Nyelvtudományi Közlemények 74. kötet (1972)

Tanulmányok - B. Lőrinczy éva: Jakobson fonológiai elmélete egy magyar hangtani vizsgálat szemszögéből [Jakobson’s Phonological Theory from the Point of View of Hungarian Phonetic Analysis] 71

84 B. LŐRINCZY ÉVA is a nyelvészektől várják. — Más oldalról megközelítve ugyan a problémát, de DUKELSZKIJ (vö. SZÁNTÓ: ÁNyT. III, 200) is azt hangoztatja, hogy az akusztikai folyamatnak önmagában és közvetlenül semmi köze sincs a fonematikus szinthez, hanem csupán információkkal szolgál az emberi appercipiálás számára a fonémák kialakításához. Amiből — úgy gondolom — megint az következik, hogy a hangok akusztikai szinten végzett analízisét sem tarthatja fonológiai szempontú vizsgálatnak. 3.4.6. A bináris oppozíciók, illetőleg sajátosan az akusztikus megkülönböztető jegyek oppozícióinak módszertani alkalmazhatóságát, érvényét tekintve magam FÓNAGY IVÁN véleményéhez (ÁNyT. III, 238) állok legközelebb, aki — konkrét példákra hivatkozva — úgy véli, hogy az esetek egy részében (talán többségében) a bináris ábrázolás tükrözi leghívebben a fonémák közötti viszonyt; de azt, hogy ez mindig így lenne, kétségbe vonja. Körülbelül ugyanígy gondolkodik FODOR (NyK. LX1II, 149) is, amikor megállapítja, hogy az ellentétpárok nem feltétlenül binárisak, nem lehet rájuk minden esetben az egyszerű döntés elvét alkalmazni. Ezzel a problémával maguk a Preliminaries szerzői is szembekerülnek, s amikor kénytelenek három tagból álló szembenállással számolni, akkor áthidaló megoldással, kettős ellentétre való felbontással kísérleteznek, ami azonban nem jár kielégítő sikerrel. MARTINET (Economie 73 74) már sokkal szkeptikusabb, mint FÓNAGY és FODOR. Úgy véli, hogy az elmélet megalkotói és hívei egy csupán szűk határok között érvényes részeredményt ítélnek általánosnak. A megkülönböztető jegyek hangbeli természetének objektív vizsgálatát sürgeti, mert úgy találja, hogy a binaristák ehelyett csupán manipulálnak az adatokkal. Szerinte csak akkor állíthatnák teljes joggal, hogy minden fonologikus oppozíció bináris, ha előzőleg már igen sok nyelvet megvizsgáltak volna, s ezek valóban igazolnák ezt a tételt. Meglehetősen indulatosan írja azután (i. m. 125—126), hogy nem a nyelv kötelessége alkalmazkodni a nyelvészek megállapításaihoz, hanem nekik kell módszereiket a vizsgált nyelv természetének megfelelően kialakítani. (Amivel egyébként — ha nem is az indulat, de a tartalom vonatkozásában — egyetértek.) Nála is elutasítóbb DUKELSZKIJ (VÖ. SZÁNTÓ: NyK. LXVI, 154), aki a bináris osztályozást sem akusztikai, sem artikulációs szinten nem tartja elfogadhatónak, ő különben REFORMATSZKura is hivatkozik, aki részletes elemzés útján ugyancsak azt kívánta bizonyítani, hogy a bináris oppozíciók elve az artikuláció szintjén nem érvényesíthető. 3.5. Egy elmélet értékét azonban végső soron — ha még oly találóak vagy továbbfejlesztőek is — nem a bírálatok határozzák meg. Ez ténylegesen csakis azzal mérhető: mennyire alkalmazható az illető elmélet a kutatás gyakorlatában, s alkalmazzák-e valóban; vagyis: van-e utóélete a bírálatokon kívül, illetőleg ezeken túl is a tudományban. S ha igen, a kérdést még mindig tovább kell differenciálni : alkalmazása kizárólag a szó legszorosabb értelmében vett adaptációkban, az érintett szakterület határain belül realizálódik-e, vagy elvei, illetőleg elvei közül legalább egyesek általánosabb érvényt is mutatnak, s megfelelő módosításokkal a szaktudomány több területén is haszonnal értékesíthetők, sőt esetleg más tudományágakba is behatolnak. A JAKOBSON-féle elmélet utóéletének rendkívül gazdag, sokrétű és sokszínű volta köztudomású. A fonológiai adaptációktól a különböző nyelvi szintek vizsgálatában való alkalmazásán át egészen a más tudományszakokban