Nyelvtudományi Közlemények 74. kötet (1972)

Tanulmányok - B. Lőrinczy éva: Jakobson fonológiai elmélete egy magyar hangtani vizsgálat szemszögéből [Jakobson’s Phonological Theory from the Point of View of Hungarian Phonetic Analysis] 71

78 B. LŐRINCZY ÉVA séges. Ezt jelenti a megkülönböztető jegyek „egymáshoz való viszonylatai" -nak kutatása, más szóval: így jut jelentős szerephez a megkülönböztető jegyek elméletében a bináris oppozíciók elve. JAKOBSON ezt valahogy ilyesféleképpen fogalmazza: a fonémák valamennyi összefüggése a tovább már oszthatatlan megkülönböztető jegyek bináris oppozícióira bontható. E bináris oppozíciókból kétértékű, pozitív és negatív pólusú (vagy a prágai iskolára visszautaló terminussal: jelölt és jelöletlen) megkülönböztető jegyeket kapunk, ami valamely hangtulajdonság meglétét, illetőleg hiányát jelenti Az imént említett magyar b és p fonéma b\p oppe)zícióján be lui a zöngésség szempontjából a b pozitív pólusú, je lölt, ap peelig negatív pólusú, jelöle ti« n. A lehetséges bináris oppozíciók, illetőleg megkülönböztető jegyek száma egy nyelv fonémarendszerén belül természetesen korántsem véletlen, hanem nagyon is korlátozott. Mint föntebb már utaltam rá, ezek számba vehetők mind artikulációs, mind akusztikai szinten. JAKOBSON a gyakorlatban valósította meg a prágai iskolának az utóbbiak fokozottabb figyelembevételére vonatkozó elképzelését. A nyelvész HALLB-val és az elektroakusztikus FANT-tal közöse n írt, ( lső ízben 1952-ben megjelent Preliminarie s te> Speech Analysis [Bevezetés a beszédelemzésbe] című nevezetes tanulmánya, amely egyúttal a binarizmusnak legátfogóbb kifejtése is, a beszédhangokra akusztikai szinten jellemző bináris oppozíciókat tárja fel és veszi számba. A szerzők eszközfonetikai úton, a hangszínképe k adataira építve s ezeké t meíg bizemyos, a hangképző szervekre vonatkozó anatómiai megfigyelésekkel kiegészítve 12 ellentétpárt állítanak fel, amelyekbe a b( szcdliange)k a rájuk jellemző hangtulajdonságok megléte, illetőleg hiánya szerint, az egyszerű ige?ijnem döntési e Ív alkalmazásával beoszthatok. 3.3.4. Igaz ugyan, hogy a szerzők e 12 akusztikai arculatú oppozíciónak a beszéd fonológiai elemzésében, a fonémák azonosításában elöntő fontosságot, eléggé általános és közvet]< n érvényt tulajdonítanak, mégsem tartom szükségesnek, hogy ezeket egyenként részletesen ismertessem, vagy akár csak f I is soroljam. Nemcsak azért, mert saját jelenlegi vizsgálódásomban ezek alkalmazását anyagom természete és saját eszközfonetikában való járatlanságom egyaránt lehetetlenné teszi, hanem azért is, mert úgy gondolom, hogy a jakobsoni elmélet legfőbb, elvi-elméleti jellemzőinek bemutatásához nincs is erre szükség. így ehelyett csupán arra szorítke)zoin, hogy néhány szóban az artikulációs szintről már ismert oppozíciókkal összehasonlítsam őket. Legfeltűnőbb az ott feltárhatókénál lényege sen kise bb számuk, amiben a szerzők az egyszerűség elvének érvényesülését látják. Továbbá: hogy az artikulációs és az akusztikai szint oppozíciói bizemyos pontokon érintkeznek: például a zöngés/zöngétle n és a nazális/orális szembe nállás mindkét aspe ktusból igen fontos ellentétpár. Más pontokon viszont, például az artikulációs szinten megszokott magánhangzó/mássalhangzó oppozíció és az akusztikai szint magánhangzó/nem magánhangzó és mássalhangzó/nem mássalhangzó ellentétpárjai között lényege s különbség van. Az akusztikus oppozíciók boncolgatása helyett ezúttal sokkal fontosabbnak tartom azoknak az e Ive kne k az isme rtc tését, amelye k a nyelvtudomány általános fejlődése szempontjából jelentősek, illetőleg azzal egybeesnek, s eddig még nem vagy alig ejtettem róluk szót. 3.3.5. JAKOBSON sok helyen és sokszor hangoztatta azt az információ-* illetőleg kommunikációélméle tből már előttünk is jól ismert nézetet, hogy nye 1-vészeti vizsgálatainkban a beszédfolyamat egészét, annak minden szakaszát