Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)

Tanulmányok - Dezső László: A magyar jelzős főnévi csoportok szórendjéről (cirill) 395

416 DEZSŐ LÁSZLÓ Egyszerű minősítő vagy méretet jelentő melléknév megelőzheti a konkrét paramétert és birtokot kifejező főnévből képzett mellékneveket: illatos, ékszeres, gyönyörű hölgyek között (K. J 32) jellegtelen és kifejezéstelen, sőt csúnya épületek (Valóság 1969/5 Bonta 96) vállas, csontos, magas férfi volt (K J 151) arányos, szép kis figura (S P 198). Az utolsó példában a kis melléknév kicsinyítő szerepű. A melléknévi kapcsolat és a deverbális melléknév háromjelzős szerkezetben való elhelyezkedésére kevés példánk van, s belőlük nem vonhatunk le olyan következtetéseket, amelyek lényegesen hozzájárulnának eddigi ismereteinkhez. Bemutatnánk mégis három példát: az elsőben a kicsinyítő szerepű kis melléknév található, a másik kettőben a hajszínt jelölő melléknév hol megelőzi, hol maga elé engedi a többi jelzőt: A tömpe orrú, csúnya kis kocsiban (S P 149) A szépszemű, csalogató hangú barna leány (K J 14) a barna, lassú mozgású, kecses, csöndes gyermek (Sz K 55). 2.4. A melléknév és melléknévi igenév szórendjéről A participium kérdéskörével régebbi dolgozatainkban nem foglalkoztunk, és jelenlegi elemzésünkben is a melléknév viselkedésére helyezzük a súlyt, szembesítve az igenévvel. Mind az egyszerű melléknevek, mind az igék predikátumnak felelnek meg a mélyszerkezetben. A magyar mondatban állítmánykónt állhat az ige, az igéből képzett melléknév (ritkán participium), a melléknév és a melléknévből képzett ige. Az olyan nyelvekben, amelyekben nincs képzett ige, csak igei és melléknévi állítmány lehetséges (pl. a szuahéliben). Más nyelvekben nincsen melléknévi állítmány sem, s a magyar melléknévi állítmánynak tulajdonságot kifejező igei állítmány felel meg, és ebből eredeztethető jelzői használatú, tulajdonképpeni melléknév (pl. a jorubában). A melléknév és az ige közötti különbség határozottabban jelenik meg állítmányi szerepben mint jelzőiben, elsősorban azért, mert jelzőként az ige melléknevesül: A lány szeme ragyog, A ragyogó szemű lány, A legények megrakják a szekeret, a (meg)rakott szekér. Az első két példában (ragyog és ragyogó) a különbség kisebb, mert a cselekvés kevésbé „aktív", bár az igenév cselekvő, a második példában az állítmányi és melléknévi igehasználat között nagyobb ,,olló" van. Az ,,ollót" csökkenthetjük, ha bővítménnyel látjuk el a participiumot : a Pétertől takarosan megrakott szekér, viszont növelhető is az ilyen példában: A munkások az udvaron fényezik a bútort és a fényezett bútor, ahol a tevékenységre már nem is gondolunk, csak az eredményre. A cselekvést jelölő aktív igenév viszont megőrzi a cselekvés aktív jellegét: az udvaron bútort fényező munkások. A mondatokból következik, hogy a participiumként álló igei állítmány szemantikája, az igenév fajtája és bővítményeinek megléte, mind közrejátszik az igenév jellegének megítélésében és szórendi helyének meghatározásában. Ez utóbbinál azonban figyelembe kell venni az igenévvel társuló melléknév jellegét. Erről fentebb