Nyelvtudományi Közlemények 70. kötet (1968)
Tanulmányok - Bańczerowski, Jerzy: A gyengülés–erősödés folyamata a finn nyelvben [Über den Prozeß der Verstärkung und Lenierung in der finnischen Sprache] - 277
A GYENGÜLÉS—ERŐSÖDÉS FOLYAMATA A FINN NYELVBEN 283 előrehaladottabb leníció található, mint a zűrjén és a votják, megtartották az sk, st csoportokat. SETÄLÄ az erősfokú sk, sí-nek megfelelő zk, zt-t rekonstruált a gyenge fokban, de megkérdőjelezte.20 Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a felerősödött vagy a legyengült légáramlás annyira levezetődött az s résén, hogy az utána következő zárhangban már semmiféle változást sem hozhatott létre. Ha azonban az első komponens zártsága tovább növekszik, változással kell számolnunk, miközben e második változatlan marad. Elméletileg az s is megváltozhat. Erre megfelelő példákat az észt nyelvben találunk. Az sk, st, sp csoportok viselkedése más szempontból is fontos számunkra. Mindkét fokban eredeti formájukban jelennek meg, vagyis ugyanaz az alak fordul elő függetlenül attól, hogy a második szótag nyílt volt-e vagy zárt. Ez arra jogosít fel bennünket, hogy a második szótag zártságát vagy nyíltságát (és az ezzel kapcsolatos különböző hangsúlyviszonyokat) ne soroljuk a fokváltakozást létrehozó tényezők közé. Hogyan magyarázhatunk meg ezen elv alapján olyan eseteket, mint az sk: s0 finn nyelvjárási váltakozás az st: st egyidejű megmaradása mellett ?21 Miért érvényesült a második szótag zártsága az sk esetében, és ugyanakkor miért nem az sí-nél? Véleményünk szerint a jelzett állapottal kapcsolatban az előzetesen kifejtett magyarázat a legvalószínűbb. Ide tartoznak az eredeti et, sk csoportok is. Az st a ht-he ment át, az Sk pedig M-ba. A ht a mai finn irodalmi nyelvben rendszeresen aláveti magát a fokváltakozásnak, pl. lehti: lehden, tähti : tàhden, a hk csak részben. Pl.: nahka : nahan mellett nahkan is előfordul, vihko : vihon, de vihkon is ; (e előtt j is: puhkeaa-puhjennut). A fokváltakozás hiánya a hk esetében majdnem szabályszerű jelenség hosszú magánhangzó, diftongus, valamint a második szótag után. PL: kyyhky-kyyhkyt, keuhko-keuhkot.22 Az Agricolánál előforduló hg, dh írásmód (ezen csoport gyenge fokában) BXJBRIH szerint spiránst jelöl.23 Szerinte a h gyengén hangzott, és emiatt nem válhatott el élesen a második összetevő az előtte álló magánhangzótól, s így aztán ugyanazon a fejlődésen ment át, mint intervokális helyzetben. Egyébként a hk helyett gyenge fokban hgh, hg, chg-t, valamint h-t (azaz h0-t) találunk: tuhghas, rahgan, rochgennut,u nahan, wihitty. 25 A gyenge fokú ht-t hd, dh és Ä-val (azaz h0) adják vissza.26 RAPOLA afelé a nézet felé hajlik, hogy s és A után az eredetileg uralkodó fokváltakozás-nélküliség h után előforduló k és t esetében csak később alkalmazkodott a fokváltakozáshoz. A régi irodalmi nyelvnek azonban olykor még az eredeti állapotot kell tükröznie. Ügy véli, hogy Agricolánál ennek nyomát meg lehet találni, akinél a fentebb említett alakok mellett a következők is előfordulnak: hechkutta, Laghckot, vlospuhckenut, en tactoP HAKULINEN is hasonló véleményt képvisel: „Ursprünglich dürften solche Konsonantenverbindungen, deren erste Komponente s oder h und deren hintere Komponente k, t oder p waren, ausserhalb des Stufenwechsels ge-20 SETÄLÄ: JSFOU. XIV/3: 16. 1. 2i KETTUNEN, Eestin kielen äännehistoria, Hki 1929. 29 — 30, 60. 1. 22 BTJBBIH, Isztoricseszkaja fonyetyika . . . 141. 1. 23 Uo. 141-142. 1. 24 RAPOLA, SKHP 113. 1. 25 Uo. 119. 1. 26 Uo. 128-129. 1. "RAPOLA, SKHP 112. 1.
