Nyelvtudományi Közlemények 70. kötet (1968)
Tanulmányok - Rédei Károly: A permi nyelvek első szótagi magánhangzóinak a történetéhez [Zur Geschichte der Vokale der ersten Silbe in den permischen Sprachen] 35
A PERMI NYELVEK ELSŐ SZÓTAGI MAGÁNHANGZÓINAK A TÖRTÉNETÉHEZ 41 vek tanúsága szerint nem vezethetők vissza a finnugor korig. Ha pedig így áll a helyzet, felmerül a kérdés, hogyan jöttek létre a hosszú vokálisok a finn nyelvben. A finn hosszú magánhangzók keletkezésének a tisztázásához a tárgyalt szók hangtani struktúrája adja a kulcsot a kezünkbe. A hosszú magánhangzó a kérdéses finn szókban mindig nyílt szótagban és többnyire rákövetkező /, r, m, n és második szótagbeli e előtt fordul elő. Az eredeti rövid magánhangzó megnyúlását nemcsak a rákövetkező nyújtó mássalhangzó idézhette elő, hanem ebben szerepe lehetett a második szótagbeli e-nek is, amely kevésbé hangzós voltánál fogva szintén elősegíthette a hangsúlyos szótag vokálisának a hosszúvá válását (vö. STEINITZ, FgrVok. 8—10 és legutóbb LEHTINEN: UAJb. 39:157 kk).7 A suone-, tuome- stb. típusú szavakban természetesen nemcsak nyúlás törtónt, hanem kvalitatív hangváltozással is számolnunk kell. A hangváltozás során az új fonéma nyílásfoka azonos maradt az előzőével, de az eredetileg illabiális magánhangzó labiálissá vált és egybeesett a hátsó sorba tartozó *o-val. Az így keletkezett magánhangzó aztán az ismertetett fonetikai tényezők hatására megnyúlt: *§ > *o >> *ö (>> uo). 4. A hosszú magánhangzók nélkül és az *e felvételével az előpermi (finnugor) magánhangzó-rendszer a következő képet mutatja: a ä o e e u [ü] i Az *ü-t azért tettük zárójelbe, mert ez bizonyára kötött fonéma volt, ami azt jelenti, hogy csak labiális mássalhangzó-környezetben fordulhatott elő. Ezzel a magánhangzó-rendszerrel fő vonásaiban megegyezik a GULYA J. (NylOK. 23 : 150) által az osztják magánhangzóviszonyok alapján feltett finnugor rendszer. GULYA szerint az *e (nála *3) hangszíne „a hangnak a szóban elfoglalt helyétől" függően ingadozott. Az *e (= *3) hangot STEINITZ és COLLINDEE. kutatásai, valamint az ősosztj. *i alapján következtette ki. A PFU. *e hangnak azonban nem i, hanem többnyire a a folytatója az oszt jakban (1. a 6. sz. jegyzetet). A finnugor alapnyelvben *ü fonémával nem számol.8 Az általunk feltett előpermi (finnugor) magánhangzó-állományból az őspermi magánhangzó-rendszer és a permi nyevek (ill. nyelvjárások) rendszerei különböző tényezők (labializáció, zártabbá válás, fonémaegybeesés és -hasadás, a vertikális magánhangzó-harmónia horizontálissá válása, ill. eltűnése stb.) hatása alatt jött létre. 5.1. Az első szótag vokalizmusában végbement egyes változások előidézésében fontos szerepe lehetett a nem-első szótag vokalizmusának. A késő őspermi korban abszolút szóvégen a következő magánhangzók állhattak: *a, *s, *i, *i (főleg palatális mássalhangzók után). A mai nyelvállapotból következtetve, a leggyakoribb magánhangzó az H lehetett (vö. LAKÓ: FgrErt. 2 : 56; LITKIN, VokPerm. 235 kk.). Ez érthető is, hisz az előpermi (finnugor végmagánhangzók a (a), e (e), hangsúlytalan helyzetben bekövetkező redukálódásának az első állomása valószínűleg az volt, hogy az alsó és középső 7 A nyúlás feltehetőleg a korai ősfinnben esetleg a finn-lapp-mordvin nyelvi egység korában mehetett végbe, ez azonban még további vizsgálatra szorul. A cseremisz magánhangzó-rendszer — a permi nyelvekhez hasonlóan — szintén kvantitási korreláció nélküli előcseremisz rendszerre vezethető vissza (BEBECZKI : NyK. LXX, 23—34). 8 GULYA J. (i. h.) az *ü-t allofónnak tekinti. Ez utóbbi azonban aligha helyes, mert az *ü-re jellemző mássalhangzó-környezetben mindig állhat ** is.
