Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)

Tanulmányok - Kovács Ferenc: Irányzatok, tanulságok [Tendenzen und Lehren] - 11

IKÁNYZATOK, TANULSÁGOK 4 25 annyira fogékony volt, aki ébren tudta volna tartani az általános elvi kérdések iránti érdeklődést. Tanszéke betöltetlen maradt, így az általános nyelvészet oktatása is tíz évig szünetelt az egyetemen.15 A felszabadulás következtében beálló, minőségileg alapvetően megvál­tozott politikai helyzet ígéretes, új lehetőségeket teremtett a hazai nyelvtudo­mány megújhodására, ezen belül is az addig elhanyagolt általános, elméleti kérdések tanulmányozásának a fellendítésére. Az új helyzetben már nem volt tilos a haladó eszmék és elméletek befogadása és továbbfejlesztése, ellenkezőleg, a „hivatalos közegek" — még a koalíciós csatározások időszakában is — az általános közgondolkodás demokratikus átalakulásának a megindulását és továbbfejlődését, az intézmények és szervezetek ilyen szellemű átalakítását sürgették. Mindezek egyben szükségszerűen megkövetelték az elméleti örökség kritikai-önkritikái számbavételét, a fehér foltok könyörtelen feltárását, az elavult szervezeti formák felszámolását, illetőleg az új helyzet és igények szabta követelményeknek megfelelő újjal való felváltását. A meglevő intézmények, szervezeti formák átalakítása, újak létrehozása, de főleg az elméleti örökség kritikai feldolgozása jóidéig váratott ma­gár a.16 Jellemző tünete ennek a lemaradásnak az a puszta tény, hogy az 15 Ez a hely nem alkalmas arra, hogy LAZICZITJS belső emigrációba kényszerítésé­nek a körülményeit, motívumait részletesen taglalhassam. Mindenesetre nagyon meg­szívlelendők KNIEZSA I. szavai, amelyek a III. nyelvészkongresszus elnöki megnyitójá­ban hangzottak el, amikor a Magyar Nyelvtudományi Társaság félévszázados fennállásá­nak jelentőségéről beszélt: ,,Vannak aztán a Társaság arcán bizonyos politikai jellegű foltok is . . . kétségtelen mindenesetre, ahogy azt én az idők távlatából és a kortársak különböző álláspontú elbeszéléseiből látom, hogy ezek mögött a. politikailag elítélendő állásfoglalások mögött nagyfokú személyi ellentétek is rejlenek" (ANyStNyj. 5). KJSTIEZSA nem konkretizálta a politikai inszinuációk idejét és a személyeket; nyilván itt elsősorban a Magyar Tanácsköztársaság utáni helyzetről lehet szó, azaz SZILY K. és a köréje csoporto­suló nyelvészek SIMONYI, ASBÓTH és SCHMIDT elleni fellépéséről, aminek tragikus követ­kezményei voltak. (Részletesen kifejtve ,,A nyelvtudomány a haladásért" című tanul­mánykötetben. Budapest, 1969. 88—110.) De amennyire személyesen ismerem az ügyet ós magának KNTEZSÁnak a véleményét LAZICZITJS nyugdíjazásáról és tudományos vissza­minősítéséről, nyugodtan állíthatom, hogy az elmarasztaló szavak — mutatis mutan­dis — a ,,Laziczius-ügy"-re is vonatkoznak. 16 Joggal állapította meg BÁRCZI G. — még 1953-ban is ! — a Társaság április 22-i közgyűlésén tartott elnöki megnyitó beszédében: „Nyelvészeink nem becsülik a kri­tikát mint műfajt" (MNy 49: 5). Nyilván, e helyen a kurrens munkák kritikai visszhang­nélküliségét illeti az elmarasztalás, de vonatkozik ez az elméleti örökség kritikai feldol­gozásának a hiányára is ! A magyar tudomány tíz éve című kiadványban például a két háború közötti magyar nyelvtudomány értékeléséről — többek között — ez olvasható: „Tudatosan és rendszeresen foglalkozott [a felszabadulás előtti korszak] elvi, módszertani kérdésekkel . . . Az elvi kérdések tárgyalása nagyot fejlődött." (Nyelvtudományunk múltja, jelene és jövője — A magyar — tudomány tíz éve. 1945—1955. Budapest, 1955. 32.) MELICH J. sokkal őszintébben nyilatkozott annak idején a korszak magyar nyelv­tudományának „fejlődéséről": „Határozottan állítom, visszafelé fejlődünk" (AkÉrt. 46 [1936.]: 259). Nem véletlen tehát, hogy az Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának vezetősége még 1955-ben is szükségesnek tartotta felhívni a figyelmet az alábbiakra: „A nyelvtudomány Gombocz Zoltán halálának 20. évfordulója alkalmából a nagy tudós életművének értékelése során vitassa meg a felszabadulás előtti nyelvtudományi irányzatok ma is aktuális problémáit (pozitivizmus, De Saussure-elmélet, a szemantikus nyelvszemlélet stb.)" (I. OK. 9: 162. — Az én kiemelésem — K. F.). Mindez természetesen egyenes következménye volt a hazai tudománytörténet elha n y agolásának, amit FOGABASI B. az Akadémia 1952-es közgyűlésén szóvá tett (AkErt. 59: 204); a főtitkár válaszában ezzel a kritikai megjegyzéssel „teljes mértékben egyetértett", és javasolta az osztályoknak, hogy ilyen jellegű kutatásokat illesszenek be munkaterveikbe és az eredményekről rendszeresen számoljanak be (i. h. 212).

Next

/
Oldalképek
Tartalom