Nyelvtudományi Közlemények 69. kötet (1967)
Tanulmányok - Németh Gyula: A magyarországi oszmán-török nyelv 57
A MAGYARORSZÁGI OSZMÁN-TÖRÖK NYELV 63 és politikáról. Azután új beszélgetés kezdődik; a szokásos frázisok után nagyon részletesen beszélnek szövetvásárlásról (45r ) és ruhacsináltatásról. Részletesebben kell szólnunk a D részről. Ez a rész egy török grammatika vázlata olasz nyelven, török—olasz beszélgetésekkel; tudományos szempontból nagyon figyelemre méltó, de kevesebb anyagot tartalmaz, mint az A és a B. Kisebb terjedelmű is, mint az említettek. A 77r -tő'l a 83 r -ig terjed. A nyelvtannak felírása van: »Brevi Rudimenti del parlar Turchesco«; a beszélgetéseknek (83r —89 r ) nincsen címe. Egy ebéd részleteire vonatkoznak. Mindkét olasz részt ugyanaz a másoló írta be a kéziratba, de a nyelvtan szerzője nem azonos a beszélgetések szerzőjével. A beszélgetések az A és B rész nyelvjárásán vannak írva, a nyelvtan nyelvjárása más. A D rész másolója született olasz, s valószínűleg világi ember. Ezt — talán helytelenül — egy beírásból következtetem, amely a 83v lapon található és a következő szavakat tartalmazza: »Mulier, mulier, mulier«. Hogy mit akar mondani a 85r lapon való beírás: »M« és »Mulim, mulim«, azután a 87r lapon: »MM... (?)«, 88 r : »M. M. M.:«, az nem világos nekem. A 87 v lapon alul a következő értelmetlen betűk vannak: »ffffff«. Ennek a másolónak latin műveltsége volt. Erről tanúskodnak a fenti furcsa bejegyzések mellett a következő helyek: 87r , ahol a lap kezdetén a török szöveget tévesen — tehát ösztönszerűleg — latin nyelven folytatja: »sequat« [törölve és azután:] »benum ardi sora gyela«, azaz 'gyere utánam';7 87v lent, saját jókedvéből a következő hexametert idézi: »Omnia sunt hominum tenui pendentia filo«, hibátlan latinsággal (ez nem a szerzőtől származik). A szerzőről természetesen épp úgy nem tudunk voltaképpen semmit, mint a másolóról. A nyelvtant a latin iskolai grammatika mintájára alkotta, — s ilyen csodabogarakat találunk benne, mint »csim« 'kicsoda' —, vocativusa»jacsim« (80v); hogy volt-e valami mintája, olasz nyelven írt török nyelvtan vagy más, azt nem tudom megállapítani. Most tekintsük át a nyelvtan tartalmát és vizsgáljuk meg bizonyos jellemző vonásait.8 Különösen feltűnik, hogy a török alakok még hibásabban vannak beírva, mint az A és B részben. A szerző két deklinációt ismer, egy olyat, amelyben a genitivus végzete »-ing«, és egy másikat, amelyben a genitivus végzete »-ung«. Ez találó, helyes megkülönböztetés. A szerző török nyelvjárásában veláris vokalizmusu szók esetében is szívesen alkalmazták a palatális vokalizmusu suffixumokat, így például az -*, -e, -den, -1er suffixumok esetében. Szigorú különbség csak a genitivusban volt, amelynek suffixuma a magánhangzó-illeszkedés szabályai szerint -ung-nak, illetve -ing-nek hangzott. De már a deklinációt két nagyon szerencsétlenül választott példán szemlélteti, az egyik: »elin« 'la scienza' és »haza« 'la virtù'. »elin« kétszeresen hibás forma, más helyeken »elim« van helyette, — az ilim 'tudomány' arab jövevényszó ez. »haza« nem lehet más, mint az arab hussa 'bir adama ve ya seye mahsus olan hal, k u v v e t , tesir' (Qämüs-i türki), vö.fyössiyet 'vertu naturelle' (SÂMÏ BEY, DictTF); a két példa jelentése tehát: 'tudomány—erény'. 7 Itt megdőlni látszik az a tétel, hogy a másoló a szöveget nem értette. 8 Itt jegyzem meg, hogy a jelentéseket nem egyformán adora. Legszívesebben megtartom a latin jelentést. Ahol ezt nem látom jónak, vagy ahol ez nem volt lehetséges, ott magyar jelentést adok, esetleg törököt, ha a török jelentés valamely kérdést megvilágít.
