Nyelvtudományi Közlemények 70. kötet (1968)

Tanulmányok - Domokos Pál Péter: Torkos József és az „oroszországi magyarok” [cirill] 387

390 DOMOKOS PÁL PÉTER anyjának, mely nyelvre és erkölcseire nézve hasonlít hozzánk, ... és abban vogulok . . . laknak . . . Ezek a juhorokkal ugyanazt az életmódot folytatják, és ugyanazt a vallást, mondhatnám inkább, ugyanazt a pogány babonát követik . . ., mindkettőt ugyanaz az Észak tartja féken, azért csak kissé különbözik e vidéknek terméketlensége attól a vidéktől, melyen a juhorok laknak . . . (85. pont) A Wogulitzia és az Ugoria elnevezés minden bizonnyal a manysik és chantik mai lakóterületét illeti. D) „Inkább teszek néhány szóval említést a Wolga mellékének a vidékéről, melyről a levél írója értekezésünknek a végén betű szerint a következőket adja emlékeztetőül: Én érdeklődtem azon a vidéken, hogy hol éltek hát egykor a magyarok. így két eredeti telepüket találtam meg. Ezek ... a Wolga folyó mentén voltak, homokos talajon, amelyen erdő vagy berek egyáltalában nem volt." (94. pont) „Voltak tehát egykor magyarok, akik a Wolga folyó partjait lakták." (95. pont) „ . . . voltak egykor a baskírok és a juguriták székhelyein, továbbá azokon a vidékeken, amelyeket a Wolga folyam mos, magyar nyelvet beszélő népek és akik a velünk közös családból származtak ..." (104. pont). Fejtegetéseiben egyik fő forrásként egy TURKOLY SÁMUEL nevű kalandos életű, orosz tisztté lett magyar Asztrahányban valamikor 1710 után kelt levelét idézi. Az érdekes levél ide vonatkozó sorai szerint TURKOLYt Pétervárról Asztrahányba „kommandérozták", hajókon megjárja a Volgát is. „Én ezen Országban tudakoztam, hol laktak a Magyarok, lakó hellyekre reá akadtam. Lakások volt a Volga vize mellett, fövenyes és erdőtlen helyen, mindazonáltal szép házakban laktanak, mivel ma is a földben kályha darabok ollyak találtatnak, akiből nálunk új keresztény korsót tsinálnak. Tégláik pedig igen szélessek, szépek, mellyből megesmérhetni, hogy derék házakban laktanak. A Magyarok Királyja pedig lakott Kuma nevű folyóvíz mellett, mellynek palotái, jóllehet rongyosok, de még ma is fenn állanak, és azon falu helyét itt való Pogány nyelven hívják Magyarnak; Magyar nyelven pedig sehol nem beszélnek, sem Magyar faluk nintsenek . . . Ezen az Országon sok bálványimádó Nemzetek vágynak, Tiuvas és Mordva nevű nemzetek, kik Imádság helyében Kantza Lovakat és Juhokat ölnek az Istennek, az húsát magok megeszik, a bőrét az Istennek adják és a füszfára felterítik. Némellyek pedig a nyúl bőrt meg-töltik szénával és attól, mint Istentől szép időt kérnek, hogyha pedig eső talál lenni, erősen megkorbácsolják és a tűzre teszik ... A Scythiai birodalomban sokféle Tatárok vágynak, akik másféle Nemzetségeknek igen nagy ellenségi, úgymint: Tsermiszt-ek, . . . Morduan-ok, . . . Kumi-k ..." Ez tehát nyilvánvalóan a mai marik, mordvinok lakta terület. 3. TORKOS műve, amint a bemutatott anyag is illusztrálja, nem nyelvészeti jellegű, e tekintetben a rendelkezésére álló szerény forráslehetőségeket (pl. STRAHLBNBERGet) sem aknázza ki kellőképpen. A „történeti-földrajzi" célkitűzésnek megfelelően elsősorban a finnugorság térbeli elhelyezkedéséről, lényegesen rövidebben történetéről s helyenkint néhány szóval szokásaikról nyilatkozik, s ilyképp Magyarországon elsőként szól — ha szűkszavúan is — a rokonnépek sorsáról. Valószínűleg a behatóbb nyelvészeti érdeklődés hiánya miatt nem azonosította a bemutatott népeket az akkor már ismert, pontos és helyes elnevezésekkel, s csak a földrajzi és történeti adatok alapján deríthető ki, kik is rejtőznek a juhor, ugor, jugar nevek mögött. Ha azonban mellőzzük ezeket az összefoglaló népneveket s földrajzi megjelöléseit kibontjuk, elírásait