir az assziriológia egy rég letűnt korszakából maradt fenn, azokból az időkből, amikor az e és * tartalmú ékjeleket mind i-vel fonétizálták (pszeudo-itacizmus); a sumir második szótagjának magánhangzója már a magyarban nyúlt meg, merő tévedésből; a szumir pedig a nyugat-európai nyelvek kényelmességre törő átírásának kezdő mássalhangzóját honosította. A név eredeti (akkád) formájában a szókezdő mássalhangzó vitathatatlanul s, a második szótag magánhangzója pedig ugyancsak vitathatatlanul rövid, bár magyar megfelelőjénél valószínűleg zártabb képzésű e. A név hangalakját legutóbb részletesen tárgyalta C. WILCKE, in: P. GABELLI (Éd.): Le palais et la royauté. (Archéologie et Civüisation.) Paris 1974. 202 skk.y kül. 230. Minthogy a szóhasználat ma ingadozást mutat, a helyes forma, a sumer, azt hiszem, egyelőre még nagyobb nehézségek nélkül elterjeszthető volna. — Még egy megjegyzés, cikkem egyik, új képzésű szavához. A sumer nyelvvel és kultúrával foglalkozó tudományszakot — az ókíráskutatás vagy a szó tágabb értelmében vett assziriológia egyik ágát — a nemzetközi szakirodalom egyöntetűen a swmerológia névvel illeti. Ezt a szót én is kizárólag ebben az értelemben használom. Ámde a magyar sajtóban a swmerológia használata terén bizonyos zavar mutatkozik: tekintettel a sumer—magyar nyelvrokonítás elméletére, a szó hovatovább lebecsülő, pejoratív jelentést vesz fel. (Vö. pl. legutóbb VITÁNYI IVÁN rövid megjegyzésében, amelynek tartalmával egyébként messzemenően egyetértek magam is: Valóság 18/2 [1975]: 99.) Hogy az ily módon kibontakozó fogalomzavarnak elejét vegyük, a sumer—magyar nyelvrokonítást célszerűnek látszik kirekesztenünk a swmerológia jelentésköréből. Ennek érdekében én a sumer—magyar nyelvrokonítást alább a ,, sumer—magyar ológia" szóval fogom jelölni. ,