Nyelvtudományi Közlemények 70. kötet (1968)

Tanulmányok - Békési Imre: Megjegyzések „A nyelv objektivitása társadalmi objektivitás” tételhez [cirill] 210

A NYELV OBJEKTIVITÁSA TÁRSADALMI OBJEKTIVITÁS 211 dására irányulnak: a nyelv nem pszichikai természetű, nem szakítható el a beszédtől, valóságosan nem az egyének tudatában létezik3

. Az idézett fejtegetéseket erőteljesen meghatározza alapállásuk tagadó iránya, amely közvetlenül talán abban mutatkozik meg legjobban, hogy a nyelv létezésének és természetének kérdésében kizárólag objektív jellegét hangsúlyozzák s ismerik el. Ez a jelleg legmarkánsabban ANTAL LÁSZLÓ-nak A formális nyelvi elemzés című könyvében jelenik meg (Bp., 1964.), ahol a szerző legtöbb konklúzióját a nyelv objektív létezésének premisszájából vezeti le, amelyet így értelmez: ,,Az objektivitás egyszerűbb formája az, amit az úton heverő kődarab képvisel, s általában az objektíven létező tárgyi világ. Kevésbé szembetűnő, bonyolultabb és éppen ezért nehezebben felismerhető az a forma, amelyet a nyelv képvisel; ez a társadalmi objektivitás. De ez utóbbi is objektivitás, mert eleget tesz az objektivitás alapvető definíciójának: nem az egyén tudatában él, hanem attól függetlenül" (i. m. 17). Ha az idézett alapvető definíciót: „nem az egyén tudatában él, hanem attól függetlenül", kérdéssé alakítanánk át: „Nem is él semmiféle formában az egyén tudatában?", magát a konklúziót kérdő jeleznénk meg. Itt azonban nem erre a kétkedést ébresztő vonatkozásra4

, hanem wirrst £i kétségtelenül igaz tételre figyelünk, hogy ,,a nyelv objektivitása társadalmi objektivitás". E fontos tétel értelmezéséhez szeretnénk az alábbi néhány gondolattal hozzájárulni. 3. Bármely jelenség objektivitásának hangsúlyozása szembeállítást jelent az illető jelenség állított vagy feltételezett szubjektivitásával, s az így szerepeltetett viszony legtöbbször az objektum ós szubjektum különválasztására vezethető vissza. Ez a megkülönböztetés az ismeretelméletben természetes, sőt szükségszerű, azonban nyomban kérdésessé válik, amint a létezés szempontjából egymást kölcsönösen kizáró ellentótként tekintik őket, s ebből következően csupán az egyiknek akarják megadni a realitás rangját (vö. C. CATJDWELL, Illúzió és valóság. Bp., 1960. 163). Az objektum és a szubjektum lótelméleti szétválasztásának indokolatlansága, hamissága különösen akkor válik szembetűnővé, amikor csupán az anyag fizikai mozgásformájaként létező jelenségeket tekintik valóságosnak, ha az objektívat a szubjektívval mint fizikait a lelkivel állítják szembe (pl. ANTAL: i. m. 181 és 184). Ebből a -szemléletből következően ugyanis az egész valóság csupán fizikai jelenségekre korlátozódnék. Ha az objektivitás kategóriáját a létezés vonatkozásában alkalmazzuk (nem pedig ismeretelméleti szemszögből: mint az anyag „egyetlen tulajdonságát"), akkor magától értetődő, hogy például az ember által készített munkaeszköz nem csupán azért objektív jelenség, mert fizikai tárgy [természetesen azért is], hanem azért, mert a gyakorlatnak olyan szükségszerű komponense, amelyben felhalmozott társadalmi tapasztalatok és emberi képességek tárgyiasultak (vö. A. N". LEONTYEV, A pszichikum fejlődésének problémái. Bp., 1964. 581 — 8). Bármiféle emberi produktum elsősorban nem azért objektív jelenség, mert egyes egyének tudatától függetlenül az, ami; hiszen nemcsak függetlenül létezik az egyéntől, hanem függőségben is van tőle: egyén vagy egyének tevékenységének a terméke5

. 3 Szembetűnő fogalmazásban pl.: A. I. SZMIRNYICKIJ : NylK. VII, 20 — 46; ANTAL LÁSZLÓ: Nyr. LXXXIV, 351 — 5. 4 Erről bővebben: MFilSz. X, 842 — 6. 5Vö.

K. MARX, Gazdasági—filozófiai kéziratok 1844-ből. Bp., 1962. 73 és 108. 14*