Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)
Tanulmányok - Kovács Ferenc: Irányzatok, tanulságok [Tendenzen und Lehren] - 11
12 KOVÁCS FERENC fejlődése és társadalmi szerepük megnövekedése jellemzi. . . A tudomány sokféle módon hat a társadalom tudatára, az oktatásra, a művelődésre, az egészségügyre, az élet- és munkakörülmények alakulására; eredményei fontos tényezőként jönnek számításba a politika, a nemzetközi kapcsolatok formálásában. . . A tudomány szerepének növekedése világjelenség, de nem független az adott társadalmi viszonyoktól. . . A tudományostechnikai haladás a szocializmusban objektív társadalmi korlátoktól mentesen bontakozhat ki. A szocializmus és a kommunizmus lényegéből fakadóan igényli a tudomány segítségét, az a társadalom építésének egyik legnagyobb hajtóerejévé válik." (Az MSZMP Központi Bizottságának tudománypolitikai irányelvei. Budapest, 1969. 37.) A tudomány társadalmi szerepéből adódóan a tudományos kutatómunka kettős céljáról ugyanabban a dokumentumban az alábbiak olvashatók: ,,A tudomány helyesen értelmezett társadalmi szerepe folytán a kutatómunkának egyidejűleg kettős célja van: egyrészt konkrét társadalmi, gazdasági feladatok megoldását mozdítja elő, másrészt — azzal egységben r - a tudományok belső fejlődéséből adódó feladatok megoldásával a távlati célokra irányítja a figyelmünket" (i. m. 38). A társadalmi alimentációról: ,,A következő időszakban a társadalom és a gazdaság gyors ütemű fejlesztését a hazai kutatásnak jelentős tudományos feladatok megoldásával kell segítenie, ezért a kutatási ráfordításokat ebben az időszakban is a nemzeti jövedelem növekedését meghaladó ütemben kell növelni (i. m. 60; az én kiemelésem: K. F.). Jól tudom, hogy a hazai általános nyelvészet nem túl nagy befolyást gyakorolhat ,,az élet- és munkakörülmények alakulására", de annál nagyobb szerepet vállalhat — és vállalnia is kell! — a társadalom tudatának fejlesztésében. Az elmondottak és idézettek alapján kialakult felelősséggel igyekszem a hazai általános nyelvészet fejlődését felvázolni, de a felvillantott távlati lehetőségek szem előtt tartásával kísérlem meg az abból adódó következtetések levonását is. 2. Az elméleti örökség. Az általános emberi megismerés dinamikus jellegéből következően minden tudomány fejlődése szerves folyamat. A régebbi nézetek, elméletek újakkal való felváltása nemcsak történeti egymásutániság, hanem a réginek olyanszerű tagadása, hogy az új, miközben felváltja, megszünteti a régit, annak előremutató elemeit szervesen magába ötvözi, felhasználja. Az egymást váltó elméletek — akár el- (fel-)ismerik egyes képviselői, akár nem — szervesen következnek egymásból, vagy úgy, hogy a korábbiakat továbbfejlesztik, vagy akár úgy, hogy a megelőzőket hevesen tagadják. Az emberi megismerés lényegéből szükségképpen adódik az a követelmény, hogy az ismeretek bővülése folytán a régebbi fogalmak átértékelődnek, struktúrájukban súlyponteltolódások állnak be, vagy egész egyszerűen új fogalmakkal cserélődnek fel. Az ismeretek bővülése lényegében a mozgó valóság egyre újabb meg újabb, korábban rejtett törvényszerűségeinek a kutató emberi elme előtt való feltárulását jelenti, amelyeknek a ,,leírására" — még inkább — a megmagyarázására újabb és újabb fogalmak, elméletek szükségesek. így halad a tudomány a jelenségek és folyamatok egyre mélyülő megismerése irányában, így kényszerül fogalmainak átértékelésére, új fogalmak bevezetésére, mivel nagyon gyakran előáll az a helyzet, hogy a vég-
