Nyelvtudományi Közlemények 76. kötet (1974)
Tanulmányok - Kiss Jenő: Gondolatok az onomatopoézis kutatásáról néhány finnugor nyelvben. [Gedanken über die Onomatopoetikforschung in einigen finnisch-ugrischen Sprachen] 3
GONDOLATOK AZ ONOMATOPOÉZIS KUTATÁSÁRÓL 13 azonban, hogy ha csak egy nyelvváltozat (például a köznyelv vagy valamely nyelvjárás) onomatopoetikus szavait vizsgáljuk, az összmagyar szempontú zűrzavar leegyszerűsödik, sőt általában nem is lehet szeszélyes összevisszaságról beszélni (1. MNy. 67: 178—9, 68: 106—7). 4.2. Morfológia 4.2.1. A TESz. első két kötetében a hangutánzó, hangfestő, hangutánzóhangfestő és gyermeknyelvi eredetűnek minősített címszavak és alcímszavak együttes száma 818. Ebből 590 (72,1%) ige, 228 (27,8%) névszó. A névszók közül 61 elvonással igéből, 55 pedig szinkron szempontból is fölismérhetően igei tőből képzéssel jött létre. Azaz: az onomatopoetikus névszók több mint fele onomatopoetikus igéből keletkezett ; onomatopoetikus ige lényegesen több van, mint névszó. 4.2.2. Az 590 ige közül szinkron szempontból 479 (91,2%) párhuzamos képzésű, mint például csep-eg : csep-ereg : csepp-en (ezeknek nincs önállóan élő tövük). 93 (15,7%) igésítő képzős, mint például a battyog (ezeknek passzív tövük sincs, végződésük azonban képzőnek felel meg). 14 (2,3%) tőige, mint például csesz, köp. 4 ige (0,6%) ikerítéses alakulásmódú, mint például az ihogvihog. Jól mutatják a számok: az onomatopoetikus igék legjellemzőbb tulajdonsága az, hogy valamilyen képzőre végződnek (97,7 százalékuk — szinkron szempontból — képzőre végződik). Képzőre végződésük nem azt jelenti azonban, hogy hagyományos értelemben vett származékszavakkal van dolgunk. Ezen igék másik fontos jellemzője ugyanis az, hogy — eltekintve a 2,3%-ot kitevő tőigéktől — képző nélküli, önálló élő tövük nincs4 (1. BENKŐ: MNy. 50: 258—9, 59: 290, MNyTört. 310; BÁRCZI: Szók.2 32; 1. még MNy. 67: 175—8). Az onomatopoetikus igék képzőre végződése az igei szófaj képzőre végződésével függ össze. Az a tendencia vált ugyanis általánossá a magyarban — a többi finnugor nyelvben is kiteljesedőben van —, hogy az igéket a névszóktól morfológiailag is világosabban elkülönítendő minden új ige valamilyen képzővel születik és lép a nyelvbe (1. NyK. 74: 332—3). Ez a tény magyarázza GOMBOCZ véleményét: ,,Az igék — úgy látom — általában véve tovább megőrzik hangutánzó jellegüket, mint a belőlük származott névszók" (MNy. 9: 389). Igen, mert az igéket képzőik védik. Az igék szóvége lezárt, a névszóké nyitottabb a morfológiai változások előtt. A fenti tendencia még egy etimológiai szempontból hasznosítható tanulsággal szolgál: amikor az új igéknek képzővel való születése általánossá vált (a magyarban ez a honfoglalás körüli időben történhetett), nomenverbum nem jöhetett létre többé már, mivel az igésítő képzővel való ellátottság szükségszerűen igei, tehát egyfajta szófajúságot jelölt csak. Ha tehát valamely onomatopoetikus szó nomenverbum jellegű, nagy valószínűséggel korai keletkezésűnek gondolhatjuk (kivételek lehetségesek természetesen). 4 Ez a jelenség más nyelvek onomatopoetikus igéire is jellemző; vö. például: finn és észt (1. a 2.1.1. fejezetet); vogul: SZABÓ DEZSŐ: [az onomatopoetikus igék körében] „alapszavát soknak nem sikerült meglelnem, s lehet, hogy némelyiknek nem is volt soha -y (képző) nélküli alakja" (NyK. 34: 66); török: H. MARCHAND: „In manchen Fällen existiert nur die Erweiterung . . . während der Stamm als unabhängiges Wort nicht begegnet" (Oriens 6: 54; 1. még BTJDENZ: NyK. 2: 340 — 59); német: W. HENZEN: Deutsche Wortbildung.3 Tübingen, 1965. 6; W. FLEISCHER: Wortbildung der deutschen Gegenwartssprache. Leipzig, 1969. 292, 294; angol: H. KOZIOL: Handbuch der englischen Wortbildungslehre. Heidelberg, 1937. 26; H. MARCHAND: The Catégories and Types of Present-Day English Word-Formation. München, 1969.2 397-428.
