Nyelvtudományi Közlemények 73. kötet (1971)

Tanulmányok - Rédei Károly: Zürjén szövegmutatványok [Syrjänische Textproben] 3

6 RÉDEI KÁROLY saldatked toze munis, iz etnas, saldatked munisni kiken.) sessa gel'a kerkais sija lïkmis da sessa i suis sija saldatli: ,,te pe ö pe — sue — a me pe unmôèa pe." sessa sija sar-piid vodis da unmösis. no sije vojse naja uzisni kug-ke. sessa asivo$e bűre voisni, seni olisni-vilisni. sija kija-koka vesis silen, pirisni pe kerkae mama-pija, kor ruale-vaale vesis. vesis ruale-vaale. sije naje véli gest'itedis, a sarpiidli sija kaziccis babais kojd gestiteccisis, mama-pijais. ,,inli pe me pe ton pe acim pe karaul'ita tajeli pe vojnas." seésa vodisni naja da sar-piis sija acis karaul'itni kuccis. da sessa petis sija babais da sili toze muzikis kojd kaziccis da sïjeli, ceccis da sigirtis da sigirccisni da okasisni. da sessa ceccisni asi-vo^nas da munisni. kagase bostisni (soldat) da munisni gortanis da setén pirusko da barusko karisni. • 1. Régen élt egy házaspár. Az anya [anyjuk] meghalt. Az anya meghalt, és egy leány maradt (utána). Az apa molnár volt, megnősült. Aztán valamikor elmentek [kimenni kezdtek] vendégeskedni a mostohaanyával. A leány koldus lett és — az apja molnár volt — lisztet adott neki. Lisztet adott neki és ő elszórta. Megjöttek a vendégségből és a mostohaanya elkezdte őt szidni. Aztán őt, a leányt elkergették. A mostohaanyja levágta a karját. 2. A leány gondolkodik: 'Hová veszejtsem el magam? Hová menjek?' Semmije sincs. Ment, ment, ment és elérkezett valahová. Aztán hármas keresztúthoz ért. Hármas keresztúthoz ért és nem tudja, merre menjen. 'Várjunk csak, én errefelé, a középső útra megyek.' Aztán a középső úton haladt, ment, ment és aztán odaérkezett egy kerthez. Egy kerthez érkezett, csupa almafa van [függ] ott. Csupa almafa van ott, de kar nélkül nem tud bemenni. Valahogy (fel tudna) kar nélkül (mászni) oda az almafára? Éhes. Kar nélkül ment be. Bement oda a kertbe, kezetlen, és az almát nem tudja . . ., a szájával kezdte az almát enni, harapdálni. A cár almáskertje volt az. A kert a cáré volt, és a cár egyszer őrt küldött oda: „Valaki valamennyi almámat félig [minden fél almámat] leharapdálja." Ekkor ő (így felelt): „Én senkit sem láttam, őrködtem, de (senkit) sem láttam." Ekkor a cár mást küldött, egy másik őrt. A másik őr sem látott senkit. Az alma leharapdálva, leharapdálva, de senkit sem látott meg. Harmadiknak a saját fiát küldte: „Menj, fiam, eredj, és bárki is az, hozd ide! Az őrök senkit sem mondtak, de az almánkat mind megették. Hozd ide, menj, nem látsz-e meg valakit?" A fiú meglátta ott a félkarú leányt és hazavitte őt. Hazavitte és így szólt a szüleihez (ő olyan gyönyörű, olyan szép volt): „Apám és anyám, akármit mondjatok nekem, (de) én őt [ezt] élettársul, feleségül veszem." No, a szülei nem ellenezték. „No fiam, nekünk nincs kifogásunk ellene, ha elveszed, vedd!" Aztán el is vette őt. Összeházaspdnak. Összeházasodtak. A [cár] fia fiatal volt és a fiát a hadseregbe vitték. Bevették a hadseregbe. Bevették a hadseregbe, a felesége persze már terhesen maradt. 3. Aztán valamikor, mialatt a hadseregben van, az asszony gyermeket szült. Gyermeket szült és akkor a cári házaspár egy katonát küldött a fiukhoz: milyen nevet adjanak [adni] neki? Elküldték őt, a katonát. A katona ment, és ment és ment és ráesteledett. Éppen a mostohaanyához vetődött be és aztán ott~aludt. A mostohaanya a levelet éjjel kihúzta a zsebéből és megírta neki [az íráson], hogy adjon [vegyen] nevet: „hát neked kutyakölyköd született és milyen nevet adjunk [venni] neki, kutyája született." Odament, a zsebébe dugta [odaadta] a harcosnak. Másnap felkelt, reggel lett. Korán reggel elment,