Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)
Tanulmányok - A. Kövesi Magdolna: Az uráli alapnyelv többesjeleiről [Über die Pluralzeichen der uralischen Grundsprache] 31
AZ URÁLI ALAPNYELV TÖBBESJELEIRŐL 33. jelről beszél, amelyeknek a balti-finn nyelveken kívül megfelelői vannak a szamojéd nyelvekben is, de uráli eredetükről nem nyilatkozik — : ,,Ausser dem Pluralzeichen t hat das ostseefinnische Pluralzeichen i(< *;*) Entsprechungen bis zum Samojedischen hin." Utána azzal folytatja, nem tekinthető végleg tisztázottnak, hogy az utóbbi [ti. az -i < *-j] már az uráli korban esetrag vagy többestő képző szerepet töltött volna be, bár ez igen valószínűnek látszik [„sehr wahrscheinlich"] (UAJb. XXXIV, 206—7). Nem beszél uráli eredetű *-t többesjelről W. SCHLÄCHTER sem (Zum Problem des Nominativs in den finnisch-ugrischen Sprachen; SUST. 125 : 493), csupán arról, hogy a finnugor nominativusnak, mint grammatikai kategóriának a ,,casus generálisából való kialakulását — az egyes rokon nyelvekben — a morfológiai elemekkel (ragokkal stb.) is jelölt, „nem-nominativusi" kategóriák jelentkezése segítette elő. A -t-vel végződő plurálisi formák kialakulása volt ebben az egyik döntő tényező. 2) Amíg HAJDÚ P. a névszóragozásra teljesen kialakult duálisi és plurálisi paradigmát tesz fel, addig az alapnyelv legősibb lexémáira vonatkozóan ő maga is arra a konklúzióra jutott, ,,hogy a kettes és többes számú személyes névmások rekonstruálása mindeddig sikertelen volt" (i. m. 69). DÉCSY éppen ellenkező álláspontot képvisel: „Ein grundsprachliches Formenelement für die Bezeichnung des Plurals lässt sich für die Deklination nicht feststellen (wohl aber für die Possessiv- und Verbalflexion)" (Einführung 158). A legújabb szakirodalomban jelentkező nem éppen egyértelmű állásfoglalás után nézzük meg a finnugor (uráli) nyelvek tanúvallomását két többesjel kérdésében! A -t többes jel 1. A -t többesjellel találkozunk a finn-volgai, obi-ugor és szamojéd nyelvekben. Többnyire a névszók többes számát jelöli (balti-finn, lp., md.( vog., osztj., szám.), de megtaláljuk az igeragozásban is a többes szám 3. személyének jeleként (fi., md., lp., cser., obi-ugor, szám.) és a cseremiszben a többes szám 3. szem. birtokos jelölőjeként (1. DÉCSY, Einführung 194). De nyoma sincsen a magyarban és a permi nyelvekben — éppen a finnugorság centrális csoportjának nyelveiben —, ami a -t elem többesi funkciójának uráli eredetét — bizonyos mértékben — kérdésessé teszi.6 A magam részéről ugyanis uráli funkciót csak azon morfológiai elemeknek tulajdonítanék, amelyek az összes rokon-nyelvekben azonos (vagy legalábbis erre a feltett ősi funkcióra visszavezethető) szerepben fordulnak elő [pl. a loc. *-na, a lat.-dat. *-&]. Ha hangalaki módosulást vagy funkcióváltást szenvedtek is el, esetleg egy-egy rokon nyelvben eltűnőben is vannak, valahol, valamilyen formában (határozókban, névutókban, igekötőkben, összetételekben stb.) — meg kell találnunk nyomaikat.7 Ha az említett -t már az uráli alapnyelvben betöltött volna valamiféle többesjel funkciót, akkor a magyarban és permiben is valamilyen formában — nyelvi reliktumként — jelentkeznie kellett volna. 6 Hasonlóan DÉCSY: „Für die Grundsprache kann m. E. dieses Zeichen nicht vorausgesetzt werden, da im Ungarischen wie in den permischen Sprachen jede Spur davon fehlt" (i. h. 179 és 53 jegyz.; hasonlóan 158, 189, 194 lapokon). 7 Ezen nézeteimet az uráli eredetűnek tekinthető képzők beható vizsgálata is igazolta. 3 Nyelvtudományi Közlemények 1970/1.
