Nyelvtudományi Közlemények 70. kötet (1968)

Tanulmányok - Erdélyi István–Hajdú Péter: Megjegyzések Szabó László „Szelkup szövegek szójegyzékkel” című közleményéhez [Bermerkungen zur Veröffentlichung „Szelkup szövegek szójegyzékkel” („Selkupische Texte mit Wörterverzeichnis”) von László Szabó] 163

MEGJEGYZÉSEK SZABÓ LÁSZLÓ KÖZLEMÉNYÉHEZ 167 „Szabó László «Szelkup szövegek» c. cikkét feszült érdeklődéssel vettem kézbe. A Tym folyó vidékéről ui. annak idején Castrén nem gyűjtött anyagot, Kai Donner szöveg- ós szógyűjtése pedig kiadatlan (pontosabban: szórványos adatokat közölt a tymi nyj-okból kisebb-nagyobb tanulmányaiban). Az e vidékről származó szöveg, miképpen általában bármiféle új szölkup szöveg, igen becses. - A szerző előzetes írásbeli konzultáció során tőlem kapta azt a tanácsot, hogy gyűjtését egyszerűsített, lehetőleg fonematikus írással közölje. A szerző láthatólag erre törekszik. A közölt szölkup anyagot átvizsgálva azonban meg kell állapítanom, hogy az írásmód nem fonematikus: külön jellel jelöl több olyan hangot, amely gyaníthatólag nem önálló fonéma. Azt is meg kellett állapítanom azonban, hogy Szabó L. szöveggyűjtése nem olyan mennyiségű, amelyből a tymi nyelvjárás fonéma-rendszere teljes világossággal kibontakoztatható lenne. Konkrét változtatási javaslatot az átírásra vonatkozólag nehéz tenni, hiszen a szöveget Szabó L. hallotta, s nem én. Néhány kételyemet és észrevételemet azonban szeretném ehelyütt kifejezni. Mindenekelőtt célszerű lenne, ha a szerző a 3. lap alján tett megállapítását akképp módosítaná, hogy fonematikus írásmódot megvalósítania — a nyelvjárás behatóbb ismerete nélkül — nem lehetett, s ezért a szövegeket úgy közli, ahogyan hallotta, számolva azzal a veszéllyel, hogy esetleg több jelet alkalmaz bizonyos fonómák jelölésére. Ez az eljárás helyénvalóbb a jelenleginél, amely a fonémák megkülönböztetésére törekszik. A fonéma-rendszer azonban mégsem áll világosan előttünk. Sok a bizonytalanság a jelölésben, ami föltehetőleg az allofónok fel nem ismerésén alapul (pl. watep <<> watyp, cac-gu ^ caa^-ay, paneeÓed ~ paneefaet stb.). A 6 ós d talán már fonematizálódott ebben a nyelvjárásban, de a gr státusa tisztázatlan, nemcsak a q—g, hanem a g—y viszonylatában is. Külön bonyolítja a helyzetet a szövegekben levő k ~ y (szóvégi) és g r*j k (szóbelseji) váltakozás ugyanazon a morfémán belül (pl. qoëqaalyk — keeklay ; y^al-guk — man$ee%i-kuk stb.). Valószínű, hogy az egyetlen szóban (fa ,,jó") jelölt / hang nem fonéma, hanem a x labializált allofónja (= x0,

vö. Castr. hwa a Narym nyj-ban — egyebütt sowa stb.). A x másik allofónja lehet a palatalizált x, melyet Sz. L. xj-vel ír (xjabargu, fonematikus átírásban valószínűleg xábargu). Persze itt az is lehetséges, hogy a xj-s írás- ill. ejtésmód (akárcsak a kj-s néhány szóban) Tagina cirill írásának, ül. oroszos ejtésének a tükörképe. Minden bizonnyal az s sem tekinthető fonómának, és fenntartásaim vannak e tekintetben az íj-nel kapcsolatban is, amely jóformán kizárólag g előtti helyzetű, s ahol nem az, ott sem biztos önálló fonéma-volta. Talányos továbbá a k—q ellentétének jellege e nyj-ban (van -e egyáltalán?). Rengeteg kétely adódik a magánhangzók hosszúságával kapcsolatban: mivel nem elsÓ szótagban rendszerint a hangsúlyos szótag hosszú, az a kérdés merül fel, hogy vajon a mgh-k hosszúsága (ill. nyújthatósága) nem hangsúlyosságuk kísérőjelensége-e. Diftongusok e nyj-ban (legalábbis e szövegekből ítélve) nincsenek. Önmagában persze nem lenne képtelenség föltenni, hogy egyes hosszú mgh-k diftongizálódnak (mint pl. a turuchani nyj-ban a lab. á ;> pá). Itt azonban azokban az esetekben, ahol Sz. L. au és ou diftongussal számol, a valóságban 2 mgh két szótagú kapcsolatáról van szó, melyek között morféma- és szótaghatár van ! A mocaund, paarout, kucauta, moolaut(e), watout, oodound, xajound, mogound, %aut stb. alakokban az -ut(e), -und prosec.-rag, vagy pl. a qygaut-b&n az -ut a VxlPlur, a megelőző mgh pedig a szóval egybetartozik (olykor mint a mellék-, olykor az alapalternánshoz tartozó elemként). Az ilyen formákat éppenúgy nem tekinthetjük diftongust tartalmazó alaknak, mint ahogy az ii-yd, wasqwannaa-yt, töö-adst, nee-adet formákban levő iiy, aay, ööa, eea betűkapcsolatok sem jeleznek diftongust. Az előadottakból világos, hogy Sz. L. átírása nem fonematikus. De ez az egyszerűsített átírás, ha megmondja róla a szerző, hogy nem fonémákat jelöl, akkor nem félrevezető, sőt hasznos. Hiszen a szövegmutatvány nyelvileg érdekes. Fő tanulságát abban látom, hogy a Castrén és Kai Donner idejében Narym és Vaszjugán vidékére korlátozódó /i-zás (más nyj-ok s hangja helyén) a Tym középső folyására is felhatolt ! Donner szórványosan közölt tymi, sőt középső-tymi (közelebbről napaszi, tehát Tagina falujából származó) feljegyzéseiben ennek még semmi nyoma. A h-zás Taginánál következetes: xyr, xaj, xa (itt ugyan: fa); mexyd, naagsrlaax, eexa, jiixyd, naadelaxe stb. Bizonytalanság (xaj mellett saj) csak a 3. szövegben, egy mitológiai alak nevének alkotó elemében mutatkozik. Az elmondottakból következik, hogy az első 20 lapon közölt vizsgálati anyag nem a fonémákra, hanem a betűkre vonatkozik, a betűk környezeti megoszlását vizsgálja. Ezt a részt el kellene hagyni, s majdan nagyobb anyag alapján, hiteles eredménnyel elvégezni. Helyette e közleményben szívesebben olvasnánk a gyűjtés körülményeiről és módszeréről (pl.: leíratta-e a szöveget, vagy diktáltatta?; felvette-e a gyűjtést hang-