Nyelvtudományi Közlemények 73. kötet (1971)

Tanulmányok - Bakos Ferenc: Antal László–Csongor Barnabás–Fodor István: A világ nyelvei 461

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 461 mungó. Valamelyik magyar Kipling-fordításból a monguz szóalakra emlékszem. Ez természetesen az angol mongoose átvétele. narancs. A magyar nyj. 'arancs nem sajtóhiba? néma. Érdemes volna egyszer megvizsgálni, mely szláv melléknevek kerültek át a magyarba nőnemben és miért. nevet. Hiányzik az adatok közül a ma is élő nyelvjárási (Nyitra vidéki) niövet alak. néz. A szoszvai vogul alak helyesen nëyl-. A nótárius elavulóban van vagy el is avult. nyel. A második uráli alapalak helyesen *nële-. A nyél és nyereg szavakban meg kell említeni, hogy az n > ny változás a magyar nyelv külön életében következett be. Az orja nemcsak széleskörűen elterjedt nyelvjárási szó, hanem köznyelvi is, hiszen húsüzletekben ilyen néven kapható, vendéglői étlapokon is gyakori az orjaleves. orkán. Múló divatszó ugyan 'egy fajta esőkabát' jelentésben, de nemrég óriási volt a népszerűsége. A szótárba még vagy már nem került be. Sic transit glória mundi. A szótár második kötete az elsőhöz hasonlóan amellett, hogy pompás tudományos teljesítmény, nagyszerű, élvezetes olvasmány is. Filológiai pontossága, óvatos, árnyalt véleménynyilvánítása, széleskörű kitekintése az indo-európai és finnugor nyelvek felé, máskor a még távolabbi kapcsolatok kifürkészése, a néprajzi és művelődéstörténeti tanulságok számbavétele a szótárnak olyan erényei, hogy nemzetközi viszonylatban is a legjobbak között foglalhat helyet. Érdeklődéssel várjuk a III. kötet megjelenését. KÁLMÁN BÉLA Antal László—Csongor Barnabás—Fodor István: A világ nyelvei Budapest, 1970. Gondolat. 313 1. A Gondolat könyvkiadó céltudatos, jól átgondolt nyelvi ismeretterjesztő tevékenységének terméke ez a kis kötet, amely valóságos igényt van hivatva kielégíteni. A sikeres nyelvművelő tevékenység egyre szélesebb körökben kelti fel az érdeklődést a nyelvi, és nemcsak az anyanyelvi kérdések iránt, természetes tehát, hogy az olvasóközönség örömmel üdvözöl egy olyan kiadványt, amely tájékoztat a világ nyelveiről, a nyelvcsaládokról és sajátságaikról. A feladat azonban, amelyre a szerzők vállalkoztak, nem nevezhető éppen könnyűnek. A „Bevezetés" joggal említi meg, hogy a mű az első ilyen jellegű magyar kiadvány (17), és ez mindenképpen számos buktatóval jár együtt. Ehhez mindjárt azt is hozzá kell tenni, hogy könyvük megírása során nemigen támaszkodhattak mintára. A világ nyelveinek osztályozásával, az egyes nyelvcsaládok részletes elemzésével számos tudományos mű foglalkozik, feltűnően kevés azonban azon ismeretterjesztő kiadványok száma, amelyek átfogó jelleggel kísérelik meg, hogy e kérdéskört tudományos alapokon, de népszerű formában tárgyalják. Egyetlen szerző nem is igen vállalkozhat ilyen feladatra, mivel egyszerűen lehetetlen, hogy több ezer nyelv problémáiban tájékozódni tudjon. Ez magyarázza, hogy a szóban forgó kötet megírására is hárman fogtak össze (a könyv 17 fejezete közül 12 ANTAL LÁSZLÓ munkája, négy fejezet — az altáji nyelvcsalád, koreai, japán, sino-tibeti nyelvek — CSONGOR BARNABÁS tollából származik, míg az afrikai nyelvekről FODOR ISTVÁN írt; ismertetésem elsősorban az ANTAL LÁszLÓtól származó fejezetekkel foglalkozik). Úgy tűnik azonban, hogy szerencsésebb lett volna, ha egy szerkesztő számos szakértő nyelvész munkáját fogta volna össze vagy legalábbis tanácsadóul nyerte volna meg őket. Nem fér kétség hozzá, hogy ilyen módon a kötetbe kevesebb hiba csúszott volna bele. Összefoglaló jellegű ismeretterjesztő műveknek nem az a feladatuk, hogy új eredményeket adó, önálló kutatásokon alapuljanak, de jogos az a kívánalom, hogy a tudomány mai állásáról adjanak számot és egységes szempontok alapján épüljenek fel. Sajnos, az ismertetett kötet ezeknek távolról sem tesz eleget: mint a későbbiekben kiderül, több esetben nem vesz tudomást az utolsó évtizedek eredményeiről, az egyes nyelvek bemutatásában pedig távolról sem egyöntetű. A 62. lapon az alnémet — helyesebben németalföldi — nyelven beszélők számát közli, de az első nyelvemlékekről nem szól, az utána következő fríz nyelv első emlékeit említi, viszont a fríz anyanyelvűek száma nem szerepel. Az újlatin nyelvek tárgyalásakor az első nyelvemlékek korának közlése elmaradt a rétoromán, a provanszál, a román adatainál; ez utóbbinál a román anyanyelvűek száma is. 12 Nyelvtudományi Közlemények LXXIII/2.