Nyelvtudományi Közlemények 74. kötet (1972)

Tanulmányok - Honti László: Észrevételek a finnugor alapnyelvi szibilánsok és affrikáták képviseleteiről [Bemerkungen zu den Vertretungen der Sibilanten und Affrikaten der finnisch-ugrischen Grundsprache] 3

24 HOÍTTI LÁSZLÓ 15. 3. Elvétve ugyan, de szóbelseji helyzetben a finnugor s-t a magyarban sz képviseli. Az egyetlen biztos példa erre fészek 'Nest' szavunk. Az MSzFE nem is kommentálja a magyar sz-t. LAKÓ e szavunkat illetően a szóbelseji finnugor s közvetlen, szabályos magyar folytatójának az sz-t tekinti (1. Proto-Finno-Ugric Sources of the Hungárián Phonetic Stock. 70), figyelmen kívül hagyva, hogy a vogulban és az osztjákban ez esetben is t-t, l-t stb. találunk. HAJDÚ (BUNyt. 106; 1. még RÉDEI alább idézendő cikkét is) úgy vélekedik, hogy a szomszédos palatális magánhangzó hatására jésült az s és ennek köszönheti megmaradását, vagyis teljes joggal azt tételezi fel, hogy a magyarban éppúgy, mint az obi-ugor nyelvekben, egyezniük kellene az alapnyelvi szibilánsok fejleményeinek szókezdő és szóbelseji helyzetben egyaránt. (Az említetten kívül van még néhány bizonytalan, magyar tagú etimológia, amelyekben a finnugor alapnyelvi intervokális s képviseletében magyar sz-t találunk.) 15. 4. Az ugor alapnyelv mássalhangzó-rendszerében bekövetkezett legkarakterisztikusabb hangváltozás az 1. à >s, 2. s >> #, 3. s >> s volt. Nehéz elképzelni, hogy az ugor alapnyelv már a mai magyar, vogul és osztják nyelvnek pontosan megfelelően három nagy, egymástól többé-kevésbé elkülönült nyelvjárásra oszlott és a finnugor korból örökölt s-t más-más körülmények és feltételek között, különböző pozíciókban, egymásnak ellentmondó módon mentették meg az s > ê hangfejlődés érvényesülésétől. Az ilyenfajta ugor alapnyelvi nyelvjárások feltételezése azt is jelentené, hogy a vogul pt^>^>jt > t hangváltozást is az ugor korra kellene datálnunk, sőt az ugor kor legelejére tennünk, még mielőtt az s > # lezajlott volna. Sokkal ésszerűbb elfogadnunk az s > # kivételnélküliségét, azzal a megszorítással, hogy az osztják külön életében & > s, ha a következő szótagban s (< finnugor s) állt (HARTMUT KATZ erről ugyanígy vélekedik; szóbeli közlés), a vogul külön életében szókezdő helyzetben ê > s, ha a szó magas hangrendű volt és az első szótag határán j volt, a magyarban szóbelseji helyzetben $ > s palatális magánhangzó szomszédságában. A $ egyébként egyáltalán nem volt a „rendszerbe nem illő", ,,a rendszerből kirívó hang", amely ,,már a bomlás csíráját hordozta magában" (KÁLMÁN: MNy. LXI, 390, 391), mégpedig azért nem, mert volt a mássalhangzó-rendszerben t (< finnugor t) és s (<C finnugor s), illetve a k ^ y, p ^ w mellé aí~^ nagyon is illett, olyannyira, hogy az osztjákban lényegében egészen a mai nyelvjárások kialakulásáig fennmaradt. Mindazok az uráli és finnugor kori szavak, amelyekben szóbelseji s vagy s volt, az ősmagyar kori fi > 0 változással egyidejűleg kihaltak nyelvünkből noha a magánhangzó-megfelelést nem tudom beleilleszteni a magánhangzó-váltakozások rendszerébe, viszont nem ez az egyetlen példa a keleti osztjákban az a~e megfelelésre: V pâti- ~ Vj. pëfaydl- (78). Idekapcsolható a vog. TJ är 'viel': jaltkdtds är tini äjnl 'es erschien viel Speise und Tränke' (MSFOu. 111 : 165), ill. TJ ärdw, Szo. ariy 'zu viel' (MSFOu. 127 : 156, DEWO 169). KATZ a zürj. arkmi- 'entstehen, gedeihen stb,' szót is az ér-hez kapcsolja, és elutasítja UoTiLA magyarázatát (MSFOu. LXV, 346), miszerint az arkmi- az artmi- ua. igéből keletkezett disszimilációval. Nagyrészt valóban azon múlik az új egyeztetés helyessége, hogy a k-t tartalmazó szóról sikerül-e bebizonyítani, hogy a másikkal nem függ össze. KATZ fejtegetéseinek azonban nincs bizonyító ereje, UoTiLÁnál találunk ugyanis még néhány példát a zűrjén (és votják) kr^t váltakozásra (i. m. 345 — 6, vö. még 301, 302, 328-9).