Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)

Tanulmányok - B. Lőrinczy Éva: Penavin Olga, Szlavóniai (kórógyi) szótár 245

246 SZEMLE - ISMERTETÉSEK féle időkben végrehajtott telepítések eredményeképpen megváltozott a szlavóniai magyar falvak környezete, lassanként magyar szigetté váltak. Ez a Baranyától való elszakadás a nyelven is meglátszik. Részint megakadt a nyelv fejlődésében az elválás idejének fokán, megőrződött sok ősi tulajdonság, részint az új környezet hatására sok önálló tulajdonság is jelentkezett." Mindehhez hozzá kell még tennünk, hogy a négy falu mai földrajzi elhelyezkedése is egymásétól eltérő, más-más nyelvi fejlődést diktál (hiszen például Szentlászló a vasút mentén, Eszéktől mindössze négy állomásnyi távolságra fekszik; Kórógy és Haraszti viszont a vasútvonaltól távol, bent a mocsárvilágban, horvát és más szláv nyelvet beszélő telepesek között. Rétfalu pedig Eszék elővárosa); a nyelvi szigettehát önmagában sem képviselhet teljes egyöntetűséget. Ezek után mi sem természetesebb, minthogy a nyelvész, a nyelv járáskutató e sajátos, részint archaikus, részint a legkülönfélébb idegen hatásoknak kitett nyelvjárásról a lehető legtöbbet szeretné tudni. Örömmel vesszük tehát a szótál' szerkesztőjének azt a bevezetésben (8) tett bejelentését, hogy a nyelvjárás teljes szókincsének összegyűjtésére törekedett, vagyis mind a köz-, mind a tájszókat igyekezett felvenni, éppen úgy, mint ezt CSŰRY BÁLINT tette a ,,Szamosháti szótár"-ban. Külön nyereség az, hogy — ha ebben a vonatkozásban természetesen nem törekedhetett is teljességre — viszonylag szép számban közöl indulatszókat, állathívogató és terelő szókat, földrajzi neveket (s ezeken belül dűlő- és utcaneveket is), család-, kereszt-, becéző- és csúfneveket. Elég nagy anyagot ad a szószerkezetekből, szólásokból, szóláshasonlatokból és közmondásokból is. A gazdag példamondat-anyag pedig arra is lehetőséget nyújt, hogy a szlavóniaiak nyelvéből a lexikális sajátságokon kívül grammatikai vagy egyéb vonatkozásokban is kaphassunk némi ízelítőt. — Egyetérthetünk PENAVIN OLGÁnak azzal az eljárásával is, hogy legfőbb forrásának a beszélt élő nyelvet, a mindennapi nyelvhasználatot tekintette. S minthogy többségükben kórógyi adatközlői főként a ma is földműveléssel foglalkozók közül kerültek ki (noha ellenőrzésképpen — igen helyesen — paraszti származású tisztviselőktől és félig földműves, félig iparos emberektől is gyűjtött), a szótár anyagának alaprétegét a földművelés, az állattenyésztés és a paraszti önellátással kapcsolatos egyéb foglalkozások (halászat, szövés, fonás, primitív építkezés, gyógyászat stb.) szókészlete adja. De nem érdektelen az új, a horvát nyelvből átkerült elemeknek a felvétele sem; ilyenek ugyanis szintén vannak a szótárban a régi, már jövevényszóknak számító átvételeken kívül. Ezek nélkül nem is alakulhatna ki bennünk igaz és teljes kép a szóban forgó nyelvjárásról. — Az anyaggyűjtés síkján tehát — a bevezetőből (7) úgy látszik — minden lehetőséget és eszközt kihasznált, illetőleg felhasznált a gyűjtő-szerkesztő. A spontán beszélgetések passzív megfigyelésétől ós feljegyzésétől kezdve a magnetofonnal végzett gyűjtésen át, egészen a kórdőfüzetekkel dolgozó, indirekt formájú aktív módszerig mindenféle gyűjtési módot alkalmazott annak érdekében, hogy szótára e nyelvsziget lakóinak szókincsét minél teljesebb formájában mutathassa be. A viszonylag rövid (összesen 17 lapos) bevezető — amint látjuk — jól tájékoztat bennünket mindazokról a földrajzi, történelmi és társadalmi vonatkozású tudnivalókról, valamint módszertani kérdésekről, amelyeknek az ismerete a szótár használata közben hasznunkra lehet. Sőt, ami a nyelvjárás nyelvi (fonetikai, lexikális és grammatikai) sajátságait illeti, a szerkesztő néhol olyan (például.igeragozási vagy mondatszerkesztési) részletproblémákra is kitér, amelyek inkább egy e nyelvjárásról szóló monográfiába ülenének bele. Ez azonban — különösen adott esetben — nemcsak megokolt, hanem egyenesen örvendetes. Azt azonban már kicsit sajnáljuk, hogy ez a nyelvi jellemzést tartalmazó fejezet, amely pedig a bevezetőnek mintegy harmadát teszi, nem kapcsolódik elég szervesen az előző fejezetekhez és a szótárhoz. S így a „Fonetikai realizációk" című részből nem tudjuk meg például, hogy a benne ismertetett magánhangzó-diftongusokat a szótárban közölt nyelvjárási változatok milyen mélységben tükrözik; hanem a bevezetőnek egy másik fejezetében utal rá a szerző, hogy e változatokat — helyesen — kissé sematizált formában közli. A „Lexikális realizációk" című rész pedig nem tájékoztat bennünket arról, hogy a szlavóniai szókincs melyik rétege mennyire jelentős a nyelvjárás szókincsének egészén belül, s melyik mekkora súllyal jelentkezik a szótár anyagában. Ami most már a rendkívül becses szóanyag szótárrá szerkesztését illeti, ebben a gyűjtő-szerkesztő szemmel láthatólag figyelembe vette a magyar nyelvtudomány, de különösen a nyelvjáráskutatás és a lexikográfia legújabb eredményeit és gyakorlatát. Ennek köszönhető, hogy szótára jól áttekinthető, könnyen kezelhető, használója számára nem okoz gondot a benne való eligazodás. Az viszont, hogy a bíráló felfedez benne kevésbé fiikerült, — nézete szerint legalábbis — problematikus lexikográfiái eljárásokat, érthető. S néhány szóval talán ezekre sem árt utalni. ' . Kezdjük mindjár^ a címszóválasztás kérdésével, amely különben a nyelvjárási szótárak szerkesztésének egyik legnehezebb, legtöbb buktatót magában rejtő problémája.