Nyelvtudományi Közlemények 78. kötet (1976)

Tanulmányok - Kemény Gábor: Jelentéstan és stilisztika 184

186 SZEMLE - ISMERTETÉSEK Talán e rövid áttekintésből is kitűnt, hogy mind a jelentéstan, mind pedig a stilisztika esetében forrongásban levő, helyét és eszközeit kereső diszciplínáról van szó. Már csak ezért is helyeselhetjük összepárosításukat a kongresszus szervezői részéről. E két tudományág amúgy is szorosan összefügg: alig lehetnek meg az egymás segítsége nélkül. Csak azt sajnáljuk, hogy a hosszúra nyúlt kiadói és nyomdai „átfutás" miatt a kötet megjelenésére csaknem két évet kellett várnunk, s mire ez az ismertetés eljut az olvasóhoz, már jóval közelebb leszünk a magyar nyelvészek III. nemzetközi kongresszusához, mint a II.-hoz, a szegedihez. . . 1.3. Ha végigfutunk a könyv tartalomjegyzékén, nyomban szemünkbe ötlik, milyen sok külföldi nyelvószkolléga látogatott el hozzánk és szólalt fel kongresszusunkon. A kötetben összegyűjtött 120 előadásnak pontosan egynegyedét külföldi nyelvész tartotta, s ez a kongresszusnak valóban nemzetközi jellegét húzza alá. A harminc külföldi előadó közül egyébként kilencen jöttek az Egyesült Államokból (CZIGÁNY LÓRÁNT, JUHÁSZ FEBENC, KEBÉK ANDBÁS, LOTZ JÁNOS, NAGY KÁBOLY, WILLIAM NEMSEB, ALO RAUN, THOMAS A. SEBEOK, SINOB DÉNES), négyen-négyen Csehszlovákiából (SIMA FEBENC, TELEKI TIBOB, ZEMAN LÁSZLÓ, ZSILKA TIBOR), Romániából (MÁTÉ JAKAB, MUBVAI OLGA, J. NAGY MÁRIA, SZABÓ ZOLTÁN) ós a Szovjetunióból (A. P. FEOKTYISZTOV, P. M. LIZANEC, K. E. MAJTYINSZKAJA, A. M. ROT), hárman az NSZK-ból (FUTAKY ISTVÁN, WOLFGANG SCHLACHTER, WOLFGANG VEENKER) és ketten Jugoszláviából (ÁGOSTON MIHÁLY, PENAVIN OLGA), végül egy-egy előadó érkezett Hollandiából (SIVIRSKY ANTAL), Franciaországból (JEAN PERBOT), az NDK-ból (BBIGITTE SCHULZE) és Olaszországból (PAOLO SANTABCANGELI). A 120 előadásból témájára nézve 65 voL jelentéstani, 53 stilisztikai ós kettő verstani. Természetesen volt néhány „határeset", azaz mindkét diszciplína kérdéseit érintő felszólalás is (pl. BÁNHIDI ZoLTÁNé, DEME LÁSZLÓÓ, SINOB DÉNESé, VÉBTES EDITÓ stb.). Figyelemreméltó, hogy a jelentéstan és a stilisztika csaknem fele-fele arányban volt képviselve: ez az adat a stilisztika előretörését, növekvő népszerűségét jelzi. 1.4. Ismertetésünkben nem fogunk teljességre törekedni, ezt a kötet terjedelme nem is tenné lehetővé. Ehelyett megkíséreljük, hogy ebből a hatalmas anyagból kiragadjunk egypár fontosnak látszó vagy éppenséggel minket a többinél jobban érdeklő témakört, s ezeknek áttekintésével rajzoljuk meg a jelenlegi magyar jelentéstan és stilisztika vázlatos körképét. Igyekszünk tekintettel lenni a módszerek és irányzatok örvendetes sokféleségére, hogy e tág spektrumból minél kevesebb színárnyalat sikkadjon el. Választásunk nyilvánvalóan nem lesz mentes (mert nem is lehet mentes) a szubjektivitástól; ennek ellenére reméljük, hogy az elmondottakból egy kissé az is ki fog derülni: hol tart és merre tart hazánkban ez a két nagyra hivatott „ikertudomány". 2.1. A konferenciát megnyitó együttes ülésen KÁBOLY SÁNDOR vette számba a hazai jelentéstani kutatásoknak a felszabadulást követő negyedszázadban elért eredményeit. Beszámolóját néhány elméleti kérdés megvilágításával vezette be: röviden szólt a szemantikának a stilisztikához való viszonyáról, hangsúlyozva elválaszthatatlan kapcsolatukat, valamint arról, hogy a jelentéstannak nemcsak a szójelentóssel kell foglalkoznia, hanem a magasabb nyelvi szintek szemantikai problémáival is. A tudománytörténeti ismertetés során az előadó a történeti jelentéstani kutatások méltatásából indult ki, idevonva a szótörténeti és etimológiai stúdiumokat is, amelyek a szó szoros értelmében nem szemantikai jellegűek, ám a dolog természeténél fogva igen sok jelentéstani vonatkozásuk van. Emlékeztetett arra, hogy a fogalom- és jelentésváltozások tanulmányozásakor az elszigetelt fogalmak, illetőleg szavak vizsgálgatása helyett az egyes fogalomkörök, szócsaládok, sőt az egész szemantikai mező figyelembevételére kell törekedni, mert csak így kaphatunk valóban reális képet a nyelvi rendszerben lejátszódó diakronikus folyamatokról. A jelentésváltozások osztályozása kapcsán leszögezte, hogy az okok osztályozása mellett tipológiai osztályozásra is szükség van. A jelentésváltozásokat bele kell helyeznünk a művelődéstörténeti makrokontextusba, hogy ezáltal felülemelkedhessünk a kizárólagosan alkalmazott lélektani és társadalomtörténeti szempontok egyoldalúságán. Ezután KÁBOLY SÁNDOR áttért a jelentéselméleti kérdéseket tárgyaló szakirodalomra, különös figyelmet szentelve a formális jelentéselmélet problémáinak és a szemantikához kapcsolódó rokontudományok: a szemiotika, a paralingvisztika és a társaslélektan néhány felismerésének. Befejezésül egypár szóban utalt saját összefoglaló munkájára, az Általános és magyar jelentéstanra, amelynek módszertani alapelvekónt a kommunikációelméleti funkcionális szempontnak mint átfogó keretnek a strukturális elemzéssel való egyesítését jelölte meg. 2.2. A szekcióüléseken elhangzott szemantikai előadások közül — pars pro totó — a jelentéstan elméleti oldalával foglalkozókat tekintjük át, vagyis azokat a felszólalásokat, amelyekben a szemantika helyéről, feladatairól, a társtudományokhoz