Nyelvtudományi Közlemények 69. kötet (1967)
Tanulmányok - Németh Gyula: A magyarországi oszmán-török nyelv 57
68 NÉMETH GYULA *k h y« »ö« »ü« »b, p — d, t« i, y i (kétszer) ü, i (egyszer) b »3« »h, v, f« »1, r, m, n, ny« »c« s h, v (w), f l, r, m, n k »g«; »k« V d t »cs, eh« Ç g, g, c"; q, k A magyar helyesírás a XVII. század második felében már meglehetősen kialakult.9 KNIEZSA ISTVÁN a MHT-ben a 10—16. lapon erre a korra vonatkozólag megkülönböztet egy protestáns és egy katolikus helyesírást. Ennek a megkülönböztetésnek a részletei minket most nem érdekelnek. Török szövegeink átírása a magyar hangjelölés viszonylatában nem ad lényeges problémákat, és azok a kérdések, amelyek itt felmerülnek (a gy betű pontos hangértéke, kisebb lényegtelen kérdések, mint pl. az L hangok artikulációja, az r ejtése stb.), a hangtanba tartoznak. Itt csak egy kérdést akarok megemlíteni: a ç (c) hang jelölésének kérdését. A ç hang jelölése az A és D részekben eltér a B rész jelölési módjától. Az A és D-ben a ç-t a »cs« betű jelzi, a B-ben »eh«.10 A cs jelölés a katolikus helyesírásban használatos,11 de hiba volna ebből messzemenő következtetéseket vonni. Azon sem lehet csodálkozni, hogy az A részben ilyen alakok fordulnak elő, mint »turche« 'turcice' 4r , »tech(e)rar« 'insuper' 4 V (»tecsrar« 'adhoc' 5r ), »pach« 'castus' 1Y> »kelch« 'kard' 13v , »chekmecs« 'húzni' 14 r , »ochuz« 'taurus' 16r , »euszichane« 'glis' — »szicsan« 'mus' 16v, »szerche« 'passer', 17r, »evelchiler« 'antecessores' 19 r , »pesches« 'donatio' 19r, »taschi« 'gem.marius' 19v , »Ezuretchi« 'pictor' 19 v (»szuretschi« 'sculptor' 19 v ), »kelechi« 'kiliççi' 20r — a cs-vel való írás százai mellett. (A B-ben csak az egy »csifaiet« 'satis' 52r szót találtam »cs« betűvel írva és a D-ben csupán a »peschenle« = pesç'irle 'törülközővel' 86v és »belchi« 'talán' 88 v szavakat.) Azt is meg kell jegyezni, hogy az s (= sz) hang az A és D-ben (ezek tehát ebben a tekintetben is egyeznek) »sz« betűvel, a B-ben 3 betűvel van jelölve.12 Magánhangzójelek »a«13 Az »a« betű a magyarban a XVII. században labiális a (á) hangot jelöl, a törökben pedig bizonyára illabiális a-t: »bas« 'caput' 5r; »kan« 'sanguis' 6 V ; 9 MARCSEK TIBOR, Helyesírásunk a XVII. században. Budapest 1910. — KNIEZSA ISTVÁN, Helyesírásunk története a könyvnyomtatás koráig. Budapest (Akad.) 1952. — Ua„ A magyar helyesírás története = MHT, Budapest (Tankönyvkiadó) 1952. — BÁRCZI GÉZA, Magyar hangtört.2 Budapest (Tankönyvkiadó) 1958, 14—16. 1. 10 Vö. KNIEZSA, MHT 10. kk. 11 KNIEZSA, i. m. 16. < 12 L. KNIEZSA, i. h. 13 Mind a három részből igyekszem példákat adni. Különös esetekben arra törekedtem, hogy az összes példákat idézzem. Kétes eseteket nem vontam be a tárgyalásba.
