Nyelvtudományi Közlemények 73. kötet (1971)
Tanulmányok - Bakos Ferenc: A magyar nyelv régebbi román elemei és a közvetlen népi érintkezésen alapuló szókölcsönzés néhány kérdése. [Les anciens emprunts roumains du hongrois et quelques problemes de l’emprunt lexical par contact direct] 65
98 BAKOS FERENC jelentkezik: 'társ, pajtás' jelentésben főleg székely betlehemes játékok szövegében fordul elő. Ezek a szövegek a közvetlen népi érintkezésen alapuló szókölcsönzés és a kétnyelvűség vizsgálatában különös érdekkel bírnak, mert a játék pásztort alakító szereplői már nevükben is románok {pl. Bukuro, Mosule) éh beszédükbe állandóan román kifejezéseket, szavakat kevernek. E töredékek nem ritkán teljesen romlottak, de egy régebbi román szöveg általában helyreállítható. Feltehető, hogy a székely betlehemes játék régebbi szövegében a foglalkozásuk alapján román nemzetiségű pásztorok, illetve magyar megszemélyesítőik románul beszéltek és ezt a székely hallgatóság jól értette. A szövegromlás esetleg később következett be vagy pedig szándékos a szórakoztató pásztor jelenetek komikumának fokozására. Nem ritkák a makaronikus jellegű mondatok, pl. Akuma vinit j A világ megváltója" (Makkai-Nagy: Adatok téli néphagy. ism. Kolozsvár 1929. 49.), "Auz moj fortate, édes pakulárok fácsejunk ëgy jó zsukát" (MNT. 2 : 409). Ez utóbbi ráadásul négy román jövevényszavunkat tartalmazza és jól mutatja a szóátvétel egyik útját. A román vocativus-i fírtate alak külön átvétele ,, Vajon jó fortátye hol találjuk okát" (MNGy. 1 : 119) is nyilván ilyen szövegekből szakadt ki. 4.532. A fáta 'román leány' a legújabb kutatási adatok szerint már 1659-ből kimutatható: „vallachicam istam notam . . . quae hungarice vocatur, az oláh fáta nótája, mikor kaprait az havason elvesztette volna" (ErdOrszEml. XII., 386). Kerek száz esztendő múlva Hermányi-Dienesnél bukkan fel újra, de ettől kezdve napjainkig folyamatosan adatolható. Érdekes, hogy a párjának tekinthető ficsúrral ellentétben a fáta mindvégig román lányt jelent, környezethangulatfestő árnyalatát is megőrizte. 4.541—4. A valamilyen tisztséget, foglalkozást jelölő román jövevényszavak közül BLÉDYnél megtalálható a gornyik, a plájás és a zsitár. Helyhiány miatt ezekkel most nem foglalkozom, pusztán az e fejezet elején megadott kronológiára utalok, mivel ezeket ma már korábbról ismerjük. BLÉDY nem veszi fel munkájába sem a szeményt, sem a szpatárt, nyilván azért, mert az elsőt nem tartotta románnak, a második esetében esetleg ennek jövevényszó mivoltát tarthatta vitásnak. A szpatár esetében egyetértek feltehető álláspontjával. A magas udvari és katonai méltóságot jelölő román spätar diplomáciai iratokban tulajdonnévi jelleggel már korábban is jelentkezik, köznévi jelleggel első ízben Kemény János Önéletírásában találtam meg: 1657: ,,kiknek szpatár -jok egy Mihuly szpatár, havasalji termetes ember" (101), ,,az említett szpatár csak a víz közt állván hajdagatott" (uo.). Ezt idézi DAMIÁN (NyF. 65. sz. 37). Van rá adat máshonnan is (Monírók. XXXV., 326), de ott is idegen személy nevével együtt említik, ezért már korábban kifejtett felfogásom szerint a szpatár legfeljebb meg nem gyökeresedett idegen szónak tekinthető. 4.545. Amint erre már ALEXICS helyesen rámutatott román jövevényszavaink között kell viszont számon tartanunk a szeményt (MNy. VII., 212; újabban: GÁLDI: Szótir. 248., SZABÓ T. A.: StUnBB. 62/1. 20) A szó végső forrásában perzsa, majd a románság felé az oszmán-török közvetítette (LOKOTSCH 1758). Erdélybe a román seimean (CADE.), seimen (DLR. kézirat) 'gyalogos zsoldos, testőr' került át. A szó II. Rákóczi György uralkodása idején jelenik meg nyelvünkben, aki, miután 1655-ben leverte a fellázadt havasalföldi zsoldosokat, egy részüket a maga szolgálatába fogadta (THALLÓCZY: Századok. 1892. 449). Ezekkel az eseményekkel foglalkozó levelezésében használja a szemény szót a fejedelem (NySz.). Ebből az időből valók további példáink is: ,,Az fejedelem kedves szejményi, az ebek árultak el" (1657: Kemény János:
