Nyelvtudományi Közlemények 73. kötet (1971)
Tanulmányok - Bakos Ferenc: A magyar nyelv régebbi román elemei és a közvetlen népi érintkezésen alapuló szókölcsönzés néhány kérdése. [Les anciens emprunts roumains du hongrois et quelques problemes de l’emprunt lexical par contact direct] 65
78 BAKOS FERENC hogy a legkorábbi átvételek (NySz., HOklSzj. 112) nem a mai irodalmi nyelvi jelentésre vonatkoznak, hanem valamilyen tejjel készül lángos- vagy lepényfélére, amit kenyér helyett húsételhez fogyasztottak. Ennek elkészítéséhez nem kellett kemence, hanem valamilyen egyszerűbb eszköz, amellyel a legelőn is meg lehetett sütni. (A HOklSzj. palacsinta sütő, sőt palacsinta sütő kő példái is ezt sugallják.) 3.41. Ezek lennének tehát azok a román jövevényszavak, amelyeket a 16. századból jelenlegi tudásunk birtokában ismerünk. A 14. —15. századi anyag fogalomköri vizsgálata után egyáltalában nem meglepő, hogy nagy többségük az állattenyésztéssel, elsősorban a juhtartással kapcsolatos. Ebbe a kategóriába sorolandók nemcsak állatnevek (alacs, belice, beles, cáp, goda, kapra, mióra), hanem a 'juhpásztor' egy újonnan átvett elnevezése (pakulár), a vlach pásztorok sajátos adófajtái (sztronga, tretina), a tejfeldolgozás egyes szakszavai (brindza, orda, zsendice), a pásztorok ruházatának válfajai (bohaj, kozsok, szokmány), sajátos pásztori eszközök, a juhászbot (fustély) és a duda (burdó <~^> bordó), két ótelnév (domika,palacsinta), végül a juhok istállózásának két szava (esztena, esztrenga). Ezek élettartamának és elterjedésének tüzetes vizsgálatával most nincs módunk foglalkozni, annyit azonban megállapíthatunk, hogy e kép nem olyan egységes, mint a 15. században. Egyesek kihaltak (alacs, beles, bordó, sztronga, tretina), többségük azonban ma is él, a cáp, a cimbora és az esztrenga a Dunántúlra is átkerült. Az esztena és a fustély az írói, illetve az irodalmi nyelv elemévé vált, a brindza, kozsok, mióra, pakulár, szokmány regionális köznyelvi szinten él. 3.42. Jelen van az a másik fogalomköri csoport is, amelyről a 14. —15. század folyamán már szó esett: a románság eltérő államigazgatási és vallási szervezetének szavai: ármás, boér, kurtány, vecsin illetve pópa, protopop, vladika. Ezeknek a magyarban való élete azonban jóval korlátozottabb, az utóbbiaknál a románon kívül szláv átadó forrásokat is számba kell venni. 3.43. Az Erdélyben élő románsággal való kapcsolatok szorosabbá válására, az érintkezés sűrűsödésére vall, hogy román jövevényszavaink e két mindvégig jellemző rétegén kívül más fogalomköri csoportokhoz tartozó elemek is megjelennek. Találunk közöttük a földműveléssel kapcsolatba hozható szavakat (baraboly, fálcsa, Iák; iszkumpia, bár közülük az első három az állattenyésztés révén is kerülhetett hozzánk), továbbá személyeket jelölőket (ficsúr, ját, poronty, pulya). Érdemes itt is megjegyezni, hogy a ficsúr ekkor — és még sokáig — a 'román legény' megfelelője és e században még nem indul meg érdekes jelentésdifferenciációs fejlődése. A ját és a pulya kölcsönzésének feltehető okaira e szavakkal foglalkozó cikkeimben már utaltam. A teljesség kedvóért megemlítendő még a perpence, a cserese és a capunkurt. E harmadik heterogén csoportba soroltak közül is megtaláljuk az irodalmi nyelv három szavát : ficsúr, poronty, pulya. A barabolyt és az iszkumpiát növényhatározóink és botanikai szakkönyveink ugyan számon tartják, de ezek, továbbá a cserese, a ját és a perpence jobbára csak nyelvjárási szinten élnek. A 17. század után a fálcsa említésével nem találkoztam, a Iák mindvégig szótári szó maradt, de a Tsz. még ismeri. 3.5. A 16. században első ízben jelentkező román eredetű szavainkkal kapcsolatban önkéntelen felmerül a kérdés: mivel magyarázható, hogy e században még az én, SZABÓ T. ATTiLÁnál valamivel szigorúbb felfogásom szerint is háromszor annyi, azaz 39 román szó kerül be nyelvünkbe, mint az előző kettőben. Nézetem szerint ennek több oka is van. Ezek közül talán a
